Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

„A jövőben csak csetelve beszélgetünk”
Mark Zuckerberg előrejelzései

zuckerberg.jpg

„Azt szokták mondani, hogy könnyebb előre látni, hogy mi történik 10-20, mint 1-2 év múlva. De van azért néhány világos tendencia. Például tovább fejlődik a mesterséges intelligencia és több betegség lesz gyógyítható. De az igazi művészet látni, hogy minden hogyan következik be. Fogadjunk, hogy a virtuális valóság jelentős technológiává válik. Elég biztos vagyok abban, hogy ezt a fogadást megnyerem” – nyilatkozta a La Repubblicának Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója.

-Most jött el az ideje a befektetésnek. Most hoztuk nyilvánosságra, hogy a Gear VR elindítása óta egymillió órát nézték a 360 fokos videót. A Samsung most kezdte el a terjesztését. Minden nagyon biztató. Amit tulajdonképpen nem tudok, hogy mennyi időre van szükség, hogy megvalósuljon ez a rendszer. Lehet 5, 10, 20 év. Tíz évre volt szükség az okostelefon tömeges elterjedéséhez. A Blackberry-t 2003-ban vezették be és csak 2013-ban értük el vele az egymilliárdos pozitívumot – mondta a még mindig csak 31 éves amerikai üzletember.

R:Mekkora méretű lesz a virtuális valóság piaca? Goldman Sachs 80 milliárd dollárosra jósolja.

Z: vegyünk alapul két trendet. Az egyik, hogy az emberek továbbra is egyre gyorsabb lehetőséget akarnak a kommunikációra. Tíz évvel ezelőtt főként szövegeket használtak, osztottak meg. Most fotót. Gondolom, hogy a következő lépés a videó lesz, egyre nagyobb mennyiségben. De ezzel nem érünk a dolog végére. A jövőben egy egész színteret akarunk, egy szobát, amibe belépünk. Élőben, streamingben kell közvetíteni, ami történik és ebbe a térbe bevonni az embereket.

-El tudja képzelni, hogy egy napon a cset lesz a legelterjedtebb beszélgetési forma?

-Igen.

-Van elképzelés arról, hogy ez mikor következik be?

-Pontosan nem tudom megmondani. A kihívás úgy megcsinálni, hogy jobb legyen, mint egy videókonferencia, hogy megérje pénzt kiadni rá. De egyszerű változatot rövid idő alatt meg lehet csinálni. A másik trend egy egyre határozottabb informatikai platform megvalósítása. Felhőkarcoló nagyságú szerverekkel kezdtünk, amelyeket csak speciális profi előkészítésekkel lehetett használni. Aztán jött a PC, amelyben benne volt az egész felhőkarcoló, de az emberek nem igazán használták, bár sok mindent lehetett vele csinálni. Aztán jött a telefon-számítógép, amelyet szeretnek és csaknem mindenkinek van. De egy kicsit mégis bonyolult kiszedni a táskából, a képernyője kicsi nem nagyon immerzív. Azt hiszem, hogy a jövőben minden 10-15 évben meg fog jelenni egy-egy új informatikai platform. Jelenleg a virtuális valóság a legtöbbet ígérő jelölt.

-A Facebook perspektívájában mi lesz a legközelebbi trend a virtuális valóaságban?

-A munkát 3 időbeni tervre osztva látom. Ma létező, de a szükségletekhez igazított termékek: a Facebook, a Newsfeed és az Instagram. És bizonyos mértékig a Whatsapp. Másodszor: a következő 5 évre van egy sor kihívás, köztük a videó a legnagyobb. Ez egy megatrend, csaknem akkora, mint a mobiltelefon. Harmadszor van a tízéves szint annak, aminek ezután jönnie kell. Ezért három területen ruházunk be. Az egyik a kapcsolattartás, mindenkinek garantálni a világon az internethez való hozzáférést. Ez nagy projekt, mert ma 7 milliárd emberből csak 3 milliárdnak van internete, annak, aki olyan helyen él, ahol nincs jó iskola, az internet a legjobb eszköz a nagymennyiségű oktató anyaghoz való jutásnak. De még jobb eszköz az egészségügyi segítséghez, ahol nincs jó orvos. Ami a mesterséges intelligenciát illeti, nagy fejlődést remélünk tőle, ami megváltoztatja a társadalmat: kevesebb balesetet az önműködő autóknak köszönhetően, jobb diagnózist a betegeknek, jobb kezelést, jobb egészségügyi rendszert. És itt van az Augmented Reality és a Virtual Reality informatikai platformja. Ezeken dolgozunk egy évtizedig, vagy még tovább.

-Hogyan változtatja meg a társadalmat a mesterséges intelligencia?

-Tapasztalataim szerint az emberek kétféle módon tanulnak. Irányított és nem irányított tanulással. Irányított tanulás például, ha a gyereknek megmutatnak egy képeskönyvet és azt mondjuk „ez egy kutya, ez pedig egy másik kutya”. És mivel ezt 15-ször elismételjük, a gyerek megérti. Ezt a módszert már a végsőkig kihasználták, a jövőben az emberek többsége nem irányítottan fog tanulni. Ebben az esetben egy modell van a felben arról, hogy hogyan működik a világ és ezt akarjuk tökéletesíteni a jövő előrelátásával. Ez aztán abban is segít, hogy meghatározzuk, mit kell tennünk. Erről is van modellünk: megteszem, amit kell és várom, hogy ennek alapján ez és ez történik a világban. A mesterséges intelligencia segíteni fog ebben.

-Megérti ezzel kapcsolatban Elon Musk aggodalmait? Ő komolyan tart attól, hogy a mesterséges intelligencia egy napon felülkerekedik az emberi agyon és a gép értékesebb lesz, mint az ember. Ez jogos félelem, vagy hisztéria?

-Azt hiszem, hisztéria.

-Hogyan lehet garantálni, hogy a robotok az embereket szolgálják és ne legyen fordítva?

-Gondolom, hogy minden gép, amelyet kifejlesztünk, az embereket szolgálja, különben nagy bajt csinálnak.

-Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot a Deep Blue komputer győzte le. Tehát egyre több olyan szituáció lehet, amikor a számítógép okosabb az embernél.

-Igen, de ebben az esetben is a gépet az emberek fejlesztették ki, hogy valami jobbat sikerüljön csinálnia, mint amire az ember képes. A történelem során sok ilyen gépet készítettek. Azrt hiszem, hogy ebben az összefüggésben az ember túlértékeli a gép képességeit. Maga az a tény, hogy ki tud fejleszteni olyan képet, amely egy bizonyos dolgot jobban tud csinálni, mint az ember, nem jelenti azt, hogy más összefüggésben is megvan a gépek képessége, hogy tanuljon és össze tudjon kapcsolni különböző információkat úgy, hogy abból valami emberfeletti dolog jöjjön ki.

-Milyen lesz a Facebook 10 év múlva?

-Ha megvalósulnak a nagy tervek, a kapcsolattartásban és a virtuális valóságban, a közösség sokkal nagyobb lesz és Virtual Reality videókkal kommunikál egymással. Idővel megosztaná az élet minden jelenetét, a lehetőségből értékes hozzájárulássá válik. Például párom, Priscilla és én arról beszélgetünk, hogyan akarjuk felvenni Max első lépéseit a 360 fokos telekamerával. A szüleink és rokonaink, ha megnézik, úgy fogják érezni, mintha ők is ott lennének. Remélem, sőt, hiszem, hogy ez hamarosan lehetővé válik.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása