Tanítványom vizsgájára várunk egy ismeretlen kollégával. Nem találjuk a termet, az összes vizsgázólistát kézírással, fejjel lefelé függesztették ki a bejárat előtti táblára.
Végre rájövünk, hogy melyik lehet a mi termünk és kiderül, hogy tanítványom másnap és máshol vizsgázik. Fel akarom hívni, hogy másnapig nem tudok várni rá, de nincsen meg a telefonszáma. Pedig már többször is beszéltünk, úgy látszik, nem mentettem el.
A kollégával ennek ellenére nem sietünk, tovább beszélgetünk és hogy ne zavarjuk a vizsgázókat, sétálni megyünk. Már korábban is javasolta, hogy igyunk valamit, de a vizsga miatt elhárítottam, most azonban beleegyezem. Ő leül az utcán egy padra, én pedig elmegyek egy közeli kocsmába, ahol rendelek és fizetek. Ahogy visszaindulok, eltévedek. Belebotlok egy esküvő előkészületeibe, ahol egy gyerekkórus próbál és a menyasszony fehér művirágokat szór szét a vendégsereg elé. Fázni kezdek, rájövök, hogy már nem új, zöld farmernadrágom van rajtam, hanem egy barna sort, és nem tudom, hogy hol cseréltem ki. Most azonban fontosabb, hogy a kollégát megtaláljam. Meglátom, hogy ugyanott ül a padon, ahogyan ott hagytam. Csakhogy ne ő az, hanem egy hajléktalan, hacsak nem ő vált ennyi idő alatt hajléktalanná. Ekkor döbbenek rá, hogy az italokat csak kifizettem, de nem hoztam el a kocsmából…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
