Hódmezővásárhely, valamikor 1979 nyara, egy házibuli utáni reggel. Az egyik cimbora feltesz egy számomra ismeretlen lemezt, amelynek gitárhangja és könnyed, ám határozott ritmusai nagyon ismerősek és mégsem azok. Mintha a tíz évvel korábbi óriási kedvenc, a Creedence szólna, de hiányzik az a nyers, erőteljes hang, helyette inkább valamiféle kicsit Dylan-szerű motyogás, énekbeszéd. Ez volt az első találkozásom a Dire Straits-szel.
Végszükség, ha minden ...


