gyertyacsonkból gyújtanak rá a Nyugalom tengerészeinek hajósai
ott ahol beleragadnak egy elnyújtott ragába a rabszolga remények
ahol névházasságban él a fátyolfelhős gyász és a foghegyről jött nevetés
ahol bevezető reklámáron harsogva kínálják a véget az erre érdemeseknek
forró viaszcseppek hullanak sánta ritmusban hét csakránkba
ahol ingyenlevest főznek szóbeszéd-szívünkből
ahol egymásba torkollanak a négerajkú utcák a hadkötelezett üdvösséggel
ahol homokot szórnak a hullámok a jégben égő szerelmesek szökevény lábnyomára
félbevágott félreértések perzselődnek az utolsó kilehelt láng öngyulladásában
ahol a kómából életre táncoltatott hamvak az ígéretföldi újbor kádjában fürdenek
ahol a hangoskodó hírek beolvasnak a bátortalan valóságnak
ahol a pusztaság elmenekül az ordítozók elől, mielőtt végleg beszakadnak az érzékelés üvegfalú üstdobhártyái
ahol a génmódosított genézis magukra hagyott ellenőrző pontoknál szaggatja szét a eget és a földet
elevenünkbe hasít légörvény-ágyunk
ahol a költők sértetlenül kelnek át gondolataikba merülve a gyilkosok gyorsforgalmi sávján
ahol a fényalagút zenészeinek kalapja felfogja imádságaink esőcseppjeit
az ítélet szép szó
legyen ez a
végszó
(2013. július 4.
Zene: The Doors: The End)
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
