Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Cogito 21/-7-1.

1989-elso-szabad-valasztas-magyarorszag4_wm.jpg

Hogy tetszett mondani? Megsértették Magyarországot? Nem hallom. Lehet, hogy csak képzelődöm. Már pedig ha valamikor megsértették Magyarországot, a magyar népet, nemzetet, lakosságot, embereket, polgárokat (nem kívánt szó törlendő), akkor most. Eszembe jut róla egy 1990-es választási plakát, amelyen egy fiatal srác és egy idősebb férfi volt látható. A fiú így szól: Most megyek először választani. A férfi: Én is, pedig már 40 éve vagyok nagykorú. Mire kézhez kaptam a nemzeti inzultációt, benne nekem, mint honfitársnak címzett levéllel, a kérdések tanítani valóan primitív csúsztatott manipulációján már túl voltam az előzetes információk alapján. De itt vannak az előre megadott lehetséges, ám totálisan tendenciózus válasz-lehetőségek. Vagy-vagy. Sajnos én még úgy szocializálódtam néhai gimnáziumi tanáraim és egyetemi professzoraim révén, hogy a dolgok a legritkább esetben feketék vagy fehérek. Itt pedig a "választópolgár" esélyt sem kap, hogy esetleg kissé árnyaltabban kifejthesse saját véleményét, ahogyan ezt komolyabb közvélemény-kutatásokban szokás, ha az ember egyetlen felkínált választ sem tart a maga számára megfelelőnek. Vagyis röviden: bárminek is nevezik, egy fikarcnyit sem kíváncsiak a véleményünkre. Szóval megsértették Magyarországot. De valahogy nem hallom. Ennyire rossz lenne már a fülem?

E bejegyzésem másnapján erdőscukiék egy napra kitiltottak a megosztásokból. Sokakkal megtörtént ugyan ez, de én már régóta nem hiszek a véletlenekben….

Aszongya, hogy a szerelmi csalódásokra nem a nemváltás a megoldás. Kösz, most megint tanultam valamit. Ha ezt nem tudnánk, akkor lennénk az országban pár százezren, de lehet, hogy millióan, akik többször nemet váltottak volna életük során, mert pofára estek párkapcsolataikkal. A bölcsességről viszont a Zendülés a Caine hadihajón jutott eszembe, ahol az első tiszt, amikor rádöbben, hogy a kapitány elmebeteg, egyszerűen leváltja és átveszi a parancsnokságot. Persze hadbíróság elé állítják, ahol a tanúként megidézett kapitányról tényleg kiderül, hogy elmebeteg. Sajnos nekünk már egy normális első tisztre sem telik…

Nomegaszongya, hogy nehogy már más mondja meg nekünk, hogyan élünk. Teljesen egyetértek: nehogy már ő mondja meg, hogyan éljek…

Hatalmas alkoholreklámok a buszmegállóban. Csak 18 éven felülieknek olvasható a plakáton. Nyurga ifjaink aligha hajolnak le az utóbbi információért.

Egy kiló gyalult tök 1100 forint. Halkan megjegyzem, hogy két éve még 750 volt. A boltos a villanyáramdrágulást és a vállalkozói terheket kezdi ecsetelni. A piacon egy csomag zsenge zöldhagyma 300-350 forint, egy jégsaláta 550. SPAR-ban egyre több, főleg hét vége közeledtével, a 40%-os árkedvezménnyel kínált, rövid lejáratú hústermék, de ugyanez tapasztalható a salátáknál és időnként a sajtoknál is. Egy kiló csiperke gomba 1100 forint. Egy doboz füstölt sprotni már 460 forint, egy olivaolajas heringfilé több mint 700. Úgy látszik, még mindig túl sok mindenkinek megy túl jól. És úgy látszik, még mindig sokan beveszik a rezsicsökkenés kezdetű maszlagot, pedig már nyolcadik éve nyomják, és minden egy kicsit is gondolkodó ember rájöhetett, hogy kamu az egész. Vagy ilyen kevés a kicsit is gondolkodó ember?

Azon a napon, amikor a magyarországi járvány meghaladta a 30 ezer halálos áldozatot, a házelnökké avanzsált KISZ-titkár kijelentette, hogy több mint egy évtizedes kormányzásuk legfontosabb törvénye a pedofilok és a melegek elleni volt. A két eseménynek egymáshoz látszólag semmi köze…

Pillanatképek Óbudáról. Násznépnek látszó tömeg vonul a Fő térre, a polgármesteri hivatalhoz. A társaság vegyes öltözködésű, öltönytől csokornyakkendős ingig, lobogó miniszoknyától földig érő tűzpiros ruháig. Egy pár férfitagja rózsaszín zakóban és ugyanolyan rózsaszín rövidnadrágban, fehér nyári cipőben érkezik, mellette teltkarcsú párja púderszínű, szorosan testhezálló ruhában. Flórián tér: félmeztelen hajléktalan egy bevásárló kocsin tolja holmiját, rajta egy bőrönd, néhány zacskó és egy hordószerű valami. Mindezek mellé egy nemzeti színű zászlót is tűzött. Ezek szerint ő még szereti Magyarországot.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2021.07.17. 08:06:30

Nem lettem boldogabb a poszttól, de a realitást tagadni akkor sem szabad, ha kellemetlen. Szomorúan értek egyet...

Egyébként pedig igen: ilyen kevés a gondolkodó ember... (És az ő szavazatuk pontosan annyit számít, mint a gondolkodóké. Más kérdés, hogy annyit sem ér, mint az emoji, amivel befolyásolják.)

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása