A Cannes-i filmfesztiválon bemutatták Stanley Kubrick mesterművének, a 2001: Űrodüsszeiának felújított változatát, a film születésének 50. évfordulóján.

A bemutatón megjelent az 1999-ben elhunyt Kubrick több családtagja, köztük lánya, Katharina és sógora, Jan Harlan, aki egyben producere volt a rendező számos filmjének. Ott volt a 81 éves Keir Dullea, aki David Bowman parancsnokot alakította az Űrodüsszeiában.

Mit mondana a filmről a fiatal közönségnek? – kérdezte Harlant a La Repubblica.

„Koncentráljatok – felelte a producer – Ma hozzá vagyunk szokva a feszes vágáshoz, a gyors képekhez. Ez a film annak ellenkezője. El kell engednünk magunkat, hallgatni kell a zenét, nézni a képeket, hogy megértsük, ami nincs kimondva. Ez nem sci-fi, hanem filozofikus film. De megértéséhez elmélyülés kell. Egyébként, amikor 1968-ban bemutatták, a sajtó nagy része lehúzta.”

„Emlékszem a New York-i szállodára, ahol mindnyájan összejöttünk – meséli Katharina – Anyám dühös volt, apám meglepődött, hiszen annyi energiát fektetett a filmbe. Sci-fiként nézték, pedig egészen más volt. De volt egy népszerű rádiós disc-jockey, aki bíztatta a fiatalokat, hogy menjenek el megnézni. Nyitott szívű fiatalok tömege volt rá kíváncsi és a producerek megváltoztatták a film marketing-kampányát. A plakátra ezt írták: „Menjetek el egy igazi utazásra” (A trip szó akkoriban a fiatal nyelvén kábítószeres, főleg LSD-s tudatmódosítást jelentett).”

„Ugyanolyan hatást váltott ki, mint négy évvel korábban a dr.Strangelove – folytatja Harlan - A fiatalok akkor azt gondolták, hogy a rendőrök, a hadsereg, a kormányok ostobák. Jött Kubrick és csinált egy nagy filmet erről. Aztán jött az Űrodüsszeia.  Ha van vörös fonal a filmjei között, az az emberi sérülékenység ábrázolása. Tipikus, hogy a nagy művészek rajtahagyják személyiségüket alkotásaikon. Azonnal felismerhető Degas és Picasso, Van Gogh és Bach. És ez érvényes Stanley Kubrickra is.  Dolgoztam vele harminc évig. Aggasztotta, hogy inkább az érzelmei sodorják, mint az intellektusa. Ezért is csodálta Napóleont, aki számára nagy tehetség volt, ragyogó elme, ugyanakkor tele őrülettel és hiúsággal.

„Cannes-ba soha nem jött volna el, de megvolt a maga művészi világa – mondja Katharina, aki manapság díszlettervezőként dolgozik, és apja életművét gondozza (annak idején feltűnt a Mechanikus narancsban, a Barry Lyndonban és a Tágra zárt szemekben is) – Ugyanakkor nem volt megközelíthetetlen, sőt, emlékszem, házunk mindig tele volt technikusokkal, művészekkel, diákokkal és őt tanította őket.”

A 2001: Űrodüsszeiát számtalan oldalról közelítették meg azóta is. Nyitánya és befejezése Richard Strauss: Imígyen szóla Zarathustra című zenéjének bevezetőjével vagy az űrhajó „Kék Duna-keringője” fogalommá vált. Filmtörténetet írt azzal is, hogy az első és az utolsó 20 percben nem hangzik el emberi szó. Bowman parancsnok fényalagút-száguldása pedig olyan vízió, amelyet még a legvadabb „utazók” semigen élhettek át. Ma már kevesen tudják, hogy Kubrick szerette volna megnyerni az akkoriban az űrben szívesen kalandozó Pink Floydot a film zenéjéhez, a fiatal cambridge-i muzsikusok azonban nem érezték magukat elég érettnek e nagy feladathoz. Az utókor azonban mégis összehozta őket, mert több olyan klip született, amelyen a Floyd zenéje, különösen az Interstellar Overdrive, és az Űrodüsszeia után három évvel született Echoes hangjait vegyítették a film jeleneteivel.

A film egyik kulcsjelenete arra a napjainkban egyre fenyegetőbb kérdést veti fel, hogy mi lesz, ha egy napon az ember által teremtett gép nemcsak önállóan gondolkodni, hanem érezni is kezd, és az érzelmei befolyásolják cselekedeteit? Ma, amikor a mesterséges intelligencia már a „learning machine”-nál tart, eléggé hátborzongató látni a Discovery űrhajó számítógépét, Hal 9000-et, aki leolvassa az űrhajósok szájáról, hogy ki akarják őt kapcsolni, és utolsó erejével kilöki egyiküket az űrbe…