Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Kulturális Alzheimer sújtja a fiatalokat?

path-1080x675.jpg

Aki nem ismeri a múltat, nem tud szembenézni a mával – erre figyelmeztet a neves olasz író, Claudio Magris, aki szerint a mai nemzedékeket egyfajta „kulturális Alzheimer-kór” sújtja.

Minden korszaknak megvan a maga betegsége, amely meghatározza a mentalitást, az életet, a világszemléletet. A pestis, a szifilisz, amelyről azt hitték, hogy örökletes, az epilepszia, a spanyolnátha, nemrég az AIDS, most a koronavírus és az Alzheimer. De az egyéni Alzheimer mellett létezik egy generációs vagy kulturális Alzheimer is, amely egyre terjed  - vélekedik Magris.

Néhány héttel ezelőtt olasz tévések megkérdeztek az utcán fiatalokat arról, hogy mit gondolnak, ki volt Bettino Craxi. Egyikük sem ismerte az 1980-as évek olasz miniszterelnökét, aki végül egy korrupciós botrányba bukott bele és a felelősségre vonás elől Tunéziába menekült, ott is halt meg. Az egyik megkérdezett énekesre tippelt. Magris néhány évvel ezelőtt tanított egy amerikai főiskolán, ahol 35 hallgató közül csak öten tudták, hogy ki volt Sztálin. Egy magyar zsidó író pedig, akinek nagyszüleit Auschwitzban ölték meg, elmondta neki, hogy unokahúga csak annyit tudott Hitlerről, hogy „rossz ember volt.”

Pedig aki nem ismeri a múltat, nem értheti meg a jelent. Craxi példájánál maradva: aki nem tudja, hogy milyen radikális változáson ment akkor át Olaszország, az úgy megy az úton, hogy nem tudja pontosan, hol van.

Hogy mennyi az a múlt, amit ismerni kell, nem könnyű meghatározni. Talán azt lehetne mondani, hogy azokat dolgokat, amelyeknek hatása máig érvényesül.

Nem ismerni Perikészt nem ugyanaz, mint nem tudni, ki volt Hitler, Sztálin. Az előbbi csak szegényebbé teszi a műveltséget, a másik olyan következményekkel járhat, mint amikor a piros jelzésen megy át valaki a zebrán. Ugyanakkor a múltba nézés nem lehet rögeszmés vagy bosszúálló. Előre kell menni, de úgy, hogy tanulunk a múltból. A görög és a zsidó kultúra ezt megértette. Lót felesége sóbálvánnyá vált, mert csak városa katasztrófáját akarta nézni. Aeneas viszont megalapítja a jövő nagy birodalmát, de magával viszi a vállán az apját – írta Claudio Magris.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Göbölyös N. László 2020.03.04. 07:19:47

Tisztelt Olvasóim! Emlékeztetlek Benneteket, hogy nem tűrök gyűlöledbeszédet az oldalamon. Nemcsak kommentként, hanem nick-be rejtve sem.

Hefe 2020.03.05. 04:52:00

"Nem ismerni Perikészt nem ugyanaz, mint nem tudni, ki volt Hitler, Sztálin. "

Perikészt én sem ismerem, pedig kifejezetten jó vagyok görög történelemből.

midnight coder 2020.03.05. 07:00:10

@Hefe: Mondjuk nekem azért rémlik még valami halványan a gimiből, pedig soha nem érdekelt túlzottan a történelem, akkoriban pedig különösen nem, a görögöket pedig mindig is utáltam.

midnight coder 2020.03.05. 07:03:50

Amúgy szerintem ennek a kornak nem a koronavírus a meghatározó betegsége, hanem a rák, a keringési betegségek, a cukorbaj. A koronavírus csak múló hiszti.

midnight coder 2020.03.05. 07:15:10

Amúgy egyébként a történelemoktatással nem csak az a baj, hogy ezek szerint sokan felmentést kaptak a suliban a tesi mellett történelembõl is (meg matekból, fizikából, kémiából). Nagyobb gond az, hogy a történelmet a gyõztesek írják. Igen, Hitler bácsi rossz ember volt, de azért Pl a II világháború finoman szólva nem annyira a Jó és a Rossz harca volt, mint amennyire ezt a történelemoktatás és a média bele próbálja mosni az emberek tudatába. Igen, az egyik oldalon volt Hitler aki valóban beteg tömeggyilkos volt, de kik is álltak a másikon ? Sztálinnal az élen azok a kommunisták akik aztán úgy 10-20 Holocaustnyi ártatlan civilt áldoztak fel a társadalmi progresszió oltárán. Azok az amcsik akik a demokrácia szent nevében harcoltak a csúnya gonosz nácik ellen, miközben odahaza a négerek még ugyanabba a színházba sem mehettek be mint a fehérek. Ja és persze akik pár évtizeddel korábban szintén kiirtottak úgy pár Holocasutra való indiánt, hogy aztán a "jó" indiánok csontjain felépíthessék az országukat. És persze az angolok, akik szintén mûveltek anno különféle csintalanságokat a gyarmati idõkben. Szóval, Hitler bácsi csak egy volt a fajunk által elkövetett állatságok fejezetei között, sem nem az elsõ, sem nem az utolsó, sem nem a legnagyobb. Túlzott démonizálása pedig szintén katasztrófához vezet majd.

midnight coder 2020.03.05. 07:18:49

Ps. Ja, és az amcsik dicsekedhetnek eleddig egyedül a történelemben azzal, hogy atombombát vetettek be emberek, méghozzá nagyrészt civilek ellen. Egy ilyenért ma szintén odaülhetnének a náci háborús bûnösök közé emberiesség elleni bûncselekmény vádjával.

Nzoltan 2020.03.05. 07:20:12

A magyar “baloldal” retteg attól, hogy a fiatalok megismerjék a múltat.
Nem véletlen a NAT irodalomtörténeti támadása. Vagy ha kiderülne, ki az a Dobrev, és kikazok, akik a momentumot tolják előre.

Nzoltan 2020.03.05. 07:23:37

@midnight coder: Ugyanez az atombomba. A hirosimai és nagaszaki-i robbantás nem a háború lezárása volt, hanem atom-ember kísérlet, és Amerika nyomatékosította, hogy ki az úr a világban.

Nzoltan 2020.03.05. 07:25:34

@midnight coder: Ugyanez az atombomba. A hirosimai és nagaszaki-i robbantás nem a háború lezárása volt, hanem atom-ember kísérlet, és Amerika nyomatékosította, hogy ki az úr a világban.

paráznabillegető 2020.03.05. 09:20:48

ügynöklista?
olajakták?
nincs több kérdésem.

Muhammad Balfas 2020.03.05. 12:03:38

@Terézágyú:

"Ácsi gitár, ez még fiktívnek is szar.." :)))

Almandin 2020.03.05. 12:14:17

A liberális nevelés következménye. Nem akarnak követelni a gyerektől, mert akkor jaj, megsérül a kicsi lelke, mert egy kis erőfeszítést kellene tenni. A másik, hogy a mai gyerekeknek mindent szabad, semminek sincs következménye, emiatt neveletlenek, a mai 20 körüli fiataloknak (az értelmiségieknek is) ömlenek a szájukból a trágár szavak, stb. Legalább a felsőoktatásba ne engednének be ennyire műveletlen embereket. Az érettségi elnöke is milyen lehetett, ha ekkora hiányokkal engedte őket leérettségizni? Én már 20 éve is láttam, hova vezet ez a túl nagy liberális nevelés. Ha így halad, 50 év múlva az európai kultúra elveszti a múltjával a kapcsolatot.

Muhammad Balfas 2020.03.05. 13:50:04

@Almandin: Valamikor a 80-as években kezdett sok minden elromlani az iskolákban,és azóta egyenletes a zuhanás. A liberális országrontók elvették a tanár tekintélyét, és a lázadást alapértékké tették.
Azzal kezdeném, hogy visszahoznám az iskolaköpenyt, és kitiltanám az okostelefont a tanintézményekből..

Almandin 2020.03.05. 15:38:12

@Muhammad Balfas: Nagyrészt igazad van. Egyébként az okostelefonokkal kapcsolatban csak részben értek egyet. ma már valamennyire tényleg modernizálni kell az oktatást. Az okostelefonokkal a legfőbb baj az, hogy akkora ingergazdagságot adnak (és maga az internet is), hogy ma már a tanároknak szinte lehetetlen az érdeklődést felkelteni és fenntartani az órákon.
Ma egy szülő és egy tanár szinte nem tudja rávenni a gyerekét a tisztességes tanulásra. Emiatt lehetnek a felsőoktatásban műveletlen diákok. Az egyetemeknek is lehetne annyi eszük, hogy legalább a felvételin kirostálhatnák a nem elég művelt embereket. Attól lehet, hogy sokan összekapnák magukat és pótolnák pár év alatt a hiányaikat. Nem muszáj diplomásnak lenni, azért tenni is kell. Sajnos a mai fiatal generációk nem tanulták meg, hogy a sikerért tenni is kell, mert úgy nevelték őket, hogy a szájukba repült a sült galamb.

Muhammad Balfas 2020.03.05. 21:06:49

@Almandin: Sztem nem okostelefonokkal kell modernizálni az iskolai oktatást. Használhatja eleget, ahogy kilép a suliból. Egyszerűen túl sok figyelmet von el, és azokat is elvonja az órától, akik egyszerűen csak nem akarnak kimaradni az osztálytársak chateléséből. ezenkívül ezek nem ritkán a tanár ellen irányulnak. ennek legdurvább formája, amikor a tanár provokálása ,sőt fizikai bántalmazása épp a felvétel érdekében történik, amit aztán trófeaként lehet mutogatni a haveroknak.
Rendkívül kártékonynak tartom az iskolákban a jelenlétét.

Almandin 2020.03.05. 21:42:28

@Muhammad Balfas: Az is elképesztő, hogy ma már nem ritkán megütik a tanárukat.
A testi fenyítés kis fokban sajnos elengedhetetlen lenne, azért mernek ilyet megengedni maguknak a mai gyerekek, mert nem kell félni még egy pofontól se. 40 éve, ha valaki megütötte a tanárát, azt kicsapták az iskolából, otthon meg elverték a szülők. Ma meg már sokan azt is gyermekbántalmazásnak minősítik, ha valaki ilyen esetben kiabálna a gyerekkel meg szidná. A kölkök meg röhögnek a markukba, nem tanulnak, a viselkedésük is botrányos. Ennek nagyon súlyos társadalmi következményei lesznek. 30 év múlva Európának majd importálni kell az orvosokat és a mérnököket, mert itt szinte senki nem lesz rá alkalmas, mert nincs önfegyelme végigcsinálni egy keményebb egyetemet.

paráznabillegető 2020.03.06. 11:05:01

@Muhammad Balfas: "piti" ügyek azok, áss mélyebbre, hol az enyémek vannak...

Muhammad Balfas 2020.03.06. 18:24:02

@Almandin: Az az alapvető gond, hogy manapság mindent szabályozni akarnak,és senki nem hajlandó fizikai agresszióval fellépni, mert nem szeretne szabályt sérteni, és darázsfészekbe nyúlni. Régen teljesen normális volt, hogy a szemtelen gyereket pofán veri a tanár, aztán legközelebb meggondolta a szemtelenkedést.Nálunk az ilyen kölköt a pajeszánál fogva vitte a tanár az igazgatóiba, és érdekes, rend volt az órákon. Ma, ha kisebbségi a gyerek, a fél családja ott várja az illető tanárt fenyegetően, és persze a tetű jogvédők is teszik a dolgukat. Rendszeresen járok el egy szakközép előtt, és a kölkök az iskola előtt bagóznak..egy tanár sem veri ki a kezükből a cigarettát.
De más területen is ez van. Azon a Pest környéki településen ahol lakom, a vasúti váró gyakorlatilag hajléktalanszállóként működik.Senki nem zavarja ki őket onnan, és az ember elhányja magát a szagtól, ami körülveszi őket. Néha beviszik őket a rendőrök, de két nap múlva megint ott vannak. Piálgatnak, duhajkodnak, miközben kisgyermekes anyák kint kénytelenek várni a mínuszokban miattuk. A régi időkben bottal verte volna ki őket onnan a baktrer, és el volt intézve. Ma ezt persze nem lehet. Egy túlszervezett, túlbürokratizált egyre működésképtelenebb társadalomban élünk..

paráznabillegető 2020.03.07. 00:23:38

@Muhammad Balfas: forrásokat gyűjt az "örökzöld zsidóviccek" című könyvéhez?
mégis honnan tudnám?

Muhammad Balfas 2020.03.07. 10:02:02

@paráznabillegető: Ne magázz! Cusi alias Zuschlag. (Az "s", a "c" és a "h" sorrendjéért nem vállalok garanciát az egykori ifjú szoci vezetéknevében..)

paráznabillegető 2020.03.08. 00:15:22

@Muhammad Balfas: úgy értettem, a cuslág végez forrásgyűjtést, teee...

Muhammad Balfas 2020.03.09. 20:47:09

@paráznabillegető: Cusi az előzetesbe helyezése előtt végzett forrásgyűjtést. Gyűjtötte az anyagi forrásokat..:)

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása