Írolvasgondol

Építését 2011-ben kezdték el, de néhány hónap múlva már készen lesz. Ötszáz méteres lesz a köralakú nyílása, fel tudja fogni az űrből érkező jeleket, amelyeket talán a földönkívüliek adnak le. Több mint 18 millió euróba fog kerülni és miatt 9 ezer embernek kell elhagynia otthonát.

 Kínában, Kujcsou hegyes tartományában épül a világ legnagyobb rádióteleszkópja, nem véletlenül. Ez a hatalmas ázsiai ország legszegényebb járása. A GDP itt az országos átlag 40%-át is alig éri el, és csak 17%-át a gazdag Sanghajnak. A nemzeti átlagtól 10 évvel van elmaradva. A szegény vidékekről városokba való áttelepítéssel a szegénység enyhítését akarja a pekingi kormány elérni – írja a L’Espresso olasz hetilap.

Kínának ebben a dél-nyugati, évtizedekig elfelejtett részében élnek az utolsó kínai kisebbséget: a dongok, a jaók és a mjaók, akk feltűnő öltözékeikről, vert fémnyakláncaikról ismertek. Kujcsou lakosságának 40%-át ők adják. A kínai Kommunista Párt évtizedekig pénzügyi segítséggel támogatta a leghátrányosabb helyzetű tartományokat, de ez főleg a kormányzókat gazdagította, akiknek így tulajdonképpen érdekük volt a szegénység fenntartása. Hszi Jin-ping 2012-es hatalomra kerülésével megváltozott a módszer. A mélyszegénység 2020-ig való felszámolása lett a kitűzött cél.

A következő öt évben Kujcsouból 2 millió embert telepítenek át 180 olyan városba, illetve azok kerületeibe, amelyeket direkt ezért építettek 250 milliárd euróból. A cél: beilleszteni azokat, akik kevesebb, mint napi 2 dollárból élnek, egy modern, konstruktív környezetbe, átváltoztatva a fiatalabb parasztokat és hegyi lakókat munkássá, az idősebbeket közalkalmazottakká.

Húszemeletes toronyházak, sportpályák épülnek a százéves templomok, répaföldek helyére. Kis ismeretlen falvakból lett a „kisebbségek és a környezetvédelem” tereivé.

„A faluból a városba való áttelepítés a leghatékonyabb módszer a szegénység csökkentésére, mert ha építenénk is utakat, amelyek az elzárt hegyi falvakhoz vezetnek, ha folyó vizet vezetnénk is hozzájuk, akkor is maradna a szegénység” – mondta a helyi párttitkár a terv megszületésekor.

Az urbanizációs folyamat Kínában a 80-as években kezdődött meg, amikor a mai 40%-kal szemben a lakosság 80%-a élt falun. Az elképzelés, a szegénység csökkentése mellett mindig is az volt, hogy meg kell gyorsítzani az urbanizációt, hogy fenn lehessen tartani a magas szintű gazdasági fejlődést. De ha sok volt vidéki ember örül is a változásnak, nem kevesen nyugtalankodnak, különösen, hogy a manufakturális gazdaság gyengélkedik, hogy miből fognak élni, ha elfogy a pénz, amelyet földjükért kaptak, ami túlélésüket biztosította.

Munkát találni már nem olyan egyszerű, mint néhány éve és a szakképzetlen munkásokra egyre kevésbé van szükség. Az új lakásaik sem teljesen ingyenesek és sokan már nyakig eladósodtak. Az egyetlen reményük a gyerekek, akiket elküldenek a tengerparti városokba szerencsét próbálni.

A kormányt az áttelepítési politika végrehajtásában az a félelem is vezérli, hogy negatív hatásai lehetnek a szegények és a gazdagok között egyre mélyülő egyenlőtlenségnek.

A statisztikák szerint kétféle tipológija van az 1%-nak Kínában: egyrészt jelenti a lakosságnak azt az 1%-át, amely a gazdaság 30%-át birtokolja, másrészt azt az 1%-ot, amelyet a lakosság egynegyede tudhat magáénak. A két 1% nagyon messze van egymástól, nem is kommunikál, és ez veszélyeztet. A társadalom stabilitását. Az egyenlőtlenség Kínában a jóléttel együtt kezdett nőni 1979-től, amikor beindították a reformokat. Ekkor legalizálták a vállalkozói tevékenységet, amelyről lehetett tudni, hogy nem lesz mindenki számára gyümölcsöző. Arra azonban nem gondoltak, hogy rekord idő alatt akkora egyenlőtlenség alakul ki.

Az ország belső egyenlőtlenségi szintjét mérő GINI-index 1980-ban megállt 0,30-nál, 2012-ben viszont már elérte a 0,49-et. A Világbank szerint, ha a koefficiens eléri a 0,4-et, meg kell kongatni a vészharangot és ha eljut a 0,5-ig, akkor a helyzet tarthatatlanná válik. A szomorú rekordot eddig Dél-Afrika érte el 0,63-mal és Brazília 0,53-mal.  (Magyarország kb 0,32-35-ös kategóriában van).

A szakemberek szerint most, hogy ekkora lett az egyenlőtlenség szegények és gazdagok között, kínának fel kellene gyorsítania a gazdagság újraelosztására vonatkozó terveinek megvalósítását. Például, amikor a nagy állami vállalatok béreinek és hasznának kurtításával. Kínában több a milliárdos, mint az Egyesült Államokban. Ugyanakkor meg kellene reformálni a hiányokkal küszködő nyugdíj-rendszert, hogy megfelelő életszínvonalat lehessen biztosítani az időseknek.

Meggyőzni a kedvezményezetteket arról, hogy mondjanak le a gazdagságuk egy részéről, nem lesz könnyű. Azért sem, mert a legjobban az az 500 család gazdagodott meg, amely a hatalomhoz kötődik.

Az interneten egyre több a „Csao-családot” bíráló kritika. A kifejezés Lu Kun híres kínai író könyvéből, az Ah Q igaz történetéből származik. Az öreg Csao mondja a  szegény Ah Q-nak, amikor az vele akar lakomázni: „Azt hiszed, hogy méltó vagy a Csao névre?”

Ma ezt a metaforát használják a legtöbbször a hatalom és a biznisz bírálatára, a státuskülönbség meghatározására vezető és vezetett között, a gazdasági növekedésből profitálok és nem profitálók között. A Csaók és a nem-Csaók között.

Egyre jobban terjed az a meggyőződés, hogy az ország a gazdagok szűk elitjéé, amely csak a saját  érdekeit nézi és nem a népét, hogy az évezredes logika szerint ezt az elitet fel kell váltani egy új vezető osztállyal. Mint ahogy a múlt dinasztiáival történt, amelyek alkalmatlanságuk vagy mohóságuk miatt elvesztették népük bizalmát – írja a L’Espresso.