Írolvasgondol

 Vietnami háború, gerillaháborúk Latin-Amerikában, törzsi háborúk Afrikában, feszültség Kelet- és Nyugat-Európában, a hat napos háború a Közel-Keleten - mindeközben alakult ki a II. világháború óta legszínesebb, legizgalmasabb kulturális forradalom, amely gyökeresen alakította át a világirodalmat, a zenét, a képzőművészetet és természetesen a mozit is. Nem véletlen, hogy 35 évvel ezelőtt egész sor olyan alkotás született, amelyeket ma kultuszfilmnek tekintenek.

 Jean-Luc Godard önmagában jelképezte a kor ellentmondásait:
a Weekenddel egy abszurd világvége-víziót jelenített meg, a Kínai
módra című filmjében pedig már nyíltan a maoista eszmékkel
foglalkozott. Ezt követően többedmagával dokumentumfilmet készített a vietnami háborúról, majd egy évvel később a párizsi utcákon, a barikádok között forgatva, kijelentette: "A mozi meghalt".

A háborús pszichózis hatotta át Ingmar Bergman Szégyenét is,
amellyel a svéd zseni ifjúkori náci szimpátiájáért "vezekelt."
Amerikában filmre vitték Truman Capote dokumentumregényét, a Hidegvérrelt, elkészült a nálunk csak néhány napig vetített motorosfilm, a Halálfejesek - erőszakos jelenetei miatt gyorsan levették a műsorról, különös tekintettel arra, hogy folyamatban volt a
hatóságok nagyarányú leszámolása a budapesti galerikkel - valamint
az Utazás című kis költségvetésű film, amelynek három
alkotó-főszereplője Peter Fonda, Dennis Hopper és Jack Nicholson
volt – igen, már itt összeállt az Easy Rider nagy hármasa.
Oscar-díjat kapott Norman Jewison Forró éjszakában című
krimije, amelyben a Sidney Poitier alakította néger (akkor még nem afro-amerikai) nyomozó, Virgil
Tibbs alakja fogalommá vált a feketék egyenjogúsításáért vívott
harcban. A főcímzenét Ray Charles énekelte. Poitier volt amúgy is az év egyik sztárja: ő játszotta a színes bőrű
vőlegényt a Vacsoravendégben, Spencer Tracy utolsó filmjében, amelyben partnere örök szerelme, Katherine Hepburn volt, valamint a
faji előítéletek ellen egy külvárosi fehér iskolában harcoló
pedagógust a Tanár úrnak, szeretettel címűben. A különleges helyzetekben különleges módszerekkel dolgozó tanár történetét azóta számtalanszor feldolgozták a Conrack-től a Holt költők társaságán át a Veszélyes kölykökig és a Jövő kezdetéig…

Az Egyesült Államokba áttelepült lengyel Roman Polanski morbid
vígjátékot készített Vámpírok bálja címmel, a női főszerepben
feleségével, Sharon Tate-tel, akit két évvel később a Manson-család sátánista mészárlásának esik áldozatul. (A filmből 30
évvel később zenés színpadi játék készült, szintén Polanski
rendezésében). A tengerentúlon divatba jöttek a 30-as évek
gengszterei: Arthur Penn Bonnie és Clyde-ja. A "retro" stílusú mozi
nemcsak Faye Dunawaynek és Warren Beattynek hozta meg a világhírt, hanem beoltotta a zenét is – Georgie Fame világslágert készített a film nyomán – és  felvillanyozta a divatdiktátorokat is, akik a "dühöngő
gengszterévek" ruhastílusát csempészték vissza.

Mike Nichols Diploma előttje, amelyben Dustin Hoffman 30 esztendősen debütált
egy, a középosztálybeli álerkölcsök ellen lázadó fiatalember
szerepében, először adott dramaturgiai funkciót rock-daloknak, a
Simon and Garfunkel duó számainak. Elkészült a Dzsungel könyve, az első Walt Disney-film, amely az alapító halála után született meg, de még az ő tervei alapján.

Robert Aldrich remek háborús filmet készített: a Piszkos
tizenkettő Lee Marvin, Charles Bronson, Ernst Borgnine mellett
Donald Sutherland kiugrását hozta. A hórihorgas, lóképű kanadai színészt néhány évvel korábban még el akarták tanácsolni a pályáról, néhány évvel később már kultikus figurát alakít a M.A.S.H. minden hájjal megkent katonaorvosaként… Richard Lester is abszurd harctéri témát választott, Hogyan nyertem meg a háborút?  címmel, amelyben JohnLennon prózai szerepet alakított, és belevitte az ő akkor már jól ismert nonszensz humorát.

Franciaországban Jean-Pierre Melville a 40-es évek "fekete
filmjét" próbálta feltámasztani a Szamurájjal. Alain Delon ebben
teremtette meg a később sokszor is eljátszott, komor, hideg,
hátborzongatóan nyugodt gyilkos figuráját. Francois Truffaut
mestere, Alfred Hitchock előtt tisztelgett a Menyasszony feketében
című krimiben, amelyben Jeanne Moreau gyilkolta halomra a férfiakat válogatott, helyenként már szadista módszerekkel. Az izgalmasan gyönyörű színésznő, akiről maga Brigitte Bardot azt nyilatkozta, hogy nem bírja vele a versenyt a vonzerő terén, még ugyanabban az évben Orson Welles (nagy szerelme) rejtélyes filmjében, a Halhatatlan történetben is tündökölt.

A szexuális felszabadítás sajátos módon hatott a mozira. Pier
Paolo Pasolini némi osztályharcos felhanggal dolgozta fel az Oedipus
királyt, a szerencsétlenekre vagy gonoszokra „szakosodott” Franco Cittivel a címszerepben, Luis Bunuel egy jó családból való, mazochista hölgyet állított a Nap szépe
középpontjába, és nem is akárkit, Catherine Deneuve-öt, akit éveken át beskatulyáztak a frigid, perverz nő figurájába. Egész
Európában feltűnést keltett a Helga című NSZK felvilágosító film,
Ruth Gassmannal a címszerepben, amely a nemi élet rejtelmeit a
randevútól a szülésig tárgyalta. A közönség többsége persze nem
"tudományos céllal" tekintette meg az egyetemesen bátornak nevezett
filmet, amelyet viszonylag gyorsan nálunk is bemutattak – ugyancsak elsöprő sikerrel…