Aki nem ismeri a múltat, nem tud szembenézni a mával – erre figyelmeztet a neves olasz író, Claudio Magris, aki szerint a mai nemzedékeket egyfajta „kulturális Alzheimer-kór” sújtja.

Minden korszaknak megvan a maga betegsége, amely meghatározza a mentalitást, az életet, a világszemléletet. A pestis, a szifilisz, amelyről azt hitték, hogy örökletes, az epilepszia, a spanyolnátha, nemrég az AIDS, most a koronavírus és az Alzheimer. De az egyéni Alzheimer mellett létezik egy generációs vagy kulturális Alzheimer is, amely egyre terjed  - vélekedik Magris.

Néhány héttel ezelőtt olasz tévések megkérdeztek az utcán fiatalokat arról, hogy mit gondolnak, ki volt Bettino Craxi. Egyikük sem ismerte az 1980-as évek olasz miniszterelnökét, aki végül egy korrupciós botrányba bukott bele és a felelősségre vonás elől Tunéziába menekült, ott is halt meg. Az egyik megkérdezett énekesre tippelt. Magris néhány évvel ezelőtt tanított egy amerikai főiskolán, ahol 35 hallgató közül csak öten tudták, hogy ki volt Sztálin. Egy magyar zsidó író pedig, akinek nagyszüleit Auschwitzban ölték meg, elmondta neki, hogy unokahúga csak annyit tudott Hitlerről, hogy „rossz ember volt.”

Pedig aki nem ismeri a múltat, nem értheti meg a jelent. Craxi példájánál maradva: aki nem tudja, hogy milyen radikális változáson ment akkor át Olaszország, az úgy megy az úton, hogy nem tudja pontosan, hol van.

Hogy mennyi az a múlt, amit ismerni kell, nem könnyű meghatározni. Talán azt lehetne mondani, hogy azokat dolgokat, amelyeknek hatása máig érvényesül.

Nem ismerni Perikészt nem ugyanaz, mint nem tudni, ki volt Hitler, Sztálin. Az előbbi csak szegényebbé teszi a műveltséget, a másik olyan következményekkel járhat, mint amikor a piros jelzésen megy át valaki a zebrán. Ugyanakkor a múltba nézés nem lehet rögeszmés vagy bosszúálló. Előre kell menni, de úgy, hogy tanulunk a múltból. A görög és a zsidó kultúra ezt megértette. Lót felesége sóbálvánnyá vált, mert csak városa katasztrófáját akarta nézni. Aeneas viszont megalapítja a jövő nagy birodalmát, de magával viszi a vállán az apját – írta Claudio Magris.