1986 remek év volt a magyar rock-rajongók számára. Egymás után érkeztek a műfaj nagyjai, olyanok, akiknek, ha világ nincsen kettéosztva, már régen el kellett volna jönniük hozzánk, de még ekkor sem késtek el, mert nem „percsztárokról” volt szó. Csak néhány név a kínálatból: Jack Bruce (gitárosa nem kisebb zenész volt, mint Clem Clemson, aki később saját bandáival és főleg a Colosseummal szinte évente fordult meg nálunk), a Manfred Mann’s Earth Band (akkor már másodszor, sőt első budapesti fellépésüket élő albumon örökítették meg!), a Jethro Tull (akik a következő 25 évben szintén visszatérő vendégek voltak), a Scorpions és az Iron Maiden (ők először csak a Budapest Sportcsarnok parkolójában léphettek fel „biztonsági okokból”, ezúttal azonban már beengedték őket az MTK-stadionba). És a legnagyobb szenzációt a Queen jelentette július 27-i Népstadionbeli koncertjével.
A Queen nemcsak azért volt különleges esemény, mert rock-koncertet még soha nem rendeztek előtte a legnagyobb budapesti sportszentélyben, és a kétórás előadást addig nálunk soha nem látott fény- és hangtechnika kísérte. Hanem azért is, mert ekkora hűhót még egyetlen külföldi rock-banda körül sem csaptak. Akik ismerték a zenekar habitusait, tudták, hogy ez hozzájuk tartozik. A látványos felvezetés (hajón érkeztek a fiúk Bécsből), a minden lépésüket kísérő testőrhad, akik lehetetlenné tették, hogy földi halandók a közvetlen közelükbe érkezzenek, a limuzinos vonulások, az exkluzív programok a szentendrei galériáktól a Forma 1-es pályáig mind részei voltak az államfőknek kijáró fogadtatásnak, és természetesen a hírverésnek. (A médiából is csak a legszűkebb kiválasztott kör kísérhette őket egy-egy eseményre). Ma már legenda, hogy Freddie Mercury a Parlament áráról érdeklődött…
A lényeg azonban végül is a zene volt, és mégis a korszak egyik legkiválóbb együtteséről volt szó, és ez önmagában indokolta az abszolút telt házat (76 ezer néző) a Népstadionban. A legdrágább jegy 300 forint volt (igaz, akkoriban egy 3 ezer forintos fizetés már legalább közepesnek számított…). Az is egyedülálló volt, hogy a zenekar koncertfilmen akarta megörökíteni budapesti fellépését, amelyben a méltán világhírű magyar operatőr gárda 16 tagja vett részt a szintén operatőr Zsombolyai János rendezésében és Ragályi Elemér irányításában. A „helyi ízt” a „Tavaszi szél vizet áraszt” lett, amellyel Freddie megénekeltette a sokaságot. És persze felhangzottak a legnagyobb Queen-slágerek az éppen friss A Kind of Magic-től a We Are The Champions-ig.
A Magic – a Queen Budapesten című film 1987. januárjában került forgalomba VHS-kazettán, néhány dal pedig felkerült az 1986-os (mint később kiderült, utolsó) Queen-turnéról készült Live Magic albumra is. Csupán három évvel ezelőtt jelent meg a DVD- és blu-ray változat, immár Hungarian Rhapsody címmel.
Most a karácsonyi ünnepek alatt az M2 egyik késő este leadta ezt az emlékezetes koncertet, és meg kell mondjam: csalódást okozott. Nyilvánvaló a tv-n keresztül nem jön egy óriási stadion atmoszférája, de talán éppen ezért szembetűnő volt, hogy a Queen – bár Brian May, John Deacon és Roger Taylor egyaránt remek zenész – közel sem tudta azt a varázslatos hangzást produkálni élőben, mint amit a lemezekről megismertünk. köztudott, hogy a Bohemian Rhapsody-nak a műfaj egyik csúcsának különleges középrészét (Galileo, Galileo..) mindig csak lemezről játszották be, de ez érvényes volt a többi zenére is, elsősorban a vokáloknál. A program összeállításában is inkább a populárisabb 80-as évekbeli dalok domináltak, nem azok, amelyek a Queent annyira egyedivé tették egy évtizeddel korábban. Persze így is „bejöttek” az olyan közönségvadító dalok, mint a „We Will Rock You” (ma stadionban rendszeresen felhangzik, egykor a Los Angeles Lakers bevonulási indulója is volt), vagy a Radio Ga-ga (amelynek klipje után egyes újságírók a Queent „a legfasisztább zenekarnak” nevezték…), és a nagy lírai dalok, mint a Love of My Life, vagy a Who Wants To Live Forever. És természetesen Freddie Mercury egy pillanatra sem engedte, hogy bárki is „ellopja tőle a show”-t, színre lépésétől a palástos-koronás végső bevonulásig, bizonyítva, hogy valóban karizmatikus színpadi egyéniség, annak minden előnyével és kevésbé rokonszenves pózával együtt.
Tudjuk persze azt az örök igazságot, hogy egy igazi rajongó egy koncerten azt látja-hallja kedvenceitől, amit látni-hallani akar, 30 év távlatából pedig erre még a nosztalgia is ráerősít. Az azonban vitathatatlan, hogy a Queen budapesti koncertje, ha nem is az első, de mindenképpen hangos áttörése volt a rock-műfajban a kelet-nyugati válaszfalnak. Utána jöttek hasonlóan máig emlékezetes nagy Népstadion-bulik: a következő évben a Genesis, 1988-ban a Human Rights, Now! Amnesty International koncert Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel, Stinggel (valamint Bródyval és Hobóval), de említhetnénk a későbbiek közül az 1991-es Monsters of Rock-ot (Metallica, AC/DC, Mötley Crüe, Queensryche), a U2, Tina Turner és nem utolsósorban a Rolling Stones két hihetetlen koncertjét…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
