Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Cogito 22/4

1_osohsmstdncoeyjy1ytjsa.jpeg

Néhány nappal az elsöprő választások után a piacon. Már percek óta várok egy zöldséges előtt, hogy gyönyörű gombájából vegyek, de előttem egy nő csak mondja és mondja, hogy mennyi birka van ebben az országban. Negyedszer is kétharmad. Aztán bárkivel beszélünk, mindenki azt fogja mondani, hogy ő nem szavazott rájuk.

A piac és az üzletközpont között megszólít, már nem először egy fiatalember, hogy adjak neki némi pénz élelemre. Első dühömben azt mondom neki, hogy kérjen a vezérlőtől. „Ő adna is, nem úgy, mint te, köcsög!” – jön a válasz. Nem tud meghatni.

Az üzletközpont szupermarketje. Csak három nappal korábban jártam ott, és máris elszálltak az árak. Negyedkilós vajat nem lehet kapni 1000 forint alatt. 10 dkg párizsi közel 500 forint.

Egyik este a NatGeón láttam egy tanulságos dokumentumfilmet a néhai Conducator végnapjairól. 1989 novemberében még 40-szer szakították félbe felállva tapsolva kongresszusi beszámolóját. Azért érezhette, hogy baj van, mert december elején a moszkvai VSZ-csúcson kérte Gorbit, hogy szállják meg Romániát a szocializmus megvédésére, de Gorbinak kisebb gondja is nagyobb volt annál, hiszen a szovjet tömb néhány hónap alatt széthullott. A Nyugatnak sem volt már érdekes a „különutas” Conducator. Aztán jött a temesvári vérengzés, és az a bizonyos erkélyjelenet, amikor az addig az elnyomást, a nyomort birka módra tűrő nép belefojtotta a szót a teljesen megdöbbent vezérbe. Ezt annak idején végignéztem még hírügynökségi újságíróként, soha nem felejtem a Conducator értetlen arcát, kínos mosolyát. Aztán másnap saját emberei megszöktették, majd letartóztatták, hogy kivégezhessék. Nemcsak azért, mert a hadsereg a népfelkelés élére állt, és demonstrálva, hogy a Conducator soha nem térhet vissza, hanem azért is, hogy egy esetleges nyilvános per esetén nehogy megnevezze azokat, akik az utolsó pillanatig végrehajtották a parancsait.

Tény: a kormánypárti EU-képviselők megszavazták az újabb Oroszország elleni szankciókat. Kommunikáció: a kormánypárti EU-képviselők nem szavazták meg az újabb Oroszország elleni szankciókat. Valószínűleg előbb-utóbb át kell írni a magyar értelmező szótárakban az „igazság” és a „hazugság” meghatározását. Továbbá a „szabadságszerető népét” is.

Feljelentették az ellenzék vezetőjét, mert a szavazáskor kék szalagot viselt. Azokról nem szól a fáma, akik OV-s kitűzőben, vagy sapkában jelentek meg.

A választások óta eltelt egy hét. A mozzarella ára 20, a legolcsóbb müzlié 20 forinttal emelkedett, egy 750 grammos fagyasztott zöldborsót 1100 forintért vesztegetnek, a trappista ára már 3200/kg. A legolcsóbb sprotni, ami köszönőviszonyban sincsen a békebelivel, egy hét alatt 110 forinttal lett drágább. Apám kedvenc alkoholmentes sörét 40 forinttal emelték fel. A Flórián aluljáróban a lángos két év alatt a duplája lett, még szerencse, hogy a piacon megnyílt egy új, és ott nem 480, hanem csak 350 egy sima, fokhagymás. Bár a mai napig nem értem, miért kellett megszüntetni az örökkocsma mellettit, ahol Budapest egyik legjobb lángosát lehetett kapni – a másikat a Köztársaság téren – pedig arra még inni is jobban tudtak az örökvendégek…

A gyűlöletkampány nem áll meg a 4. fülkeforradalom után sem. Továbbra is címlapon a Táncoló Ördög, aki minden szálat a kezében tart. Ennyire rettegnek, hogy még miután agyonnyerték magukat, még mindig gerjesztik a félelmet? Több mint 20 évvel ezelőtt dolgoztam egy azóta is szennyet terjesztő bulvárlapnál – ott tanultam a legtöbbet ebből a műfajból az Aranypolgár, az Édes élet és a Hálózat mellett – és ott készült úgy a lap, hogy volt néhány varázsnév, akiket nap, mint nap szerepeltetni kellett, akár történt velük valami, akár nem. Esküszöm, a végén még visszasírom Cicciolinát és Lagzi Lajcsit…

Időközben a legmagyarabb szupermarket bejáratánál velem kortárs férfi dühöng a halomban álló újságok láttán: „Minden szava hazugság és ezzel etetik az embereket!” – kiabálja. Száz méterrel az odébb a piacon egy másik kortársam: „Az a sok marha, akiket megvettek egy kiló krumpliért…”. Ugyanezen a napon az egyik üzletben egy fiatalasszony hét kiló lisztet vásárolt. „Biztosan kenyeret akar sütni az Ukrajnába küldött magyar katonáknak” – jegyzi meg Apám, aki 89 éves korára sem vesztette el humorérzékét.

Iszonyodom a fegyverektől. Már eleve félek, ha egy színházi előadásban megjelenik egy pisztoly, mert tudom, hogy a csehovi igazság alapján annak előbb vagy utóbb el kell sülnie. A minap egy táncszínházban jelent meg az egyik szereplő, aki előbb többször szétszedett, majd összerakott egy puskát, majd célozgatni kezdett össze-vissza a nézőtér felé, a földszintre és az erkélyre egyaránt. Az előadásra késve érkeztünk, még örültem is végül, mert a legelső sorban lett volna helyünk és az túl sok lett volna számomra, hogy néhány lépésről valaki fegyvert fogjon rám. Mint ahogy az megtörtént velem a katonaságnál, abszolút békeidőben. Talán ezért tiltakoztam az ellen, hogy gyermekeim játékfegyvert kapjanak, és ugyanígy bánt, amikor unokámnál látok műanyag géppisztolyt. És különösen ilyen vészterhes időkben jut eszembe a Harminc éves vagyok Altatódal felnőtteknek című dalának legfontosabb sora: „S ha a gyerek háborúsdit játszik, szólj, hogy hagyja abba…”

Ellenben a piacon, Peszah előtt két, Húsvét előtt három nappal láttam két nőt. egy angolszászosan lóarcút és egy Madonna-szépségű fekete álmot, akik egymás kezét fogva, nevetgélve ismerkedtek a kínálattal. A következő napon pedig a buszon egy sudár, égő vörös hajú, halvány rózsaszín bőrű, fehér miniruhás lány vonta magára a figyelmemet.  

Azért nincs veszve minden….

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metata 2022.04.26. 14:56:58

"Tény: a kormánypárti EU-képviselők megszavazták az újabb Oroszország elleni szankciókat. Kommunikáció: a kormánypárti EU-képviselők nem szavazták meg az újabb Oroszország elleni szankciókat." Duplagondol.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása