A zenével kapcsolatos emlékeket az agynak olyan része tárolja, amely bizonyos fokig különválik a többi résztől. Ezt a régi elméletet látszik igazolni az az eset, amelyről a berlini egyetem kutatói számoltak be a Current Biology című szaklapban.
Egy 68 éves csellóművész esetét hozták fel példának a kutatók. A páciens egy fertőzés nyomán agyvelőgyulladást kapott, amelynek következtében súlyos amnéziás állapotba került. Gyakorlatilag semmire nem emlékszik addigi életéből, nem ismeri meg családtagjait, barátait sem, ugyanakkor tökéletesen emlékszik az általa valaha lejátszott hangokra és partitúrákra. Ami pedig különösen megdöbbentő: miközben a művész agya a betegség folytán arra is képtelenné vált, hogy új információkat feldolgozzon, nemcsak hogy továbbra is tud csellón játszani, hanem új darabokat is képes megtanulni.
A kutatók ebből a rendkívüli esetből azt a következtetést vonták le, hogy a zenei memória bizonyos fokig független a hippokampusztól, az agy azon részétől, amely feldolgozza az emlékeket. De azt sem tartják kizártnak, hogy a zene valamennyi emberi kultúrában betöltött hatalmas jelentősége kialakított az emberi agyban egy önálló memóriát.
Újabb rejtéllyel állunk szembe tehát a zenével kapcsolatban, amelynek eredetét eddig még senki nem fejtette meg. Lehet, hogy a kulcsot az ősrobbanásnál kell keresni, számos spirituális gondolkodó szerint a Zene ugyanis nem más, mint az ősrobbanás szétszóródása az univerzumban. Akkor pedig az emberi aggyal való kapcsolatának is másnak kell lennie, mint a többi, emberi eredetű információnak és emléknek. Ugyanakkor előrelépést jelenthet az amnéziás betegek kezelésében is ez a felfedezés.
Minden embernek megvan a maga zenei „életrajza” a bölcsődaloktól a különböző kortárs slágereken, rétegzenéken át a kedvencekig. Én magam már sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer életemet azokban a zenékben összegzem, amelyek fontosak voltak nekem valamiért az évtizedek során. Ezek gyakran feltűnnek folytatásos kollázsregényemben, a Szűrtreállban is.
Rengeteg dallamról, de nagyobb lélegzetű műről tudom ma is, négy éves koromig visszamenőleg, hogy mikor, hol, milyen körülmények között hallottam és mi köt hozzá. (Vannak például olyan dalok, amelyek után ha nem a várt újabb dal szólal meg, hanem egy másik, hiányérzetem van…) Bár nem vagyok sem orvos, sem pszichológus, ki tudja, hogy egy élet zenei állomásainak tudatos felidézésével nem lehet-e visszahozni az elveszett múltat?
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.