Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Az Űrodüsszeia fél évszázada

space.jpg

A Cannes-i filmfesztiválon bemutatták Stanley Kubrick mesterművének, a 2001: Űrodüsszeiának felújított változatát, a film születésének 50. évfordulóján.

A bemutatón megjelent az 1999-ben elhunyt Kubrick több családtagja, köztük lánya, Katharina és sógora, Jan Harlan, aki egyben producere volt a rendező számos filmjének. Ott volt a 81 éves Keir Dullea, aki David Bowman parancsnokot alakította az Űrodüsszeiában.

Mit mondana a filmről a fiatal közönségnek? – kérdezte Harlant a La Repubblica.

„Koncentráljatok – felelte a producer – Ma hozzá vagyunk szokva a feszes vágáshoz, a gyors képekhez. Ez a film annak ellenkezője. El kell engednünk magunkat, hallgatni kell a zenét, nézni a képeket, hogy megértsük, ami nincs kimondva. Ez nem sci-fi, hanem filozofikus film. De megértéséhez elmélyülés kell. Egyébként, amikor 1968-ban bemutatták, a sajtó nagy része lehúzta.”

„Emlékszem a New York-i szállodára, ahol mindnyájan összejöttünk – meséli Katharina – Anyám dühös volt, apám meglepődött, hiszen annyi energiát fektetett a filmbe. Sci-fiként nézték, pedig egészen más volt. De volt egy népszerű rádiós disc-jockey, aki bíztatta a fiatalokat, hogy menjenek el megnézni. Nyitott szívű fiatalok tömege volt rá kíváncsi és a producerek megváltoztatták a film marketing-kampányát. A plakátra ezt írták: „Menjetek el egy igazi utazásra” (A trip szó akkoriban a fiatal nyelvén kábítószeres, főleg LSD-s tudatmódosítást jelentett).”

„Ugyanolyan hatást váltott ki, mint négy évvel korábban a dr.Strangelove – folytatja Harlan - A fiatalok akkor azt gondolták, hogy a rendőrök, a hadsereg, a kormányok ostobák. Jött Kubrick és csinált egy nagy filmet erről. Aztán jött az Űrodüsszeia.  Ha van vörös fonal a filmjei között, az az emberi sérülékenység ábrázolása. Tipikus, hogy a nagy művészek rajtahagyják személyiségüket alkotásaikon. Azonnal felismerhető Degas és Picasso, Van Gogh és Bach. És ez érvényes Stanley Kubrickra is.  Dolgoztam vele harminc évig. Aggasztotta, hogy inkább az érzelmei sodorják, mint az intellektusa. Ezért is csodálta Napóleont, aki számára nagy tehetség volt, ragyogó elme, ugyanakkor tele őrülettel és hiúsággal.

„Cannes-ba soha nem jött volna el, de megvolt a maga művészi világa – mondja Katharina, aki manapság díszlettervezőként dolgozik, és apja életművét gondozza (annak idején feltűnt a Mechanikus narancsban, a Barry Lyndonban és a Tágra zárt szemekben is) – Ugyanakkor nem volt megközelíthetetlen, sőt, emlékszem, házunk mindig tele volt technikusokkal, művészekkel, diákokkal és őt tanította őket.”

A 2001: Űrodüsszeiát számtalan oldalról közelítették meg azóta is. Nyitánya és befejezése Richard Strauss: Imígyen szóla Zarathustra című zenéjének bevezetőjével vagy az űrhajó „Kék Duna-keringője” fogalommá vált. Filmtörténetet írt azzal is, hogy az első és az utolsó 20 percben nem hangzik el emberi szó. Bowman parancsnok fényalagút-száguldása pedig olyan vízió, amelyet még a legvadabb „utazók” semigen élhettek át. Ma már kevesen tudják, hogy Kubrick szerette volna megnyerni az akkoriban az űrben szívesen kalandozó Pink Floydot a film zenéjéhez, a fiatal cambridge-i muzsikusok azonban nem érezték magukat elég érettnek e nagy feladathoz. Az utókor azonban mégis összehozta őket, mert több olyan klip született, amelyen a Floyd zenéje, különösen az Interstellar Overdrive, és az Űrodüsszeia után három évvel született Echoes hangjait vegyítették a film jeleneteivel.

A film egyik kulcsjelenete arra a napjainkban egyre fenyegetőbb kérdést veti fel, hogy mi lesz, ha egy napon az ember által teremtett gép nemcsak önállóan gondolkodni, hanem érezni is kezd, és az érzelmei befolyásolják cselekedeteit? Ma, amikor a mesterséges intelligencia már a „learning machine”-nál tart, eléggé hátborzongató látni a Discovery űrhajó számítógépét, Hal 9000-et, aki leolvassa az űrhajósok szájáról, hogy ki akarják őt kapcsolni, és utolsó erejével kilöki egyiküket az űrbe…

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.05.18. 06:35:48

Közel harminc éve próbálom megérteni, hogy mitől "akkora nagy" ez a film, de a mai napig nem sikerült. Úgy tűnik, nem csak nekem. Vannak rengetegen, akik "imádják", de jó, ha a tizedük tudja, miről szól.
Ha már Kubrick, akkor inkább az Acéllövedék.

2018.05.18. 06:39:40

@poszt: gépnek nincsenek érzelmei, max. olyan algoritmusai, amelyekről már a gép készítője se tud semmit... egyébként tartok tőle, hogy a szájról olvasás, ha húsz évvel később is, de megvalósult...

hidroponi 2018.05.18. 23:38:15

nagyon sajnalom akik megerteni akarjak ezt a filmet..pedig csak nezni kell es elvezni.

talan az az oka hogy ma olyan sokan nem ertik, hogy nincs fantaziajuk.
ez a film kozelebb all egy konyvhoz, mint a mai filmekhez melyek mindent pepesen, megragva kopnek az ember agyaba..ezen a filmen kozben es utana is sokat lehet gondolkodni es a fantaziaban ragodni rajta...

2018.05.19. 01:03:18

@hidroponi: akkor nézd meg a Sztalkert, utána meg olvasd el a Piknik az árokparton-t! A film, a novella nélkül egy elég zagyva, vontatott valami. Filmet meg általában azért _NÉZ_ az ember, hogy lássa amit kell, ne csak a fantáziájára támaszkodjon. Amiről te beszélsz, az kb. a rádiós műsod kategória. Az Űrodüsszeia szerintem egy erősen "túlhájpolt" film, amire azt mondták anno, hogy ez "a" művészet, ezért aztán kötelező rajongással beszélni róla.

2018.05.19. 02:07:30

@hullajelölt88: Nem kell mindenkinek minden filmet kedvelnie. Neked ez nem a műfajod, másoknak meg ez A FILM. Aki rajong érte, az hiába kezdené el neked magyarázni, hogy neki miért tetszik annyira, hiszen ezt az eltérő ízlésetek miatt ugyanúgy nem értenéd.

2018.05.19. 03:13:36

@Ylim: értem én, csak számomra dögunalom a film, és kicsit teli a hócipőm azokkal, akik ilyen lekezelően nyilatkoznak azokról, akiknek nem jön be a filmművészet csodája.

Pirx 2018.05.19. 06:25:04

@hullajelölt88: Nem Piknik az árokparton, hanem Piknik a senki földjén. Arkagyíj és Borisz Sztrugackíjtól.
Nem kötelező szeretni ezt a filmet, és nézni sem. Én abban a tizedben vagyok, aki érti, miről van szó, de ez nem valami különleges teljesítmény. Amúhgy pedig 1968-ban készült tehát a szájról olvasás, ha manapság menne (még nem tudok róla) akkor is 50 évvel a film után történne meg.
HAL 9000-es (Egyes pletykák szerint azért HAL, mert minden betűje eggyel az IBM előtt van, de ezt Clarke cáfolta) pedig nem rosszindulatból, vagy félelemből tette amit tett, hanem egy programozási hiba miatt.
Hihetetlen távlatokat nyit meg a film. Ma divatos szóval újragondolja az evolúciót, és igen érdekes, izgató eredményre jut.
Van a filmnek egy flytatása is, a 2010 a kapcsolat éve. Az inkább kalandfilm, jóval kevesebb filozófiával. Clarke amúgy 4 kötetes sorozatot írt a könyvből.

Pirx 2018.05.19. 07:30:40

Amit kifelejtettem, Clarke szeritónt a HAL a Heurisztikus Algoritmus rövidtése

2018.05.19. 07:46:04

@Pirx: mindenesetre a polcomon lévő könyvre árokparton van írva és az angol címe is Roadside Picnic, ha hihetünk a google-nek. Oroszul meg Пикник на обочине, ezekből egyik sem emlékeztet a te verziódra...

gaszton42 2018.05.19. 08:15:41

@Pirx: Amúgy kevéssé közismert de a film nem Clarke regénye alapján készült hanem egy novellája alapján, "Az őrszem" volt a címe. a filmhez ez alapján írt forgatókönyvet Clarke, majd pedig a forgatókönyv alapján írta meg a 2001 Űrodisszeia-t, a könyv eltér filmtől, a monolitot a nem a Jupiter körül hanem a Szaturnusz Japetus nevü holdján találják meg de a későbbi részekben visszatért az eredeti helyszínhez.

gaszton42 2018.05.19. 08:25:56

@hullajelölt88: A piknik a senkiföldjén egy sci-fi novelláskötet és ilyen cím alatt egy Sztrugackij testvérek Piknik az árokparton című kisregényének első fejezetének a fordítása szerepel benne. a 11-es Galaktikában is ez szerepel. Valószínűleg erre emlékszik Pirx, a két fordítás eléggé más.

Pirx 2018.05.19. 08:54:53

@hullajelölt88: Már írta eslőttem Gaszton. Galaktika 11.

Pirx 2018.05.19. 08:56:00

@gaszton42: Tudom. Olvastam is a novellát. No meg az összes Űrodisszeia történetet.

.DnP. 2018.05.19. 09:26:33

Én is Piknik az árokparton-ként ismerem a "stalker" könyvet. Olvasva nem volt rossz, de a filmet nem bírtam 10 percnél tovább. Valakinek sikerült megnéznie? Addig jutottam, hogy a kamera svenkel az alvó emberek fölött, közben jön a vonat és rezegnek a köcsögök a hokedlin. Ezt nézni fél percig még elmegy, de 10 után már fájt. Kinyomtam.

eßemfaßom meg áll 2018.05.19. 10:10:59

"utolsó erejével kilöki egyiküket az űrbe…"

he?

eßemfaßom meg áll 2018.05.19. 10:19:17

@hullajelölt88: Ha 30 év alatt nem sikerült megfejtened akkor itt az ideje feladnod szerintem.

véleményM 2018.05.19. 10:23:31

Ízlésről vagy művészetről vitázni parttalan dolog.
A mai napig nem értem pontosan a filmet, de nagyon szeretem.
Talán pont azért, mert évek múlva is eszembe jut, keresem a megoldást.
És ezért sokkal több, mint a tucatfilmek, amiket jó eséllyel fél év után már felidézni sem tudok.
Ez a film mindig megmarad nekem. Titokzatos és szép.

rez 2018.05.19. 10:30:01

@.DnP.: nekem nagyon bejött, többször is végignéztem... a zene, a kép, a dialógusok, a zajos és a csönd - szerintem eléggé be tudja szippantani az embert, ha fogékony rá...

2018.05.19. 10:30:39

@eßemfaßom meg áll: gondolod, hogy naponta próbálom újra és újra megérteni azokat, akik szerint ez a filmművészet csúcsa, nyomikám? :D
Már soxxor mondtamm, hogy az eszed, ha lenne, akkor is rövid sz, a faszod ha állna, akkor is rövid sz, míg a ß a németben a SS eredetije, ami ugye leginkább a hosszú ssz-nek felelne meg. :D

szepipiktor 2018.05.19. 10:43:47

Kérdés: MIKOR mutatták be, amire ez a poszt készült?
Mert a digitálisan felújított változatott már évekkel ezelőtt bemutatták, itthon is vetítették, én is megnéztem, hogy összevethessem a Blu-ray HD kiadással.
A másik meg...
Persze, hogy megotszja az embereket! Egyre fogy az a generáció, akik még a helyén kezelték a filmművészetet és egyre többen vannak, akiknek a film csupán egy audiovizuális produktum.
1) A film "lassúsága" a fő értéke! Hiszen azok akik a Star Warsokon szocializálódtak, elfogadják a térben történő "ugrálást", egyszerűen nem hajlandók a távolságok és az idő összefüggéseit megérteni, felfogni. Sajnos ENNYI ideig tartana eljutni oda, ahova a a film szereplői utaztak...
2) Gond a fikció? Miért? 1968-as a film, egy évvel vagyunk a holdraszállástól. Ugye mennyivel könnyebb évtizedekkel későbbről kritizálni, köpdösni? A barom, nem volt időutazó, csak kitalált dolgokat (amik meg mára alapok lettek...)
3) A film ugye csak akkor értelmezhető igazán, ha a folytatásokat is láttuk, olvastuk. Ma természetes a vita a teremtésről, a filmben ez is benne van, filozófiai alapokon.
.
A film valójában a könyv vizuális megvalósítása, ez silányult mára propaganda termékké! Egy igazi scifi könyvben is lassú, amit itt sokan elővezetnek, a lövösldözős, akciódus szarok - nem scifik! Ha egy űrálomásra tesszünk egy akciófilmet, az nem lesz scifi.
A poszt tárgya a valódi scifik alapja, a vászonra készült első valóban scifi mű, számtalan elgondolkodtató és ma már visszaközönő fikcióval.
Gondoljunk csak a mesterséges intelligencia ma térdigszopására, a filmben meg ott a dilemma! E gép számára a küldetés vagy a védendő ember a fontosabb?
És hát kubricki zsenialitás, ahogy az evolúciós múltat összeköti a jövővel...
Aki nem érti, nem szereti, joga van hozz, nekik ott a zseniális "Csatahajó". Az ideális scifi.

szepipiktor 2018.05.19. 10:49:51

@Pirx: Ok, de nem programozásio hiba, a filmben utalás is történik a dologra.
HAL-t a küldetés sikerére programozták ÉS az ürhajósok védelmére (életfunkcióik biztosítására)
A probléma ott indult, amikor HAL-ban szembekerült a két dolog, és a küldetést tartotta fontosabbnak, tudta, hogy ezzel az emberek elpusztulnak, de nem volt felkészítve arra, hogy az emberek nélkül meg nem létezik a küldetés sem...
Ez a mai MI alapgondja, ez garantálja, hogy az MI nem indíthatja be a "Skynet"-et...
Érdekes lett volna a film úgy, hogy a HAL-nak vabn prioritása az emberek védelmében... De akkor ugye az egész filmnek sincs értelme, mert nem következnek be az események.

Pirx 2018.05.19. 11:37:52

@szepipiktor: De programozási hiba, igaz, csak említés szintjén jelenik meg az első részben. Clarke Moebius-Hofstadter hurokra hivatkozik ( everything2.com/title/Hofstadter-Moebius+loop )
A Csatahajóban tejesen egyetértünk! :)
Mondjuk az is érdekes, hogy ha olvasod a könyvet, Clare történetmesélése rettenetesen feszes, gyors. Rövid fejezetek, általálban a fejezetek végén felütéssel. Ezzel szemben ugye Kubrick filmje lassú. Szerintem mindkettő a maga nemében tökéletes. Kubrick megadja a hangulatot a több hónapig , évekig tartó űrutazáshoz.
Nagyon szeretem a könyvet is, és a filmet is.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.05.19. 13:11:41

Szerencsére nem a mai scifiken nőttem fel, így nekem ez a film teljesen más értelmű alkotás és kikapcsolódás, mint amit ma egy filmtől elvár az (értelmes) ember. Először olvastam a történetet, majd filmen is láttam (jóval később), de csak tévén és angolul. Így elmentem moziba pár éve, amikor kijött a digitális felújított változat (tényleg, ez a poszt nem erről a verzióról szól?) és nem bántam meg. Ezt a filmet mindenképpen rákészüléssel és moziban kell megnézni, akkor van csak értelme. (Mozi = nem csipszzabálókkal körülvéve és nem csajozás közben)

eßemfaßom meg áll 2018.05.19. 13:49:11

@hullajelölt88: a "nyomikázással" és egyéb nettó személyesk4déssel sokat erősítesz a tartalmas mondanivalódon.

eßemfaßom meg áll 2018.05.19. 13:56:11

@szepipiktor: "Hiszen azok akik a Star Warsokon szocializálódtak, elfogadják a térben történő "ugrálást", egyszerűen nem hajlandók a távolságok és az idő összefüggéseit megérteni, felfogni. Sajnos ENNYI ideig tartana eljutni oda, ahova a a film szereplői utaztak..."

Star Wars-on szocializálódtam, elfogadom, hogy a Star Warsban a Falcon 0.5 egységgel teljesít a fénysebesség felett valamint a fény megáll 1méteren és kemény mint a bikafasza oszt mégis kedvenc filmjeim egyike a 2001 szóval nem biztos, hogy tökéletes az elméleted.

gigabursch 2020.07.19. 13:00:38

Magunk közt szólva:
Ritka szar film.

A 2:20 perc játékidő két és fél perc semmivel kezdődik, utána 15 Perc Attenborough, majd újabb majd' negyed óra keringő-videoklipp.
Iszonyat vontatrott történet, melynek a lényegi tartalma kevesebb, mint 40 percbe, a bővített tartalma úgy egy és negyed órába beleférne.

Ugyanúgy nem tudom megérteni, hogy ezt a filmet miért ajánorzzák, ahogy egyesek szereint a Latabárok szórakoztatóak voltak.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása