Írolvasgondol

Az elmúlt század tele volt katasztrófákkal, háborúval, polgárháborúval, voltak azonban illúziókat keltő események is, például, a kubai forradalom vagy 68 májusa, ezek azonban hamar szertefoszlottak. Azok között, akik ezt előrelátták, ott volt Hans Magnus Enzensberger német esszéista, költő, akinek 1978-ban jelent meg a Titanic című ironikus, dühös poémája. Spanyolországban most újra kiadták ezt a régi művét - írja az El País, amely azt is ismerteti, hogy a szerzőnek júniusban megjelenik egy újabb, Z .úr elmélkedései című kötete.

A lap szerint nem nehéz kitalálni, hogy Z Úr maga Enzensberger, egy 87 éves, elegáns, ironikus úr, akinek könyve egyfajta ironikus enciklopédia, amely a jelenlegi ostobaságokat ostorozza.

A lap a könyv megjelenése alkalmából készítette az interjút.

- Z Úr azt mondja, hogy egy bizonyos kornál már vigyázni kell azzal a kérdéssel, hogy “hogy van?” Én azért mégis megkérdezem.

- Egészségileg jól, mérsékelten dohányzom, ebben az összefüggésben nem vagyok túlzó, nincs szükségem kokainra.

- A Titanic egyik motívuma a kubai katasztrófa. A Z úrban az ostobaság néhány katasztrófájáról ír.” A rossznak soha sincs vége”-mondja.

-Van egy olasz mondás, amely szerint a rossznak nincs vége, mindig megvan az az esély, hogy még rosszabb jöhet, de ez vigasztaló, mert minden lehetne rosszabb is, mint jelenleg.

- A Titanicban azt boncolgatja, amit Ön gondolt akkor, amikor vége kezdett lenni a kubai eufóriának. Milyen érzés volt azt tudni, hogy Kuba elsüllyedhet?

-Volt egy felejthetetlen eufóriás pillanat 1959-ben, de a dolog már a hatvanas években nem működött, mert volt egy úr, aki mindent a kezében tartott és azt gondolta, hogy jól csinálja. Fidel Castróban van egy jó adag spanyol vér. Keményfejű galíciai. Családja Galíciában nagyhatalmú földbirtokos volt és Castro is hatalmaskodással végezte a munkáját, ami nem működött.

- Ön ebben a poémában idéz egy mondatot Sartre- tól, aki szerint Che Guevara időnk legteljesebb emberi lénye volt.

-Szegény Guevara, szignálta a nemzeti bank pénzeit anélkül, hogy tudatában lett volna annak, hogy ez nem ér semmit. Ebben az értelemben tudatlan volt. És tisztelettel aziránt, amit Sartre mondott‚ nem árt elfelejteni, hogy az, hogy az értelmiségiek olyan ostobaságokat csinálnak, amelyekre csak ők képesek, nem jelenti, hogy értelmesebbek másoknál. Az ostobaságok sokfélék, a lista nagyon gazdag. Külön rész foglalkozik az értelmiségi ostobaságokkal,az övék Ugyanis nagyobbak, mert kitartóan munkálkodnak az ostobaság előállításán.

- A könyv figyelmeztet a túlzott információ, az internet, a telefon szüntelen használatának veszélyeire.

- Igen, ebben a vonatkozásban van Z úrnak egy reakciós oldala. Ezek az eszközök, természetesen, nem tetszenek neki. Nincs mobilja, Twittere, nincs, micsoda szörnyűség! Z. úrnak sok oldala van, bölcs, de provokátor is, guru, bohóc. Valaki Szókratész és Jeff Koons között. Igen, a könyvem egy enciklopédia,amely figyelmeztet az emberi butaság ellen. Mindemellett szíves vagyok rövid könyveket írni, azt gondolom, hogy ez kedvesebb dolog, mint rákényszeríteni az olvasóra az ezer oldalas köteteket. Az élet nem olyan hosszú. Önhittség lenne az emberek elé tenni ilyen súlyos könyveket. Az utóbbi, amit írtam, háromsoros versek voltak az év 365 napjára. Álnéven írtam és a Franfurter Allgemeine Zeitung publikálta. Az álnév Kilroy volt, egy kollektív név, amellyel az amerikai katonák leveleztek a második világháború idején. Ez amolyan haiku-naptár volt. Emlékszem egyre: „Bankjegyeket könnyű árasztani, bizalmat lehetetlen”.

-Hitlerrel ellentétben a közönséges politikus túl akar élni. Mint a spanyolok, botrány után sem vonulnak vissza. És a lapok ezt tudomásul veszik. Z. úr Önnél azt mondja, hogy sokan az újságolvasást erkölcsromboló időveszteségnek tekintik.

- Pedig az újság amolyan drog. Napi egy újság nélkül az életem elképzelhetetlen lenne. Lehet, hogy az ember nem szeret egy cikkírót, de minden újság érdekes, még az is, amelyiket nem szereti, vagy nem olvas az ember. Például, nagyon fontosak a keresztrejtvények, a lapoknak nagy figyelmet kellene rájuk fordítani. Az olvasók preferenciáit figyelembe kell vennie. Engem nem érdekel a divat, de sok embert igen. A napilapok tele vannak érdekes dolgokkal, amelyek nagyon különböző embereket érdekelnek.

-És Önt mi érdekli az újságokból?

-A tudósítások. Az El País egyike azoknak a lapoknak, amelyeknek nagy tudósítói hálózatuk van. Ez luxus, ami sok lapnál nincs meg. Pedig nagyon fontos tudni, milyen a valóság Moszkvában, Washingtonban, Londonban látva. Sokba kerül fenntartani ilyen hálózatot, de fenntartása nélkülözhetetlenné teszi a lapot. Az emberek az újságírókban bíznak, nem egy anonim ügynökség termékeiben. Én ebben a szelektív típusú információban bízom.

-Z úr sajnálja, hogy a jó észak-amerikai lapok egyre kevesebb külföldi tudósítót alkalmaznak, mivel néha Önt személyesíti meg

- Z ér egy álarc. Nyugdíjas, kicsi és keménykalapja van. Néha én vagyok, néha nem. Néha azt mondja, amit én gondolok, máskor olyan dolgokat mond, amelyekkel nem értek egyet.

- Egyetért vele abban, hogy a szkepticizmus e kor megítélésének egy módja?

- A szkepticizmus az emberi érzések része. Mindenki a maga módján szkeptikus, nem ? Van, aki nem hisz a reklámokban, mert hazudnak. De ezt önvédelemből mondja, így védekezik a kereskedelmi politika, a konzumizmus ellen. A magánéletünkben mindnyájunknak vannak védekező mechanizmusaink. Ezek között a szkepticizmus nagyon értékes.

- A szkepticizmus - mondja- az, ha az ember lekezeli a dolgokat. A spanyol szótár szerint szkeptikus az, aki kételkedik.

- Ez egy ógörög értelmezés. Működött abban a korban egy szkeptikusok iskolája, amely gyakorlatilag semmiben sem hitt. A világ létezik, de nem vagyok biztos benne- mondták. A mindenben való kételkedésben túlzás is van.

- Ön miben biztos?

-Például, a szolipszizmusban. Én tudom, hogy létezem, a többiek nem léteznek, ez egy illúzió, amit magamnak alkottam. Juan Cruz az én találmányom, az én illúzióm. Gyártok egy beszélgető társat, hogy szórakozzam, hogy alkossak egy fikciót, hogy feltaláljak valamit. De ez az úr, aki kérdéseket tesz fel nekem, nem létezik. Ez a szolipszizmus, ebben hiszek.

- Ez a könyv, csakúgy, mint a Titanic, szkepticizmussal nézi a történéseket. Mintha minden egy barbár álom lenne. Ugyanakkor a hatalom, a politika, sőt, a költészet kicsúfolása.

- Nagy hagyománya van ennek. Figyelje ,hogy Goya mennyi bizonytalan dolgot, rémálmot jelenít meg. Ő dolgozott az udvarnak, de nem hitt a monarchiában, nem hitt a katolicizmusban, kevés dologban hitt. Maga volt a sötét szkepticizmus.

- Z Úr elmélkedik a politikáról, Montaigne-t idézi, aki szerint hagyni kellett volna a politikát azok kezében, akik erősek és kevésbé kételkedők, akik jóhiszeműen áldozzák fel tisztségüket és lelkiismeretüket érte. Ön is ezt vallja?

- Miért foglalkozunk politikával? Nem azért, mert kedveljük, hisz butító, hanem önvédelemből. Akik csinálják, azoknak minden bizonnyal erőt ad, szerotonin-félét termel. Nézze a szegény Merkelt, országokról országra utazik, éjszakákon át nem alszik. Neki tetszik, lelkesedik érte, a szerotonin miatt. Ez olyan, mint egyes sportágakban, például, a maratonban. A maraton egy tortúra, mégis sokaknak tetszik, úgy mint az ugrálások a hóban, 300 méteres meredélyek felett. Tortúra, de állítólag élvezetes tortúra.

- A politikusoknak ez annyira tetszik, hogy készek érte elveszteni a lelkiismeretüket, s a tisztességüket?

- Ez elkerülhetetlen, néha olyan helyzetekbe kerülnek, ahol a választási lehetőségek korlátozottak és a tévedés lehetősége végtelen, de nekik tetszik a kockázat. Figyelje a görögöket! Milyen izgalmas pókert játszanak Európával! Különleges faj a politikus. Olyan pálya ez, amelyben a lemondás nem természetes.

- De ha annyira tetszik nekik a kockázat, arra gondolhatnánk,hogy végül ők is lehetnek öngyilkosok.

- Ez a megalomániájuk fokozatától függ. Például itt van Napóleon és Hitler. A megalomániájuk erősebb náluk. Nem tudnak megállni, visszavonulni, szükségük van arra, hogy uralkodjanak az egész világon Képesnek érzik magukat az egész emberiség feletti uralkodásra, azt hiszik, hogy tőlük függ a planéta. Elidegenedettek és folytatják az önmegsemmisítésig. Az egyik Szent Ilona-szigeti magányában, a másik golyót repít a fejébe Berlinben.

- Mások túlélik.

- Igen, a mindennapi politikus túl akar élni, van benne az önmegőrzésnek valami nyoma. Vannak diktátorok, akik száműzetésbe mennek, amikor meg akarják őket ölni. Szaddám Husszeint megtalálták a bunkerében és megölték. Ő túl akart élni. Hitler nem, ő megölte magát. Szerencsére, a mindennapi politikus túl akar élni. Ez jobb. Nézze, mi történik a spanyol politikusokkal! Amikor elvesztik a funkcióikat, amikor eléri őket egy botrány, nem vonulnak vissza, folytatni akarják, élni akarnak. Nincs öngyilkossági hajlamuk, szerencsére.. Így jobb.

- Ők hajlamosak arra is, hogy történeteket, legendákat találjanak ki, hogy nemzetet hozzanak létre és eltekintsenek a céloktól - ahogy Ön mondja a könyvében.

- A nemzet, az mindig funkcionál. Ez a fogalom nem olyan régi. Kezdetben volt a törzs, a család, a szomszédok . . .Például, az amerikai indiánok kis csoportokban éltek addig, amíg valamelyikük kitalálta a királyt. Egy kis csoport a naggyá válási törekvéssel, az elképzeléssel, hogy feudális urakká válnak. Mindenki ismeri ezt, jobban, mint én .Egész Hobbes és Marx-kötetek vannak olyan emberektől, akik nagyon sokat tudnak.

- Z Úr azt mondja, hogy nincs kapitalizmus kapitalizmus nélkül, ezért létezik tovább.

- A kapitalizmus proteuszi jellegű, jobban tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, mint a szocializmus. A szocializmus nem ismer módositásokat, bár vannak különbségek Észak-Korea és Kuba között. A kapitalizmus együtt tud élni egy kommunista párttal Kínában és nyugodtan az olasz fasizmussal vagy a nácizmussal Német országban.

- Irónia is van a könyvben a haladással kapcsolatban: sokat adott az emberiségnek, de magával hozta a terrorizmust és a koncentrációs táborokat.

- Ahogy az észak-amerikaiak mondják: nincs ingyen ebéd. Ez a haladásra is érvényes, nincs ingyen. Gondoljon a rabszolgaságra az Antillák gyarmatosításakor. Hogy északon kávézhassunk, ki kellett zsákmányolni az embereket a haladás nevében, amely bevezette a rabszolgaságot, a deportálást, a gyarmatosítást és birodalmakat hozott létre. Mindezért fizetni kell.

- Z. úr azt monda, hogy az információlavina el fog párologni és hozzáteszi,hogy van élet a médián túl is.

- Én is azt mondom, hogy pillanatnyilag minden média a digitalizációról beszél és azt hirdetik, hogy mindennek digitálisnak kell lennie. Le a papírral, túlságosan analogikus! Analogikusan nem értek egyet. Ez egy analogikus rendszer. A térd analogikus, a nyelv nem számítógép. Nem kell túlzásokba esni a digitalizálással. Nem megoldás mindenre. A vállalkozók azt mondják, hogy a lehető legtöbb dolgot digitalizálni kell, így lehet kisebbíteni az eszközöket. Nem gondolod, hogy meghalni is analogikusan lehet, nem digitálisan?

- Spanyolország helyzetét már évek óta figyelemmel kíséri. Milyennek látja ma?

- Ebben a vonatkozásban mindig tudatlan voltam, de azért odafigyeltem. Látok a német sajtóban cikkeket az új pártról, a Podemosról. Érdekes és egész Európában vannak ilyen-olyan jegyű analógiák ezzel a formációval. Mindig elutasító reakcióval találkoznak, míg nem veszik észre, hogy lehetetlen nem tudomást venni róluk. Azt gondolom, hogy minden fajta populizmus, legyen az jobboldali, nacionalista vagy baloldali, az uralkodó osztály súlyos tévedéseinek a. gyümölcse, azt jeleníti meg, amit ezek nem akarnak meglátni. Itt van, például, a bankok megmentésére irányuló operáció. Ez egy szörnyűség. Miért olyan szentek a bankok, mint a Vatikán, hogy meg kell menteni őket? Nézd Bankiát a fekete lapjaival, amelyekből kiszolgálják magukat pártok és szakszervezetek. Aztán jön a kormány és eurómilliókkal megmenti Bankiát. A felelősek konkrét személyek, akiknek ismert a neve. Nem absztrakció. És ha egy olyan pártnak, mint a Podemosnak lehetősége nyílik a hatalomra kerülni, az ennek az osztálynak a hanyagsága lesz. Nézd azt is, hogy mi történt Andalúziában a szocialista párttal. Nem lehet különbséget tenni,mert bár más a nevük, Néppárt vagy Szocialista Párt, hasonló módon viselkednek. És az eredmény a populizmus, amely a nép szóból ered. De, mint mondom, tudatlan vagyok a tekintetben, hogy mi történik Spanyolországban. Amatőr történész, amatőr szociológus, mindig amatőr vagyok.

- A híres poémás könyvében Ön azt mondja, hogy a jéghegy kérlelhetetlenül halad felénk. Gondolja, hogy elérkeztünk már ennek a metaforának az idejébe?

-Igen, de lehet kételkedni benne. A klímaváltozás létezik, a jéghegyek végül elolvadnak. A klímaváltozás túl van az ember felelősségén, felette áll. Nagyobb, mint az ember és ki tudja, mi történik a jégheggyel?

-Metaforikusan olyan időben élűnk, amikor lehetséges, hogy a jéghegy megakadályozza, amivel fatálisan találkozhatnánk?

- Gazdasági krach mindig előfordulhat. Az ember elmegy a bankba és egyszer csak nincs pénz. Csökken a jövedelem, a lehetőségek, de az ember alkalmazkodik, mintha a sors diktálná a szabályokat. Németországban voltam a háború után, éhség volt, megszoktuk. Az életszínvonal most csökken Európában, és hozzászoktunk. Hozzá kell szoknunk, különben jön a jéghegy.