én láttam a szerelem
gránátalma-mellű
születését
a béke bárkáját
mely borba fojtotta
félelmét
a népet
mely száraz lábbal kelt
át a vízen
tízezer tolvajt
ki gyöngy-gyermekemet
kutatta méhemben
láttam cudar cápákat
daloló delfineket
csókos szájjal
cikázó csíkos lényeket
szigonyokkal
szembeszálló tengeri
tehenet
hallottam mint hörög a halál
alámerülve
mint telik sikamlós köveken
a dagály dúvad kedve
a besurranó homokot
megsirattam
a sodrás sós firkáit
magamba ittam
barázdáim bitorlóit
befogadtam
csonttá nőtt szívemet
legyezővé tártam
őriztem a habok
haragos háremét
borzoltam s befedtem
istennők erényét
elnyeltem öblömben
a zúgó víz-zenét
megmértem a
Föld görbületét
nyúltak utánam
polip-csápok és korall-kezek
lerakódtak rám
éhező évezredek
alantas bűnök és
égi szégyenbélyegek
mint kettészelt
égitest, heverek
fagyott körsugár
rajtam az erezet
erőmet akarják
átszellemült kezek
nyelvtelen harang
belsőm és beléd remeg
mikor megigézem
mágneses mezőidet
(Hurghada – Budapest, 2005. november)
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
