Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Vége az ujjlenyomat-mítosznak?

finger.jpg

Lehet, hogy az ujjlenyomatot mégsem lehet biztos azonosítónak tekinteni. Amerikai törvényszéki szakértők szerint ugyanis nincs elég tudományos bizonyíték arra, hogy nincs két egyforma ujjlenyomat.

A szakértők úgy vélik, hogy nincsen olyan tudományos módszer, amellyel meg lehetne határozni, hogy hány embernek azonos az ujjlenyomata, és nem lehet kizárni az ujjlenyomatvétel során elkövetett emberi hibákat sem.

A körülmények is szerepet játszhatnak ebben. Az FBI laboratóriumai ennek tudatában például korlátozzák az ujjlenyomat-vizsgálóknak adott információkat az adott esetre vonatkozóan, hogy ezen ne befolyásolhassák őket. Ha a vizsgáló a gyanúsított személyt kapcsolatba hozza a bűncselekménnyel, az befolyásolhatja az ujjlenyomat értékelésében.

Léteznek ugyan már automatikus ujjlenyomat-vizsgáló rendszerek is, de ez még nem tudják összehasonlítani azok a rendőrségi archívumokban őrzöttekkel.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.11.04. 09:25:35

Nacsak! Rájöttek a nyilvánvalóra? Amúgy egzakt bizonyíték nem is kell.
Elég a száz év tapasztalat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.04. 20:59:54

"Amerikai törvényszéki szakértők szerint ugyanis nincs elég tudományos bizonyíték arra, hogy nincs két egyforma ujjlenyomat."

Nem is lehet, hiszen a lehetséges ujjlenyomatok száma elképesztően nagy, ám mégis véges.

TFH 7 milliárd ember között van két egyforma ujjlenyomatú. Máris 1:7*10^9 az esélye az egyezésnek. Ezután mégis mekkora lehet annak a valószínűsége, hogy ez a két ember érintve van ugyanabban a bűncselekményben?

Az igazi gond és nagy baj a daktiloszkópia gyakorlatával van, rendkívül sok a hanyag munka és a hibás azonosítás.

Beer Monster 2017.11.04. 22:59:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nono. Itt nem arról van szó, hogy ha két gyanusítottat is láttak a gyilkosság helyszínán.

Hanem egy pedofil gyilkosságnál rögzítenek egy ujjlenyomatot, a tiéd pedig benne van a reptéri belépéskor rögzített számítógépes adatbázisban.

odamondó 2017.11.05. 05:50:05

@Beer Monster: nem erről van szó. Van egy ujjlenyomat aztán te vagy a gyanúsított és az ujjlenyomat szakértő ha tudja hogy te vagy a gyanúsított akkor hajlamosabb az egyezést kimutatni.

Semmi új nincs itt. Már több bizonyítéknál, rendőrségi eljárásnál is probléma volt ez.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.05. 10:05:58

@odamondó:

Igen, ez gyakran előfordul, én is olvastam róla. De az is jogos, amit Beer Monster írt.

Azzal lehetne az eljárást biztonságosabbá tenni, ha a szakértőnek a ténylegesen vizsgálandó ujjlenyomatokkal egy időben adnának tesztfeladatokat is. Tehát pl. a gyanúsítottéval együtt kapna ugyanolyan körülmények között másoktól levett, hasonló minőségű mintapárokat is - persze anélkül, hogy megmondanák neki, melyik a gyanúsított mintája. Aztán ha bármelyik tesztmintánál téved, akkor automatikusan érvénytelen a vizsgálata és az egészért nem kap egy fillért sem. Túj gyakori tévedések esetén pedig kizárás.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2017.11.05. 10:46:41

Sőt annak a mítosznak is, hogy a hazai bírók jelentős része ne lenne elmebeteg:

Makranczi Zita bíró elmebeteg!
vilagnezet.blog.hu/2017/11/03/makranczi_zita_biro_elmebeteg_890

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.05. 11:30:00

@vilagnezet.blog.hu:

Látom, mindenhova odafosod a blogod reklámját. Csak aztán vigyázz, nehogy rágalmazási pert akasszon a nyakadba.

Beer Monster 2017.11.05. 12:03:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyébként pont ugyanezt kellene bírósági ügyekben is tenni. Egyszerre két bíróságnak tárgyalnia, úgy, hogy semmit sem tudhatnak egymásról. Ha az eredmény a megállapított tényállásban különbözik, akkor 3 másikkal megismételni. Ha ott is van eltérés, akkor a jogalany számára legkedvezőbbet tekinteni érvényesnek.

A tudomány sosem téved! 2017.11.05. 13:21:59

Tudomány: folyamatos hazugságok sorozata

Beer Monster 2017.11.05. 16:13:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amúgy mi is van akkor, megbüntetik? Magyarországon még a bűnözőket se büntetik meg.

Viszont arra a tárgyalásra szerintem belépőt lehetne szedni.

ügyvéd: Ön szerint alkalmas a becsület csorbítására azt állítani, hogy valaki elmebeteg?
sértett: Igen.
ügyvéd: Ön június 35-i bírói ítéletében azt írta, hogy nem alkalmas. Az az ítélet hibás?
sértett: Öööö...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása