Egyszerre indulunk egy világ körüli útra. Egy barátom és én a tengereket akarjuk átszelni, miközben Charley nénje, alias Csőrmester, a partjelző egy ismeretlen mitfárerrel egy hosszú léggömbökkel felrepített hosszú rúdon kívánja meghódítani az eget. Megígérjük, hogy kölcsönösen figyelünk egymásra, ha a másikat baj érné.

Valahol mégiscsak kikötünk. Egy középkori vár köré épült egy közepesen modern város, de oda csak úgy lehet eljutni, hogy végigmegyünk a városfalakon. Itt futok össze a szerkesztőség egyik régi kedvencével, aki mostanában a parlamentben takarítónő, elmeséli, hogy zenekart alapított és ma rendeznek egy dalversenyt a farsangi buli keretében, amelyre benevezett.

Eljutunk a mulatság utcájába, ahol a szokásos kirakodó vásár fogad minket, de minden sátor, lacikonyha, söntés egyik pultján ott ülnek és zenélnek a dalverseny résztvevői. Nehéz őket megkülönböztetni egymástól, mert mindegyikben van egy-két gitáros, valami ütős, és több lány is vokálozik. Keresem közöttük kis barátnőnket, de nem találom. Az egyik standnál viszont egy halom ütőhangszert pillantok meg, egy kupacba dobálva, úritökök és hegedű formájú sütőtökök között. Van ott az afrikai és arab doboktól kubai ritmusfáig indián kagylócsörgőig minden. Eszembe jut, hogy valamikor szerettem volna dobolni, itt a ragyogó alkalom, hogy keressek magamnak egy zenekart, ahol végre kipróbálhatom ilyen irányú tevékenységemet.

Addig is szállást keresek. Rákóczi hadnagya nyit ajtót, és csendet kér tőlem, mert halott van a háznál, de ha már itt vagyok, segíthetnék a tor előkészítésében. Már készítik elő a húsokat, de hiányoznak a fűszerek és ital sincsen elég. Vállalom a bevásárlást, mert tudom, bár a városban még soha nem jártam, hogy éppen a középkori városfal és modernebb kis utcák találkozásánál van egy remek kis bolt.

Némi bolyongás után el is találok az üzletbe, hiánytalanul megveszek mindent, de az egyik asztaltól megszólít Matula bácsi, hogy igyak már vele egy kortyot, hiszen olyan jól tudom utánozni a hanghordozását. Nem utasíthatom el a szíves kínálást, leülök és pálinkázni kezdünk, minél többet iszunk, annál józanabbnak érzem magam, és a tor annál kevésbé érdekel. Már a sokadik pohárnál tartunk az öreggel, amikor megérkezik Rákóczi hadnagya, alaposan lehord, hogy már csak én rám várnak, neki pedig még egy tűzijátékot is le kell vezényelnie, mert estére érkezik ide a világ ura. De azért ő sem utasítja vissza a pálinkát és a harmadik pohár után rábukik az asztalra. Így most már nemcsak a tor terhe szakad rám, hanem a tűzijáték is…