Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Cogito 21/10 – 2.

30morris-box-outbreak-mobilemasterat3x-v2.jpg

A legújabb magyar járvány: a FB-n rengetegen tették közzé az ellenzéki előválasztás során, hogy kire szavaztak. Miközben tudják, hogy Cukihegyinek és bandájának ennél kevesebb is elég az adathalászáshoz, és a zsákmány ki tudja, hol landol. (Vagy nagyon is tudjuk?) Ezek után ne panaszkodjanak, hogy mindenféle kampánybubusok és pártkatonák folyamatosan zaklatják őket ilyen vagy olyan céllal az összes létező elérhetőségeiken. Talán Bill Gates mondta, hogy az emberiség a 21.században eljutott oda, hogy önként lett a közösségi média rabszolgája. Egy másik nagy kócos koponya pár évtizeddel korábban az univerzum és az emberi ostobaság végtelenségét állította párhuzamba, bár az előbbiben nem volt biztos. Sajnos e megállapítása lehet, hogy hosszabb életű lesz, mint a relativitás elmélete…

„A negyedik hullám lassan bekeríti az országot” – állapította meg rendkívüli életlátással a vezérlő a vadászati világkiállítás bezárásának másnapján. Várhatjuk megint a határzárat, mert mi megoldjuk oltással, maszkkal, hittel és akarattal…

Életkép a 109-es buszról. Az óbudai Amfiteátrumnál elég nagy a dugó. Mellettem három 16 év körüli kamasz azzal üti agyon az időt, hogy a stoppos plakátokat kommentálja, a lehető legkomolyabb pofával, aztán végigveszik szinte az egész politikai palettát, mindenkiről van egy jó szavuk. Aztán már a Komjádinál járunk, amikor az egyik megkérdezi a másikat: "Te is kaptál 20 ezer forintot Gyurcsánytól, hogy meleg legyél?" A kérdezett: "Igen, de én felajánlottam egy melegbárokat támogató alapítvány javára." A körülöttük lévő dermedt undorral tekintenek rájuk. Ők is a Margit-hídnál szállnak le, mint én, és egyszerre robban ki belőlük egy őszinte tinédzseres nyerítés. Nem reménytelen a fiatal nemzedék...

Meg nem mondom, melyik nagy gondolkodónk mondta, hogy a magyar vagy diadalt, vagy tort ül. Ugyanezt látom most az előválasztások kimenetele után, és természetesen ismét a tízmillió politikai elemző országa lettünk. Ahelyett, hogy a manapság lesajnált britek „wait and see” igazságát próbálnánk követni. De hát most lépjünk ki jól megszokott nemzeti karakterünkből?

Tudnám javasolni a vezérlőnek, hogy ha már úgyis ilyen jó viszonyba került a Vatikánnal, hivasson magához egy akkreditált ördögűzőt. Hátha sikerül neki elérnie, hogy ne ugyanaz a földre szállt ördög jusson eszébe lassan mindenkiről. Meg az őt imádó öreg nénikének, aki háromszor is patás ördögnek nevezte az illetőt.  És vazallusainak sem kellene naponta hülyét csinálniuk magukból.

120 forinttal drágult a szotyi kilója tavaly óta – észleltem, amikor kosztos cinkéinknek szereztem be az őszi-téli táplálékot. Kizárt, hogy hiánycikk lenne, ahhoz nagyobb látogatottság kellene a hazai futball-meccseken. Hacsak az első számú magyar focidrukker nem vált szotyifüggővé….

A minap megróttak a közösségi médiában, hogy becsmérlem a papagájokat, amikor a politikai imamalmokról beszélek. Akkor kihez hasonlítsam őket? Méltatlan lenne a párhuzam a mantrázó buddhista szerzetesekkel, de még Raymond-dal, az esőemberrel is. Pedig milyen szépen tudná motyogni, hogy „naná, hogy GY…, ki nyeri meg?”

rain-man-109.jpg

Olvasom, hogy jövőre Budapesten koncertezik a 80-as évek egyik pop-bűnténye, a PSB. Mit vétettünk, nincs elég bajunk nélkülük?

Október 23-ra megint összeeresztették a tömeget, holott egyre több lett a beteg. Emlékezzünk a Kis Nagy Emberre: Custer tábornokot többen is figyelmeztetik, hogy ne menjen bele a Little Big Horn-i csatába, de ő azzal válaszol, hogy nem fog visszavonni egy custeri döntést. Az eredményt tudjuk. Az oltás működik, Magyarország működik, a jelszó ki van adva, és ha beledöglünk, akkor sem lesz más.Aztán 28-án bejelentették, miután 2 nap alatt 10 ezer új beteget regisztráltak (bár továbbra is felmerül a kérdés, hogy hol, hogyan, kiket?), hogy november 1-től kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésben. Addig még lesz egy hét vége, ráadásul Mindenszentek-Halottak napja. Csak egyszer, de egyszer ismernék be, hogy valamit elbasztak, és szemlesütve bocsánatot kérnek a nemzettől, majd bűnbánatot gyakorolnak...

Esküszöm, véletlenül idéztem egymás után két olyan filmet, amelyben az általam imádott Dustin Hoffman a főszereplő…Igaz, jöhetne harmadiknak a Vírus is…

Aligha van még egy szó, amivel az elmúlt 100 évben annyira visszaéltek volna, mint a „béke”. Kezdve a „versailles-i békékkel”, amiről már mi is azt tanultuk, hogy „magukban hordozták az újabb világháború csíráját.” Neville Chamberlain a müncheni egyezményt lobogtatva azt hangoztatta hazaérkezésekor, hogy „elhoztam a békét”. Aztán jött a béketábor, a békekölcsön, a békepapság, a békés célú fegyverkezés, no meg a békehadtest. Ezek után miért csodálkozik bárki is, hogy a békemenet nem a békét szolgálja?

Súlyos papírhiány van Magyarországon, drágulhatnak a nyomdai árak, a könyvek. Ennek is Gy. az oka, mert kikényszerítette a nemzettől, hogy plakátok, szórólapok millióival figyelmeztetnek az általa képviselt sátáni veszedelemre.

Mi, akik némi elnéző mosollyal figyeljük azokat, akik napirendjüket a különböző szappanoperákhoz igazítják, egy ideje szintén sorozatfüggőkké váltunk. Hétköznap Rex felügyelő, szombaton Columbo szegez minket a képernyőhöz. És újra izguljuk az egyszer már végig izgult kalandokat…

venczel_vera.jpeg

Elment a Színésznő, aki nemhogy asszonynak, de még lánynak is kevés volt a nagy hősi filmeposzban. Elment a Színésznő, aki 73 éves volt, amikor életemben először közelről belenézhettem csodálatos szemébe, és akkor is elbűvölt, mert egész szelíd lényéből áradt a belső szépség, a jóság, a szeretet és úgy fogadott bizalmába szinte első látásra, hogy alig mertem elhinni. 75. születésnapján még felköszönöttük, akkor azt mondta, hogy nincs túl jól, de majd túl lesz rajta. Hát nem így gondoltuk.

Miután egy hülye vasúti balesetet megúsztam egy 3 öltéssel összevarrt fejsebbel, Életem azt mondta, hogy nekem teljesen felesleges lottóznom, anélkül is nagyon szerencsés vagyok. Hát nem panaszkodom, 65 évem során számos veszélyes és kellemetlen helyzetből jöttem ki a vártnál sokkal jobban, és ezt a mostani esetet is felfoghatom úgy, hogy egy ilyen beavatkozás még hiányzott az életemből.Ha Andy Warhol lennék, közszemlére tenném a sebemet, de nem vagyok. És nem tartok igényt 15 perc hírnévre sem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása