Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Másutt (Kollázsregény - 10.fejezet)

10_kep.png

Bűntudathoz tudatos bűn kell. Az ösztönöst ráfoghatjuk érzékeink sodrására.

Az Írást a Falon tejjel és mézzel folyatták le, majd hajtóvadászatot indítottak a firkálók ellen és rettenetes halált ígértek neki. AE nem vállalta az esküdtszék elnökének szerepét.

Egy végső stádiumban lévő fiatalember megérkezett egy hippi-kommunába, ahol a testvérnek kijáró örömmel és öleléssel fogadták, különösen azért, mert neki volt mind között a legszínesebb, legőrültebb ruhája. A hippi-kommuna valójában egy hospice-közösség volt, amelyet AE és Élete Szerelme hoztak létre az életigenlő végső stádiumban lévőknek, akik sosem beszéltek a betegségükről, bár mindannyian tisztában voltak állapotukkal, de minden panaszkodást időpocsékolásnak tekintettek. Az új jövevény tiszteletére AE elindította a Sötét Csillagot, amely a Fehér Nyúllal átúszott a Csillagközi gyorshajtásba, miközben a hippi-kommuna tagjai egy széles körbe dobálták le ruháikat, hogy a szabadság levegője kifújja belőlük a halálszagot, és AE Élete Szerelme vezetésével átadták testüket a tudattágító táncnak. E zenék pedig mindenkiben addig szóltak, amennyi időt adtak maguknak, vagyis túl percek, órák, napok, hónapok szűkre szabott keretein.

Ha félholtan fekszel egy mezőn, és bámulod a felhőket, mint az a híres herceg, és föléd hajol egy széparcú ló, nézz hosszan a szemébe és csókold meg.

AE 90-hez közeledő szülei felhívták fiúkat, hogy nem akarnak elmenni egy joint megkóstolása nélkül. AE egy pillanatig sem gondolkodott azon, hogy teljesítse-e mindig törvénytisztelő és mértéktartó szülei kívánságát. Rögtön kikereste a világhálón a legtöbb megbízhatósági lájkot kapott dílert, akinek az arca rémlett még valami régi pincefesztiválról, videóhívással rendelt tőle 3x10 csomag füvet, miközben a háttérben üzletfelének emberei magukat gospel-kórusnak álcázva terjesztették az anyagot. AE már diktálta volna be a címét, de a díler megkérte, hogy biztonsági okokból mondjon le a házhoz szállításról, és siessen a Meggyalázott Szobrok Parkjába, ott kapja meg a küldeményt. Hősünk nyomban fel is kerekedett, és hamarosan megérkezett a parkba, amelyben a hajdani remekműveket rács mögött tartották, de mindenki megdobálhatta vagy leköphette őket. A díler csak azt felejtette el közölni, hogy AE melyik szobor előtt találkozhat a futárral. Ő azonban gyorsan rájött, hogy az a mű tartja a bal kezében a csomagot, amelyet előtt senki sem gyalázkodik.

Apa kapott egy fülest, mely szerint Fia házában szolgáltatja bájait egy hölgy, akihez az egész politikai osztály jár. Most lehetne lebuktatni a sok álszent erkölcscsőszt egyszer s mindenkorra. Apa, mint egykori titkos szolgálati ügynök és a Fia, az oknyomozó újságíró együtt kerekedtek fel, hogy meglátogassák az Örömhölgyet, akinél semmi és senki sem az, aminek látszik. Egy náluk jóval magasabb, végtelen combú hölgy nyitott ajtót, úgy tett, mintha mindkettőjüket már jól ismerné, majd, miközben a félhomályban vetkőzni kezdett, sejtelmesen beceneveket kezdett el mormolni, amelyeket a Fia rögtön be is azonosított. Csakhogy a sötétben, a fojtogató füstölőillatban mindkettejükre klausztrofóbiás pánikroham tört rá, és dolguk végezetlenül menekülni kényszerültek. Az Örömhölgy, akinél semmi és senki sem az, aminek látszik, csalódottan nézett utánuk, mert rájött, hogy kik is ők valójában és abban reménykedett, hogy a pletykákért szép összeget tud kicsalni belőlük. Így aztán új alanyoknak hintette el az értékálló fülest.

AE éppen befejezte a mindig utált éjszakai műszakot, de mielőtt hazatért volna, betért múltideje legtágasabb pályaudvarába, annak is tompán kongó csomagmegőrzőjébe, ahová ismeretlen, jellegtelen arcok érkeztek vele együtt, hogy betegyék a szekrényekbe felejteni kívánt, ám mégis nélkülözhetetlen emlékeiket. A keskeny, fehér szekrényeket semmi sem különböztette meg egymástól, még egy szám, vagy egy jel sem, mégis mindenki pontosan tudta, hová nyúljon és a szekrények zárai mutatóujjuk puszta érintésétől kinyíltak. AE-nak úgy tűnt, mintha az ismeretlen, jellegtelen arcok egyforma ruhát viselnének, és mozgásukat is összehangolta volna valami láthatatlan erő. Csupán egyvalaki rítt ki ebből a laza tömegből, egy bután rafinált arcú nő, aki alig öltözötten keringett a többiek között. AE nem vett róla tudomást, mert arra kellett összpontosítania, hogy egy őt gyerekkora óta üldöző tekintetet végre elhelyezzen a szekrényébe, és jó erősen rá is zárja az ajtót. Már éppen végzett élete e fontos műveletével, amikor érezte, hogy két hideg, nyirkos kéz hátulról átöleli alig valamivel a nyaka alatt, majd végigcsúszik a mellkasán, egészen a csípőjéig, miközben ugyancsak hideg, csupasz lábaival ránehezedik az ő két lábfejére. Volt idő, amikor nagyon fel tudta őt izgatni egy hideg női kéz, most viszont szinte látta, ahogyan e puha injekcióstűk kiszívják az életerejét. AE hátrafordulni sem tudott egészen, de tudta, hogy csakis a bután rafinált arcú, alig öltözött nő lehet. „Most vagy soha” – lehelte a nő AE fülébe irritálóan kölnivizes szavait. „Mindennek eljön az ideje. Vagy nem” – felelte Hősünk, de ahogy próbált a szorításból kibontakozni, egyre inkább úgy érezte magát, mintha polipkarok szorítanák, mint Nemo kapitányt kedvenc könyve legizgalmasabb jelenetében. Ekkor azonban megszólalt egy harsány rigókórus, AE kiszabadult és múltideje legtágasabb pályaudvara kiürült, nem voltak többé sem egyforma szekrények, sem egy ütemre lépő egyforma emberek, csak egy vakító, jótékony fény, amelyben AE Élete Szerelmét látta közeledni és lelkét betöltötte az ő csodálatos asszonyi illata…

A Költő soha nem tanulta meg egyetlen versét sem, mert nem kellett velük kiállnia a nyilvánosság elé. Az egyik reggel azonban belé villant egyetlen sor, amit még diákkorában írt le, és egyik barátnőjét, akit nem vett el feleségül,  nagyon megragadta: „Rám kiált a félelem fekete fejsebe.” De ez sem volt pontos, érezte, hogy egy jelző kimaradt belőle, mivel azonban az eredeti kéziratot kidobta, nem maradt más számára, mint reménytelenül tovább agyalni…

AE úgy döntött, hogy 40 év után újra beiratkozik egyetemre, mert új ihletre van szüksége az alkotáshoz.  A művészettörténetet választotta, amivel évtizedek óta foglalkozott, de sosem tanulta. Hiába jelentkezett azonban be az egyetemre, először azzal utasították el, hogy túlkoros. Amikor AE előszedte azt a rendeletet, mely szerint megszűnt az egyetemi tanulás korhatára, másodjára azzal utasították el, hogy nincs hely a kollégiumban. Amikor AE közölte, hogy nincs szüksége kollégiumi elhelyezésre, mivel a városban lakik, harmadjára azzal utasították el, hogy túlságosan messze lakik az egyetemtől, és biztosan állandóan elkésne az előadásokról…

A Maestro visszajött odaátról, hogy újraforgassa utolsó filmjét, amellyel elégedetlen volt. A szóáradatban szenvedő bohóc helyett egy utcai zúgivót kért fel az egyik főszerepre. Az utcai zúgivó szóról szóra megtanulta a szóáradatban szenvedő bohóc szerepét, és megpróbálta őt utánozni, még toszkán akcentusát is, de az eredmény rémes lett. A Maestro még dühösebb lett, és elhatározta, hogy letiltja a bemutatót, csak szigorú katonai felügyelet mellett tartották meg a premiert egy háztetőn, ahová egy csigalépcsőn át vezetett az út. Az utcai zúgivó megelégedett azzal, hogy gázsiként egy parányi whiskey-s üveget kapott a Maestrótól. Amikor magára maradt, igyekezett betölteni az italt saját, nagyobb üvegébe, és ahogyan csorgatta a nemes nedűt, a whiskey egyre több lett, végül nem fért bele a saját, nagyobb üvegébe…

Életfa-polipcsápok arany mezőben Bartók hegedűhúrjain.

Vannak zenék, amelyeket annyiszor hallottunk már életünkben, hogy ha feltesszük a lemezt, akkor is a fejünkből szólal meg – állapította meg AE egy munkába temetett magányos délutánon.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása