Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Aggasztóan ébredezik Európa legnagyobb vulkánja

solfatara.jpg

Két évvel ezelőtt a Nápolyi-öbölben töltöttük vakációnkat. Szállásunk Pozzuoliban volt egy hegy tetején, egyik oldalról a Vezúvra láttunk, a másikról a gyönyörű kék tengerre. Szállodánk alatt mintegy 500 méterrel gőzölgött a nagy tűzhányónál is félelmetesebb krátervölgy, a Solfatara, amelyet már az ókorban is a pokol kapujának tartottak. A föld érezhetően süppedt lépteink alatt, egyes pontjainál embernyi füstök törtek fel, egy nagyobb, elkerített helyen pedig ott bugyogott szemünk előtt az ezer fokos láva. Elemi erejű félelem vett erőt rajtunk.

A Solfatara része Európa legnagyobb vulkánjának, a Campi Flegreinek, amely elérkezhet a kritikus pontjához. A föld kidagad, a magma jön felfelé, és a belső hőmérséklet növekszik. Ma még minimális értékekről van szó, a kitörés nem azonnali. De az ellenőrzést sűríteni kell – írja a La Repubblica.

A kutatók megpróbálták megtalálni azt a pontot, ahol a magma és a gáz feltörhet, és instabillá teheti az ember zónát. A kritikus pillanat elérésekor a magma nagymennyiségű gőzt enged ki, amely felpuhítja a sziklákat. Ennek két következménye lehet: a kitörés, vagy a magma viszkozitásának növekedése, amely véget vet a feljövésének.

Bizonytalan marad tehát, mi történik a világ egyik legveszélyesebb szupervulkánjával, amely 39 ezer évvel ezelőtt az utóbbi 200 ezer év legnagyobb kitörésének színhelye volt. Hamuja egészen a mai Moszkváig belepte Európát, blokkolta a Nap sugarait, és 2 ezer évig tartó vulkáni telet eredményezett. Egyes elméletek szerint hozzájárult a neandervölgyiek kipusztulásához.

Annak a több mint egymillió embernek, aki a katlan környékén él, van oka a nyugtalanságra. 2012-ben ugyanis a riasztás fokozata zöldből sárgára váltott.

A magma jelenleg feljött a felszíntől 3-4 kilométerre. Ebben a mélységben volt az 1538-os, Monte Nuovónak nevezett utolsó kitörése előtt is. Pozzuoli Solfatara gázainak elemzése azt mutatja, hogy a magmát tartalmazó medence körüli kövek melegszenek és egyre több vízpárát bocsátanak ki.

„A magma lehetséges közeledését a kritikus ponthoz magyarázhatja a talaj deformálódása – magyarázta Giovanni Chiodini vulkanológus – valamint az utolsó időben szaporodó rengések és a hőre érzékenyebb gázok növekedése.”   

A nápolyiak jobban tarthatnak a Campi Flegreitől, mint a Vezúvtól A katlan formája ártatlannak mutatja. Átmérője 12 km, félig a szárazföldön terült el, félig a Pozzuoli-öbölben, és tele van kis füstölgő nyílással.  A történelem során a katlan mindig kidagadt, vagy beesett, mintha lélegzett volna. Pozzuli római piacán egyes oszlopok tele vannak kagylókkal, ami azt bizonyítja, hogy volt idő, amikor víz alá kerültek. A Monte Nuovo-i kitörés után a katlan egy kissé behorpadt, de az 50-es évektől újra elkezdett emelkedni. 1982 és 1985 között a föld csaknem két métert emelkedett és a rengések miatt Pozzuoli lakosságát egy alkalommal evakuálni is kellett. 2005-től újabb 40 centiméteres emelkedést regisztráltak a Cosma Sky Med műholdjai. Kis földrengések jelzik, hogy óriás ébredezik.

„Ez olyan lenne – magyarázta Giuseppe di Natale, az INGV, a világ legrégibb vulkánkutató központjának igazgatója – mint egy nagy meteorit becsapódása. Ritka és katasztrofális esemény….”

Fotó: Benke Rita

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PomberMaci 2017.01.22. 10:03:00

10.000 fokos láva... szűmáriaidesanyám...!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.22. 11:01:08

" elkerített helyen pedig ott bugyogott szemünk előtt a 10 ezer fokos láva."

Na most ez az egészet hiteltelenítette.

Göbölyös N. László 2017.01.22. 11:14:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem tudom, miért - menj el Pozzuoliba és nézd meg saját szemeddel...

Segna 2017.01.22. 11:20:11

ÉN csak azt kérdezem, hogy mi a teendőnk? Nekünk itt a Kárpát-medencében. Nem sok mindent tehetünk ugyani, vagyis ilyen szempontból felesleges a bejegyzés. Aggódjunk. Minek?
Másik megjegyzés, honnan veszi a szerző, hogy az 1538-as kitörés előtt milyen mélyen volt a magmakamrában a láva? Ezt valahogy visszakövetkeztették?
Egy kicsit zavarosnak érzem a cikket, mintha több cikkből lenne összarakva.
Az volt a cél, hogy felhívja a figyelmet, hogy nem a Vezúz a legveszélyesebb tűzhányó a környéken?

Segna 2017.01.22. 11:21:27

@Göbölyös N. László: a hőmérséklettel van a baj nem azzal, hogy látni a lávát... Sok a 0.

Allesmor Obranna 2017.01.22. 11:34:34

10 ezer fokos láva? Plazma hőmérséklet? ívfény? Vakítóbb láva van ott, mint a Nap??? Mégis hogy lenne 10 ezer fokos a láva, ha a Föld belsejében csak 6000 fok van? :)

Nem kisebbíteni akarom az élményt, de a láva hőmérséklete kb 700 és 1200 fok között van, fajtától függően.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.22. 12:05:03

@Göbölyös N. László: Aki 10 ezer fokos lávát ír annak a minimális fizikai-kémiai ismeretei nincsenek meg. Az meg ne írjon ilyenről cikket. Ennyi. És sem írok a német nyelv rejtelmeiről, mert egy kukkot sem tudok németül, holott jártam Németországban.

Max Cuda 2017.01.22. 12:26:02

meg fogunk dögleniiiiiiii ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!

Yoss 2017.01.22. 12:30:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nyilván elütötte egy nullával, fasznak kell ezen ennyit rugózni?

Pic 2017.01.22. 12:42:40

Azért kell rugózni, mert az internet amúgy is tele van rossz információkkal, baromságokkal.

Legalább a hivatalos tartalomgyártók, mint pl ÚJSÁGÍRÓ ne szaporítsák már a hülyeséget.

Az a baj, hogy egy ilyen lúzer leír valamit, aztán az olyan istenbarma, mint te meg holnap este már ezzel a tudással hinti az igét a haveroknak.....

Kapiskálod már öreg barátom?

Göbölyös N. László 2017.01.22. 16:52:57

Köszönöm a figyelmeztetést, javítottam. Ezen tényleg nem kell rugózni és egymást sértegetni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.01.24. 04:16:00

@Yoss: Én idéztem, elolvashatod, amire meg ő reagál hogy menjek el nézzem meg. Közben javította, ahelyett hogy elnézést ért volna, vagy megköszönte volna a figyelmeztetést. Szóval nem én rugózom.
Bocs, vegyész vagyok, erősen zavar a 10 ezer fokos hülyeség.

2017.05.16. 08:22:58

Már csak az a kérdés, hogy ha kitör, mekkorát fog szólni?
A hamuból mi is fogunk kapni, mert a legutóbbi kitörésének a nyomait még az ukránoknál is megtalálták, sőt még északabbra is.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása