Nem vártam semmi jót a World Press Photo idei bemutatójától és így elkerültem minden csalódást. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem láttunk ezúttal is szenzációs fotókat a Néprajzi Múzeumban, hiszen azokban soha nincs hiány, csupán azt, hogy a nemzetközi zsűrinek ezúttal is, miként az elmúlt évtizedekben legtöbbször, sikerült olyan felvételeket díjazni, amelyek arról tanúskodnak, milyen rettenetes világban élünk.
Jól ismerjük a „gonosz világ”-szindrómát, amelynek lényege, hogy a média sokkal rosszabbnak mutatja be a bennünket körülvevő világot, mint az valójában, és ennek célja, hogy az emberek féljenek, és félelemben élő embereket sokkal könnyebben tud irányítani, manipulálni a mindenkori hatalom. Lehet, hogy kegyetlen dolog kimondani, de a World Press Photo ennek a „gonosz világ”-nak a szolgája. Szinte nem találunk olyan képet, amely bármiféle életörömöt árulna el. Jellemző, hogy még a természetfotó kategória – amúgy szenzációs – nyertesei is a különböző élősködőket, a húsevő növényeket figyelték meg. A többi? Háború, katasztrófa, nyomor, elhagyatottság és már itt is a „migránsok” minden mennyiségben. És ha a fotó már nem hat, akkor jön a kísérő magyarázat, amely már egész biztosan lehangol mindenkit, akiben van még egy kis érzés.
Azokat, akik esetleg naivul azt hinnék, hogy ez csak az utóbbi időkben harapózott el, kijózanítja a kísérlő tárlat, amely az elmúlt 60 év fődíjas fotóiból válogat, több azóta már „ikonná” vált. Valóban, jól ismerjük az önégető buddhista szerzetest, a napalmtámadás elől menekülő meztelen vietnami kislányt, Salvador Allende chilei elnököt a Moneda palota ostrománál rohamsisakkal, géppisztollyal, vagy az afrikai alultáplált gyermek csontsovány kezét (Rock-rajongók jól ismerhetik ezt az iszonyú felvételt a Dead Kennedys Plastic Surgery Disasters című lemezről)…Ha tényleg ennyi a világ, nem volna jobb, ha nekilátnánk kollektíve felkötni magunkat? Vagy pedig úgy teszünk, mint John Lennon mozinézői az A Day In The Life-ban, akik elfordítják a fejüket az unalomig ismételt háborús film láttán…
Említsünk meg azért néhány valóban emlékezetes fotót a World Press Photo 15-ből: Mads Nissen fődíjas fotójának, az orosz melegpárnak van valami Caravaggiós hangulata; Massimo Sestini bevándorló-csónakról készített felvétele olyan, mintha egy túlnépesedett szigetet látnánk; Bao Tailang azt a pillanatot kapta el a tavalyi futball vb-döntőről, amikor Lionel Messi az elvesztett finálé után ránéz a kupára – abban a pillantásban minden benne van; Kacper Kowalski Mellékhatások című sorozata, amelyet siklóernyőről és helikopterről készített valóságos absztrakt festményekként láttatja a földet; a kilátástalanság ül azoknak az orosz nőknek az arcán, akik e fotókat tették fel magukról társkereső portálokra, de legalább ennyire lehangoló a japán gyorsétkező, ahol egyszemélyes asztaloknál magányosan esznek az emberek…
Némi reménysugarat az ugyancsak kísérő kiállításként a Néprajzi Múzeum dísztermében berendezett tárlat, a 11 fiatal magyar fotóriporter Pictorial Collective fotói adnak. Darnay Katalin szenior úszóportréi, Ferenczy Dávid arcai egy rehabilitációs központ lakóiról, Hajdú D. András sorozata egy Afrikában dolgozó szemorvos által látóvá tett vak lányról, vagy Urbán Ádám heavy metal-arcai egy kicsit oldották a WPP-anyag okozta rosszkedvet.
Fotó:
© Reuters/Massimo Sestini/World Press Photo
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kicsizöldemberke 2015.10.11. 18:26:02
Már megbocsájson a tisztelt szerző, de ennyi hülyeséget már régen olvastam. Először is ez egy vándorkiállítás, a képek január óta ismertek, nem látom a megdöbbenés időszerűségét. Az, hogy a sajtófotó a "gonosz világ szolgája" lenne, finoman fogalmazva is szánalmas. Tudja tisztelt szerző, a fotósok csak közvetítenek. A levelet nem a postás írja, ő csak kiviszi. Akkor a posta a gyászjelentések szolgája?? Csak egy példa. Mikor 1945-ben felszabadították a náci koncentrációs táborokat, akkor a felszabadítókkal együtt fotósok és operatőrök is érkeztek. Tőlük tudta meg a Világ, hogy mi folyt Auschwitz-ban, Dachau-ban, vagy Buchenwald-ban! Ezek szerint nekik ezt nem kellett volna lefényképezniük, mert szörnyű???? Milyen idióta logika ez?? És igen a világ sajtója háborúkról, járványokról, terrorizmusról és szenvedésről szól! Ez nem jó, de ez van. Márpedig ha ez van, akkor a sajtófotó legnagyobb seregszemléje is erről fog szólni. Sajtófotó! A sajtóban megjelent fotók seregszemléje!!! Az egész hülye felvetést nem is értem. A szerzőnek meg azt javaslom, hogy nézegesse a fészbukot. Ott aztán van örömködés, kutya, macska, gyerek, omlett reggelire, nagypapa kedvenc pipája, hajrá! A sajtófotó kiállításokat meg kerülni kell és akkor mindenki jól jár, a szerző is, meg az olvasók is.
Göbölyös N. László 2015.10.11. 23:11:07