Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Howard Gardner: Az intelligencia fejlesztéséhez szükséges egy szintetikus elme

intelligence.jpg

A Harvard egyetem professzora az agy fényterületeit tanulmányozza. Miután hetet már beazonosított, tesz egy lépést előre és megpróbálja azt a potenciált gyümölcsöztetni, amit a természet és a kultúra kínál nekünk.

Az agyat nemcsak erősíteni, hanem javítani is tudjuk – mondja a mindennapi hatékonyság és nem utolsósorban az etikai értékek nevében.

Howard Gardner új esszéje, A szintetikus elme mindenekelőtt utazás önmagunkban. Miután éveken át mások agyát tanulmányozta, most a saját agyát tárja fel, hogy megértesse velünk saját individualitásunkat. Mindenki egyedi és ezzel kellőképpen tisztában kell lennünk. „Megírni ezt a könyvet nagyon hosszú folyamat volt – nyilatkozta a Salute-nak – Nem olyan, amit egy laboratóriumban lehet szimulálni.”

A professzor így összegzi több évtizedes pszichológiai és neurológiai tanulmányait: „A szintetikus elme megfigyeli a világot és észreveszi annak számos kategóriáját. És csak ezután szintetizál. Megpróbálja az egészet úgy összerakni, hogy annak teljes értelme legyen, önmagának és másoknak is. Ennek társadalmi következménye is van, mivel, emlékeztet, nem vagyunk szigetek, hanem mindenféle közösségi hálózatnak a részei.

Bennünk, különböző intenzitással hétféle intelligencia van: a logikai-matematikai, a nyelvi-verbális, a kinesztetikai, a vizuális, a zene, az intraperszonális, az interperszonális. Ezekhez tett hozzá Gardner még kettőt: a természetest és az egzisztenciálist. Alapvető feladatunk azokat erősíteni, amelyek a legfejlettebbek bennünk, és a dolga a társadalomnak, mindenekelőtt az iskolának .  Az önismeret azonban nem olyan nehéz, mint gondolnánk, elég hajlamainkat követni. „Emlékszem a matematikus Neumann Jánosra. Már gyerekkorában zseni volt. Az ő példája mutatja, hogy nem feltétlenül szükséges sok időt elpazarolni önmagunk felfedezésére. Inkább a másokkal való együttműködésre kell törekedni, tehát dolgozni kell az interperszonális intelligencián.”

„Tanítsd önmagad” – ez Gardner tanácsa. Hogyan válhat elménk szintetikussá? Nem elég kiválasztani egy témát, sokféle szempontból elemezni, hanem olyan megoldásokat kell találni, amelyek túlmennek a megszokottakon, és bizonyos esetekben megváltoztatják a gondolkodásunkat. „Fontos tehát, hogy legyen egy célkitűzésünk, különben elveszünk a  káoszban” – mondja a professzor, aki több ízben bírálta az IQ, mint egyedüli értékmérő használatát.

Következtetése világos és drasztikus. Nemcsak magunkat kell feltárni, hanem az is alapvető, hogy az oktatás az elme fejlesztésére koncentráljon. Erre öt eszközünk van: a figyelem, az elemzés, a gondolkodás, az összefüggések és a kommunikáció.

„Emberi lények világában élünk, mégis úgy tűnik, gyakran esünk áldozatul egy-egy új felfedezésnek, mint korábban az atomnak, most pedig a mesterséges intelligenciának. Soha nem figyelünk eléggé tudásunk és tetteink etikai vonatkozásaira” – állapítja meg Howard Gardner.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G R Reventlov 2022.05.22. 08:03:47

Majdnem jó... :-)

Persze érdekes lenne, ha valaki a "közismert MI kutató" gárdából felfedezné, hogy az ipari forradalom idején mindenki emberszabású óriás gépekről, háborúkról és egyebekről fantáziált, mert nem volt képes elvonatkoztatni az ember fizikai formájától, annak másolásától.

Aztán szépen lassan kiderült, hogy a szövőgép a szövés folyamatát automatizálja és nem hasonlít egy ezer karral rendelkező szövőnőre. A gőzgép egy tengelyt forgat óriási erővel, de nem egy óriási fém-ember. A repülő gép pedig nem egy nagy vas madár, létrehozását a fizika (nyomás és áramlástani törvények), az anyag- (súly, teherbírás) és mérnöki (gép tervezés, építés) tudományok fejlődése tette lehetővé. És hogy végre sikerült elszakadni(!) a repülés biológia "megértésétől" és gépi másolásától.

Ebben az irányban akár újra felfedezhetnénk, hogy az informatika deklarált célja a tudós (bár sokkal pontosabb megnevezés az általuk használt "knowledge worker") elméjének kiterjesztése és hálózatba kapcsolása volt. Sajnos ennek nincs jó üzleti modellje (belőlük ugyanis igen kevés van, bonyolult igényekkel). Ezzel szemben óriási fizetőképes kereslet mutatkozik arra, hogy a tömeg bezárja magát a saját véleménybuborékjába, a kereskedők és politikusok pedig ezeket a buborékokat használva távvezéreljék őket. Aztán utána lehet a pontosan előre jelzett következményeken "bestseller" könyvek, "blockbuster" mozik formájában sopánkodni... :-)

Lásd: Vannevar Bush: As we may think (1945) artpool.hu/hypermedia/bush.html

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása