A Desert Control norvég start-up kertté akarja változtatni a sivatagot és úgy tűnik, sikerül is. Kutatói készítettek egy folyékony nanoanyagot, amely körülfogja a homokszemeket, termékennyé teszi őket és 50%-kal csökkenti vízszükségleteit.
A kísérletet Dubaiban hajtották végre 2018 tavaszán, amikor az így előkészített talajba elvetették az első dinnyemagokat egy helyi mezőgazdasági központtal együttműködve. Az első levelek azóta már kibújtak.
Az Egyesült Arab Emírségek számára a föld termékennyé tétele létkérdés, mivel jelenleg az élelmiszerek 90%-át importálnia kell. A kutatók szerint a terméketlen talaj nagyon rövid idő, akár néhány óra alatt művelhetővé válik, és tanulmányozzák, hogy milyen módszerek alkalmasak az öntözésre, valamint azt is, hogy termelés milyen hatással lehet az eredeti ökorendszerre. Ha a találmány beválik, máshol is felhasználhatják.
A Desert Control számításai szerint a talaj kezelése m3-enként 2-5 dollárba fog kerülni. A cég a tavalyi évben 5 millió dollárt gyűjtött össze, és ezt a nanoanyag előállítására használja fel.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.