Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Várakozva
Várakozva

Nyugati tér. Több tűz között. Szemből a Pályaudvar, egykor jövésmenéseim állandó színhelye. Mögöttem az egyik első budapesti plázaszerűség. Alattam színes zsibvásár, némi értékközvetítéssel. A forgó óra alatt, amelyen elfelejtették átállítani a nyári időszámítást, Szerelmemre várok.

Kiszáradt kemény munkát ritkán látott kezem. Éppen az előbb mostam le róla egy egész lemezbolt porát. Talán eltávozott róla egy kicsit a munkahelyen rátapadt ...

November
November

ködbe zárt nap

kitörni míg le nem száll

rád az éjmadár

 

alvajáró a

fehér izzás peremén

zuhanás előtt

 

fagyott függönyök

éghetetlen rojtjain

lengek az űrben

 

keresztül-kasul

a felbolydult méhkasok

útvesztőjében

 

szembenézünk míg

mozdulatlanul lüktet

tört tükörvérem

 

ki méri meg az

ég méla mélységét

kiáltó csenddel?

 

2014. november 12 - 13.

 

 

Szűrtreáll 63.
Szűrtreáll 63.

Egy szivardobozban találtak meg eddig ismeretlen fotókat a halott Che Guevaráról. Ugyanezen a napon egy vörös zászlón tűnt fel ikonná vált arcképe egy budapesti tüntetésen.

T-34-es számú kitöltött kérelemmel forduljanak ügyintézőnkhöz – olvasom az adóhivatal ügyfélszolgálatánál. Nem lenne jobb egy T-34-s betöltött kérelem a kormányhivatal felé?

Varjú száll el károgva a piac felett. „Na ne mondd” – szólok neki, miközben aszalt szilvát veszek ...

Szokolai Janka Dóra: A posztmodern stílus bemutatása Nemes Gyula Egyetleneim című filmjén keresztül
Szokolai Janka Dóra: A posztmodern stílus bemutatása Nemes Gyula Egyetleneim című filmjén keresztül

  Nemes Gyula Egyetleneim című filmjét egyetlen stílusirányzathoz vagy korstílushoz sem lehet kötni, műfajilag sehova sem lehet besorolni és a célközönséget sem lehet pontosan azonosítani. Ezzel a bizonytalansággal és sokféleséggel, azonban mégis tartozik valahova, amit úgy neveznek, hogy posztmodern stílus.

A film címe már elárulja, hogy a groteszk, paradox érzés fog érvényesülni, ugyanis az egyetleneim szó egy ellentmondásra épül. Az egyetlen többes ...

E bordélyban, hol szállásunk vagyon…
E bordélyban, hol szállásunk vagyon…

Egész előadás alatt azt vártam, hogy megszólaljon a Sympathy For The Devil. Vagy minimum a Syriustól Az Ördög álarcosbálja. Igaz, ez utóbbit kevesebben ismerik, de mégiscsak a miénk. Szóval maradjunk a Stones klasszikusánál. A díszlet különben is erősen emlékeztetett arra a hatalmas, „az égtől a pokolig” érő építményig, amely az 1990-es Urban Jungle-turnén állt Jaggerék színpadán és amit volt szerencsém anno Bécsben látni. És ha már megszólalt ...

Utcahossz
Utcahossz

„Nem mondhatom, hogy hiányzol, mert még nem láttalak – mondja egy érdekes arcú nő a buszon – tudod, nekem nem az az első, mint a férfiaknak, hanem az, hogy legyél szimpatikus, és nem unatkozzam melletted.”

Attól tartok, hogy egy internetes kapcsolat-felvétel megtestesülése első stádiumának voltam fültanúja.

Létezik-e a Sátán? Ingyen vihet belőle.

Vettem egy pizzaszeletet 255 forintért, és egy kakaóscsigát egy százasért. Gondosan kiszámoltam hozzá ...

A Törékeny Óriás Évtizede – Neil Young: Decade (1977)
A Törékeny Óriás Évtizede – Neil Young: Decade (1977)

Decade

Egy kanadai óriás, aki olyan sudár, mint hazájának tölgyei, fenyvesei, juharfái. Egy kanadai óriás, aki olyan törékeny, mint egy üveggömb. Egy kanadai óriás, aki ha kell, finom ujjal pengeti az akusztikus   húrokat, máskor pedig veri az elektromos gitárt, mint egy megszállott, és olyan hangokat csal ki belőle, amelyek sav (acid)-túltengést okoznak a hallgatóknak. És hozzá a magas,nazális hangja és az a rettenetes kaliforniai akcentusa, amelyet felvett akkor, ...

A történelem első dizájn tárgya
A történelem első dizájn tárgya

Biface_de_St_Acheul_MHNTManapság autó, épület, fegyver, ruhák, minden a dizájn terméke. Lehet azonban, hogy mindnek a közös őse az acheuli fejsze volt. - írja az L43.

Ez a szerszám nem hasonlított mai változatára, nem volt nyele és nem fémből készült. Inkább úgy lehetne leírni, mint kihegyezett kődarabot. Az acheuli jelzőt azért kapta, mert a franciaországi Saint-Acheulben találták belőlük az első példányokat. Az első emberi lények úgy készítették, hogy nagy kövekkel ...

Patti Smith: Csillagláz  (Star Fever)
Patti Smith: Csillagláz (Star Fever)

nem árthatnak nekem

nem árthatnak nekem

csak kiégethetik

két szemem

szétverik kék

s fekete zsigerem

a lábak nem futnak

a kezek nem játszanak

az arc nem dalol

nem dalol nem beszél

nem árthatnak nekem

csak kifordulhat

két szemem

csak kiverhetik a fogam

hogy elefántcsontot köpjek

órává karcolják arcomat

riasszatok időzítsetek

vérezzetek

bűnbak-engemet

láncoljatok egy sziklához

engemet

törjetek törjetek

...

Leonard Cohen: Az irgalom könyve 37.
Leonard Cohen: Az irgalom könyve 37.

Körülvesz a sötétség. Te vagy az egyetlen oltalmam. A neved az egyetlen fényem. A bennem lévő szerelemnek törvényed a forrása, a halott szerelem, amely csak a nevére emlékszik, de ez a név elég ahhoz, hogy kinyíljon, mint egy száj, harmatot hívjon és igyon. Ó, halott név, aki irgalmad által az élő névhez szól, az irgalom, amely a felé hajoló akaratra figyel, az akarat, amelynek ereje a neked tett ígéret – Ó, szerelem neve, hozd le a beteljesülés áldását az ...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

  • Nyúlláb: Antiszemita... Persze. Mindenhol mindig a kötelező rettegés. De elegem van ebből. (2025.11.06. 07:11) Kinek szólt, miről szólt a Hey Jude?
  • MTA rendes tagja: Sajnos Márai buta volt a témához. Ki lehet fejezni enyhébb jelzőkkel, fantaszta, tájékozatlan, ért... (2025.04.06. 13:21) Márai Sándor és próféciája Magyarországról
  • csilla vargáné: eSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ....... (2025.02.28. 16:28) Az ember, mint isteni csoda
  • tesz-vesz: " eszembe jutott az is, hogy a sötét agyú rasszisták nem is tudják, hogy lélekben mit veszítenek" ... (2024.11.26. 16:23) Cogito 23/7
  • gigabursch: Ugyan én nem látom benne a királyfit, de vitathatatlanul szép ez a platán. (2023.05.23. 11:17) A fába faragott királyfi

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása