Írolvasgondol

A minap egy villamosmegállóban megláttam önmagamat. Ugyanolyan haja volt, mint nekem, valamivel kisebb, de formára ugyanolyan szakálla, bár az övé még nem őszült annyira, és ugyanolyan tekintete volt, mint amilyent nem szeretek magamban, amikor éppen tanácstalan vagyok. Ám szerencsére fiatalabb volt nálam egy húszassal, és akkortájt egyáltalán nem így néztem ki és magasabb is, mint amekkora én valaha voltam. Eszembe jutott a régi zsidó vicc. „Rabinovics vagyok” – mutatkozik be egy ember, mire egy másik: „Rabinovics, Rabinovics, maga nem egy alacsony, köpcös, vörös hajú emberke?”. Azért végül megnyugodtam, hogy csak egy vagy belőlem, és az sem skizofrén.

Autóval hajtunk egy régi város kanyargós utcáin. Sofőrünk minden előzmény nélkül kiegyenesít egy kanyart és egy ház erkélyének peremén kötünk ki. Felocsúdni sincs időnk, csak akkor fogjuk fel a veszélyt, amikor megállunk, és az erkély labilis korlátját tapogatjuk – alattunk száz méter mély szakadék tátong.

Meghalt a vén piás Anyámék házában. Negyven éve ismertem, soha nem volt egy percig sem színjózan. Az utóbbi években már csont és bőr volt, csak kék szemei világítottak ki arcából ugyanolyan élénken, mint mindig. Pedig jó ember volt, gondozta a virágokat a ház előtt, etette télen a madarakat, arról pedig nem ő tehetett, hogy lánya soha nem ment férjhez. Így is élt közel nyolcvan évet.

Fesztivált rendeznek ott, ahol gyerekkoromban szabadtéri színházat rendeztek és ahol Nagyfiam lakodalma zajlott. Interjúra érkezem egy kolleginával a fekete ruhás gitároshoz, aki azt hiszi, hogy mi énekes duót alkotunk, és megígéri, hogy közvetlenül előtte léphetünk fel. Nincs más választásunk, mint sebtében összedobni dalokat és elpróbálni őket. Kiderül, hogy mindkettőnknek jó hangja van és össze is illenek. Már csak gitározni kellene megtanulnunk, de arra kevés az idő.

Egykori seregi rajtársamat, a toronylövészt, nagyon megihlette a militáris szellem, mivel az Aida előadását telerakta fegyverekkel. Az általa tervezett díszleteken az óegyiptomi hieroglifák mellett ott virítottak kézigránátok, bombák, tankok, kalasnyikovok. Ez utóbbiak a kellékeknek is részét képezték, de szemben a kötelező színházi elvvel, szerencsére nem sültek el az opera közben. Miért? Láttunk már atombombát is a Pillangókisasszonyban. Ha viszont választanom kellett volna Aida és Amnerisz között, akkor a vörösesszőke fáraólányra voksoltam volna, bár Életem felhívta a figyelmemet a művésznő tekintélyes csípejére…

Újságírói/szerkesztői állások címmel küldi ajánlatát az egyik népszerű álláskereső. A kínálatok között többek között pénzügyi elemző, és fuvarszervező szerepel.

Öt méter magas mennyezetű lakásban jönnek-mennek a nők. Feltűnik exem, azt állítja, hogy még mindig ott hagyott nálam néhány holmit, ami kizárt, inkább már elvitt olyasmit is, ami nem az övé volt. Ideiglenesen bejelentkezik hozzám egy régi, teljesen kerek kolléganőm, csinosan, vékonyan, ahogyan valószínűleg még saját álmaiban sem jelenik meg, és hogy még jobban bonyolódjon az eset, feltűnik Amélie, aki emlékeztet arra, hogy egyszer megkértem a kezét, hát eljött és az övé vagyok. Még a jegygyűrűje is megvan. E három nő elől gyorsan elmenekülök egy véradó központba, ahol közlik velem, hogy alkoholistáktól nem vesznek vért, és megmutatnak egy sosem volt leletemet…

A kremlinológus és az italianológus a jacuzziban találkozott, miután már nem tudták egymást kikerülni. A kremlinológus a maga higgadt cinikus módján előadta legújabb elméletét, mely szerint hamarosan létrejön Magyarországon orosz segédlettel a posztkommunisták és a neofasiszták szövetsége, de előtte még megválasztják az első nőt az Egyesült Államok elnökének, és ennek nyomán szakértő kormány alakul egy évvel a tervezett választások előtt…

A Nyavalyatörős Óriás koncertjére sietünk, valahol egy iskolai tornateremben lép fel. Korán odaérünk és látjuk, hogy ott beszélget az épület előtt néhány rajongójával. Odalépek hozzá autogramot kérni, örömmel ad. Mikor megnézem a noteszomat, látom, hogy azt írta be: Mr. Tom Sawyer.

Hosszú költeményt írok egy nagyalakú füzetbe, olyanba, mint amilyenbe első lemezkatalógusaimat vezettem. Amikor végzek vele, újraolvasom az egészet, és rájövök, hogy minden második sor a „játszik” szóra végződik. Megpróbálom átírni őket, de a negyedik után már nem jut eszembe újabb variáció.

Egy másodosztályú akciófilm közepette háromszor csapott be az áramszünet a környékünkön. Csak ezért néztük végig, nehogy már a szolgáltató döntse el, hogy meddig nézünk egy filmet. Két nappal később vakító reflektorfény öntötte el a környékünket. Mint ahogyan a filmek szerint a gettókban tartott náci razziák idején. Pedig csak valami szappanoperát forgattak az egykori Goldbergerben.

Rómában 50 év után is megtalálod ugyanazt a boltot, kávézót ugyanazon a helyen. Budapesten néha egy évet sem bírnak ki, teljesen függetlenül jellegüktől és minőségüktől.

Autóbuszon utazunk Életemmel jegy nélkül. Jön egy ellenőr, kéri az igazolványainkat, amelyből kiderül, hogy görög bevándorlók vagyunk. Kitesznek bennünket egy strandon, ahol vidáman elnapfürdőzünk, és az utolsó pillanatban jut eszünkbe, hogy lekéssük a csatlakozást India felé, ahol egy megtisztulási rítusra várnak bennünket. A gép a mi kedvünkért késik egy órát, de a levegőben behozza.

Windows-om állandóan frissülni akar, de az istennek sem sikerül neki. Csak az időmet rabolja vele. Pedig már Lenin elvtárs is megmondta, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük.

A Hajógyári-szigeten csalánszedés közben láttunk Életemmel egy fát, amelynek törzse tele volt arcokkal. Lehet, hogy egy hajdani csatatéren, tömegsírokon jártunk?

Tömegszállást rendeznek be egy ókori fürdő romjai között. Itt találkozik egy férfi és egy nő, akik évtizedek óta vonzzák egymást, de vagy ők maguk rontották el együttléteiket, vagy pedig valami külső erő közbejött. Most végre találkozhatnak távol a világ zajától, még egy ágyat is találnak maguknak, igaz, hogy jobbról és balról is fekszenek körülöttük ismeretlenek, de ez nem zavarja őket, hogy összebújjanak. A máskor csupa tűz nő most védelmet keres a férfi testében, de tudja, hogy hamarosan el kell válniuk, mert a férfi hosszú évek után munkát kapott, és mennie kell. A férfi azonban csak úgy hajlandó munkába menni, hogy a nő vele marad, mert érzi, hogy ha most elszakadnak egymástól, soha többé nem találkozhatnak.

A Duna-parton sétálva láttuk, hogy egyik pillanatról a másikra fodrozódni kezdett a víz, majd egyre nagyobb hullámokat vert, mint amikor hajó megy el, de nem jött, nem ment semmi. Aztán, mintha mi sem történt volna, el is ültek a hullámok. Vagy egy mini-tengeralattjáró úszott le, vagy pedig valami különös természeti jelenségnek voltunk tanúi, amelynek még nem értjük magasabb összefüggéseit.

Elkísérem kedvenc hazai zenekaromat egy egész napos programra, amely egy katonai főiskolán kezdődik. A program első pontjaként az egész társaságot, kísérőkkel, fotósokkal együtt meztelenre vetkőztetik, és férfiakat, nőket vegyesen egy zuhanyzóba küldik, mert tisztátalannak találtatnak. A fürdőzők minden szégyenérzet nélkül mustrálgatják egymást. Utána reggeli következik, ahol a bandának zenélnie kell evés közben. Ekkor jelenik meg a parancsnok, akiben felismerek egy hajdani kollégiumi vadállatot. Amikor megszólítom, és bemutatkozom neki, hatalmas örömrivalgásban tör ki, magához ölel, hogy mennyire örül, mégis lett belőlem valaki, pedig semmit nem nézett ki belőlem. Barátaim undorodva mérnek végig, de legalább ki tudom szabadítani őket ebből a kellemetlen helyzetből…