Írolvasgondol

A torzulások kiváltják „a bennünk lévő állatot” Kiderül, hogy a zene Darwin szabályait követően „fokozatosan fejlődik”

A rock hívei igen sokan vannak, és ma kiderül, mi az  egyik ok, amelyek ezt a zenét annyira szerethetővé teszi: a Los Angeles-i egyetem egy kutatása szerint, amely a Biology Letters-ben jelent meg, néhány rock dal tipikus akusztikájának torzulásai, Greg Bryant, az UCLA egyetem kommunikációs docensének szavaival élve „ kihozzák a bennünk lévő állatot”. Bryan a tanulmány készítésében együtt működött Daniel Blumsteinnel, az evolúciós fejlődést kutató biológussal.

Bryan és Blumstein a múltban több száz kaland,- háborús,- horror,- és drámai film hangszalagját tanulmányozták, és bebizonyították, hogy léteznek a zeneszerzők által jól ismert olyan specifikus zenei motívumok, amelyek alkalmasak arra, hogy a nézőkben különleges érzelmeket keltsenek. Egy drámai film esetében például tipikusak a frekvenciák hirtelen változásai, míg a horror hangszalagjai bővelkednek torzulásokban és női sikolyokban. Ebből kiindulva a kutatók azt akarták megérteni, vajon annak az érzelmei, aki hallgatja, módosulnak –e az által, ami egyidejűleg történik a zenével: miközben „horroros” hangot hallunk de megnyugtató képeket látunk, ugyanúgy félünk-e?

A kutatók eredeti darabokat komponáltak, majd bemutattak néhány önkéntesnek: a kontroll helyzet  általános és emocionálisan semleges volt, más esetekben meghallgattattak egy zenei részt, amely normálisan kezdődött, majd rockba fordult hasonló disszonanciákkal, mint  amilyenek Jimi Hendrix bizonyos darabjaiban fellelhetők. Ez után megkérték a résztvevőket, mondják el, hogy a hangok hatottak-e rájuk és hogyan,.Kiderült, hogy a rock felkavaróbb de negatív érzelmekkel telítettebb.

„Amikor a zenében torzulás van, hatása olyan ránk, mint amikor egy nehéz helyzetben lévő állat üvöltését halljuk - magyarázza Bryant. A rock zenéje azért tetszik, mert izgalomba hoz, kiváltva a bennünk lévő állati ösztönt”.

Ha azonban torzult zenét hallunk miközben az általunk látható képek nyugalmasabbak (ebben a kísérletben az önkéntesek egy „semleges” videó klipet láttak, amint egy ember sétál, és kávét iszik) a riadóztató hatás kisebb. Összefoglalva: abban a kontextusban, melyben Jimi Hendrix gitárját hallottuk, megváltozik a reakció: Woodstockban valószínűleg rendkívül izgató volt, egy lakás szalonjában nem lesz ugyanaz – állítják a kutatók. (Ez utóbbi állítást Jimi rajongóinak milliói kapásból tudják cáfolni…).

Ki tudja, milyen lesz a holnap rock zenéje, ha igaz, amit a londoni Imperial College tudósai állítanak, hogy zenét „véletlenül” is lehet alkotni, mint egy „darwini” természetes kiválasztódás folyamatának eredményét. Armand Leroi, a tanulmány koordinátora egy hús vér zeneszerző beavatkozása nélkül, egy komputer  által alkotott zajokat alávetette egy véletlen kiválasztódás folyamatának és a világhálón toborzott 7 ezer emberrel hallgattatta  meg; lassan elérkeztek a modern pop dalokhoz hasonlító akkordokhoz és ritmushoz, ami a kutató szerint azt jelenti hogy Darwin a hét hangjegy között is „diktálhatja a törvényt”.

Leroi szerint „a zene évszázadokon keresztül változott Bachtól a Beatlesig és tovább. Felmerül a kérdés, hogy mi vezette ezt a fejlődést, ha nem a közönség választása, ami természetes „szelektív nyomást „gyakorol. Ezért létrehoztunk egy Darwin Tunes elnevezésű programot, amely kezdetben 100, egyenként 8 másodperces ciklusokat irányzott elő; ezeket meghallgattattuk és megszavaztattuk az önkéntesekkel s ily módon véletlenül „összeházasítottunk”10 ciklust, amelyek legalkalmasabbak voltak, hogy megformálják az első zenei”nemzedéket. Tovább mentünk és egy másik kísérletben több mint 2500 zenei generációt vizsgáltunk meg, amelyekből részleteket hallgattattunk meg egy másik önkéntes csoporttal. Az eredmény az volt, hogy a legújabb és legfejlettebb zenei generációk tetszettek leginkább, amiből az következik, hogy a zene, ha alávetjük a darwinihoz hasonló törvényeknek, az gyakorlatilag  a zajból fejlődik ki”- magyarázza Leroi.