Írolvasgondol

Az összes nagy olvasó, a japán irodalom, a gótikus regények hívei, vagy a költészet szerelmesei, mind tapasztalatból tudják: a könyvek olyan összehasonlíthatatlan utazásokat nyújtanak, amelyek egyetlen útikönyvben sem találhatók – írja a Figaro.

A tudósok, akik érdeklődni kezdtek az olvasók belső élete iránt, ezt a jelenséget „emocionális utazásnak” nevezték. Önök ott fekszenek a strandon, vagy a kandalló tüze mellett, de valóságban máshol vannak: Manhattan utcáin Philip Roth-al, XIV Lajos udvarában Moliére-el… Nincs jelentősége annak, hogy máshol vannak, ami számít, a leírás pontosságán túl, az hogy az író, aki önöket oda elvezeti, megérinti önöket, hallatja a hangját, és bevonja önöket a történetébe. És amikor ez bekövetkezik, már nyugodtnak érzik magukat. Egy 2010-ben készült tanulmány kimutatta, hogy egy olyan elbeszélés hat percig tartó olvasása, ami megragadta önöket, 60%-al csökkenti a stresszt.

Azonban egy regény magával ragadó olvasása nem csak rövidtávon tesz jót. Amikor rendszeres gyakorlattá válik, módosíthatja az olvasó személyiségét is. Egy Rotterdam-i egyetem kutatója kimutatta, hogy azok a személyek, akiket felkértek, hogy egy héten keresztül olvassanak egy regényt, és ha őket érzelmileg megérintette, empátia képességük érezhető növekedését tapasztalták.

Napjaink fontos felfedezése, hogy mindenféle írott üzenet ránk nyomja a bélyegét: a reklámok, az információk és a vélemények. Bebizonyosodott, hogy amikor egy szöveg az olvasó befolyásolását célozza, - mint például a dohányzás megelőzését hirdető - a „kedvező hatás” sokkal kevésbé tartós és hatásos, mint azoké, amelyeket a regényeken és az írásos vallomásokon át nyújtanak.

Hogy miért? Mert az igazi olvasmányok „menedéket” jelentenek, ahol az olvasó félre teheti a védekezését és kritizáló hajlandóságát: teljesen szabadon mehet keresztül mindenféle érzelmeken, rokonszenvezhet a személyekkel, mivel a „valóságos életében” nincs elkötelezve velük szemben, de azok tartósan beléje vésődnek, sőt inspirálhatják, amikor élete során valamilyen problémát meg kell oldania.

A regények, a hangulatos lapok, sőt az életrajzok is eléggé figyelemre méltó paradoxont teremtenek: például a regény olvasása magányos tevékenység, valójában azonban lehetővé teszi a társasági és kapcsolatteremtő életet, azáltal, hogy azonosulhatunk más emberi lényekkel (akár fiktív személyekkel is) és különösen, hogy hozzáférhetünk belső életük apró mozzanataihoz. Többet tudhatunk meg így a hozzánk hasonlókról, mint ha beszélnénk velük.

Mindezek a felfedezések nem lepték meg Regine Detambelt, az írót és kineziterapotát (gyógytornászt), aki „kreatív biblioterápiás”képzést javasol azoknak az irodalmároknak és a gondozóknak, akik szakmájukban gyakorolni kívánják ezt a megközelítést. Ezt fejti ki legutóbbi, „ A könyvek vigyáznak ránk” című izgalmas esszéjében. Régine Detambel szerint az olvasás olyan tapasztalat, amely egész testünket áthatja. „El akarják hitetni velünk hogy ez egy intellektuális tevékenység, de az, amit olvasunk és megfog bennünket, a valóságban fizikailag is visszhangzik bennünk, megváltoztatja légzésünket, bevésődik a tudatalattinkba, amit később újra gondolunk… Ugyanúgy, mint gyermekkorunkban, amikor mesét mondtak nekünk. Hogyan hihetnénk, hogy mindez csak az értelmünket érinti?”.

Detambel ugyanakkor ostorozza az ú.n „orvosi” biblioterápiát, amely jelenleg nagyon divatos. „Az olvasás minden útvonala különbözik, minden olvasó és a szöveg találkozása egyedi”- véli. „ Hogyan állítható, hogy tudjuk, hogy egy könyv „jót tesz-e?”

Egyébként ennek a „kreatív biblioterápiának a célja jót tesz? Régine Detambel megközelítésében inkább arról van szó, hogy felébresszen, felkavarjon, és lehetővé tegye az olvasó számára, hogy saját életének”tárgya” legyen, köszönhetően annak, amit egy másik átad neki. A nyugdíjas házakban, a gyermek könyvtárakban, az ily módon képzett biblioterapeuták tanácsadásaik során saját olvasói tapasztalataikban kialakult intuíciókkal juthatnak előbbre. Elengedhetetlen feltétel: szükséges, hogy saját magukat is „megmentse” néhány könyv.