Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Cogito 22/1

fe_800_500_catullus.jpg

A vezérlő újévi széles jókedvében mulatósra vette a figurát. Csak nehogy úgy járjon, mint a Ludas Matyi-film cigányai Döbrögi harmadik megveretése után, amikor levitézlett uruk hintója után kullogva szörnyen hamisan azt húzták, hogy „Mátészalka gyászban van”. De jól remegne ajkain a szentkúti búcsú is, különösen a harmadik sor, hogyaszongya, „nem maradt más nekünk, csak az apánk…”

Január elején drágult a kenyér és a házelnök is. Mert nemcsak kenyérrel él a magyar ember, hanem süket dumával is, és közben nem veszik észre, hogy már alig telik kenyérre. Aztán egy nappal a választások időpontjának bejelentése után hirtelen szembe tűnően megnőtt a kormány szociális érzékenysége, hat alapvetőnek mondott élelmiszer hatósági árának bejelentésével. Megint tanultunk valamit, hisz kiderült, hogy e kategóriába tartozik a csirkemell és a sertéscomb. Aztán hirtelen a csirkefarhátot is maximálták, talán rájöttek, hogy sertéscombra és csirkemellre még így sem telik az istenadtának. Ennyi erővel lehetne az alma is, amely már évek óta szemérmetlenül drága. Hogy ez a váratlan megvilágosodás mit von maga után, további inflációt, boltok tönkremenését, áruhiányt, kit érdekel. Hogy is mondta XV. Lajos? Utánam az özönvíz! És az utódjával vitette el a balhét….És csak úgy mellesleg: már az októberi árak is, amelyhez visszanyúltak, vérlázítóak voltak…Közben a boltok tovább drágítanak, hogy elébe menjenek a várható córesznek.

Apám, ha megkérdezik tőle, hány éves, azt mondja, 88, és ha semmi nem jön közbe, 3 hónap múlva 89 lesz. Mi jöhet közbe? – kérdezik. Például az, hogy átoperáltatom magam nővé és akkor lehazudhatok néhány évet…

Lassan több lesz a járványhullám, mint a II.világháborúban az ukrán front. A fél világ gúzsba kötve jár, miközben a járvány két éve alatt az egész világon összesen 5, 5 millió ember halt meg. A spanyolnáthában ugyanennyi idő alatt minimum 50 millióan pusztultak bele, de még az 1968-as honkongi is 4 millió embert vitt el, és akkor nem állt meg az élet. Római háziorvos barátom szerint a normál influenzában évente 150 ezren szoktak meghalni, és a kutya sem beszél róluk. Most két év alatt nem haltak meg ennyien a járványban. A covidnak nem lesz vége, amíg mindig érdekelt gyógyszergyár és kapcsolódó intézmény meg nem tömi eléggé a bankszámláját. Most már biztos vagyok abban, hogy Vuhanban egy tudatos laboratóriumi kiszivárgás történt, némi nagyhatalmi egyeztetéssel, és az újabb és újabb mutációk sem a természetből jönnek, miként időzítésük sem véletlen. Az embereket pedig rettegésben tartják – gonosz világ-szindróma -  így könnyebb őket kormányozni, ahogy ezt hazánkfia, George Gerbner is tanította…

Életkép egy budapesti kórházból. Apámat kísérem a havonta esedékes kontrollra. Két fiatal, terepszínű katona áll előttünk a recepciónál, közlik, hogy kísérő nem mehet fel, hacsak az úrnak nincs valami problémája. „Van problémám” – mondja Apám, mire szabad utat engednek mindkettőnknek. Még lázat sem mérnek. A Tenkes kapitányában volt egy klasszikus jelenet. Labanc őrjárat egy szekérnyi labanchoz: „Tudjátok a jelszót?” „Tudjuk” – és mennek tovább…

Néhány hónapja a szomszédos nagyboltban még 410 forint volt egy fél kilós, gyönyörű, ropogós „rusztikus parasztkenyér”. Aztán több hónapig nem lehetett kapni. Most újra megjelent, 540 forintért. És hatósági ár sincs, süssön a magyar magának az olcsó lisztből kenyeret. Közben 5,3 milliárdért épül nemzeti zászlórúd a Gellérthegyen. Arra már az egész tolvaj bandát karóba lehetne húzni.

Életem Párja január első hetében kétszer is azzal jött haza a belvárosból, hogy tele van oroszokkal és nem látszanak turistáknak. Legyünk jóhiszeműek: ide jöttek ünnepelni a pravoszláv újévet. De lehet, hogy nem is oroszok, hanem ukránok, aki ide menekültek, vagy pedig jöttek állampolgárságot kérni. Egyéb variációkba inkább ne is gondoljunk bele…

Meghalt az amerikai fekete polgárjogi mozgalom egyik leghíresebb ikonja, Sidney Poitier. Az volt ő a moziban, mint a közéletben Martin Luther King és Malcolm X, a sportban Muhammad Ali és a zenében James Brown. Tony Curtis-szel a Megbilincseltekben adtak példázatot a közös sors általi egymásra utaltságról. A Forró éjszakában a déli kisvárosban vonatátszállásra várakozó nyomozóként nemcsak a kollégák előítéleteivel, hanem a helyi, érinthetetlennek hitt potentátokkal szemben is sikeresen megvívta a harcot – nélküle sosem lett volna Beverly Hills-i zsaru. És ő volt a Tanár úr, aki egy külvárosi iskolában bebizonyítja, hogy nincs kezelhetetlen gyerek, csak emberi módon kell megszólítani. Iskola-filmek sokasága táplálkozott ebből az igaz történetből a Holt költők társaságától a Veszélyes kölykökig. És Poitier volt az, aki először merte megmutatni a moziban, hogy a feketéknek is megvan a maguk humora – és nem olyan, ahogyan azt a fehérek elképzelik.

A vezérlő újabb kebelbarátjának járt le hazájában a szavatossága. Népe megunta, hogy családi hitbizományként kezeli az országot, el is húzta a szennyest az egész pereputtyával együtt, miközben udvaroncait hazaárulás címén bíróság elé állítják. Lassan ráoszthatják A delejes halál szerepét egy nemzetközi szuperprodukcióban.

Az interneten felkínáltak egy IQ-tesztet, amelyet az átlagnál 8 perccel gyorsabban oldottam meg. Agyba-főbe dicsértek, de ahhoz, hogy a pontos eredményt megkapjam, a bankkártyás fizetést kérték. Ennyire hülyének látszottam?

A minap a telefonomon a közösségi főoldalamon felfedeztem egy cikket, amely a várható választási eredmények Trump stílusú elfogadását jósolja. Amint rá akartam menni a cikkre, a telefonom kiírta, hogy a közösségi főoldal összeomlott. Bementem a Google-ba, hogy az eredeti forrásból olvassam el, erre közli a telefon, hogy a Chrome is összeomlott. Csak nem tiszteltek meg engem is a szárnyas lóval? Ozzy, segíts!

„Gyűlölök és szeretek. S hogy miért teszem? Én sem tudom, hidd. Bennem történik s kínja keresztrefeszít” – a zene mellett a klasszikus irodalom az, amihez mindig vissza lehet nyúlni, ha az ember megnyugvást keres. Most éppen Catullus van soron.

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása