Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Susan Sarandon Bernie Sanders-nek szurkol

sarandon.jpg

Susan Sarandon mindig is Hollywood La Pasionariája, az amerikai baloldal egyik lelke volt. Tim Robbins-szal, volt párjával és Sean Penn-nel évek óta harcol a polgári jogokért, a különböző háborúk, Washington militarizmusa ellen. Az utóbbi hónapokban azonban teljes erővel küzd az elnökjelöltségért indulók leghaladóbbjáért, a demokrata Bernie Sandersért.

A színésznő a La Repubblicának adott interjút.

-Susan, Ön Sanders valóságos szóvivője.

-Megpróbálom ismertebbé tenni, tekintettel arra, hogy a média kevésbé foglalkozik vele, mint Donald Trumppal vagy Hillary Clintonnal. Életemben nem láttam olyan, a politikában régen aktív jelöltet, aki soha nem fogadott el pénzt a gyógyszeripartól, az olajlobbitól vagy a Wall Streettől. Amikor jelöltette magát, felhívtam és azt mondta neki: „Bernie, mindent megteszek, amit kérsz.” És azonnal elmentem iowába a pártválasztmányra.

-George Clooney megbánta, hogy korábban Hillary-t támogatta? Miért nem tetszik ő már a liberális sztároknak?

-Ami engem illet, főleg a háború miatt. Sanders mindig felemelte a szavát a mi könnyen elhatározott háborús beavatkozásaink  ellen. Ugyanebből az okból nem bízom már Hillary Clintonban.  Sanders mindig védi a melegek jogait, én is. Szembenéz olyan problémákkal, amelyek nincsenek divatban. Arról beszél, hogy a gazdagoknak több adót kellene fizetniük és a minimálbért fel kell emelni 15 dollár/órára. Akkor beszélt már erről, amikor azt mondták, hogy ez lehetetlen és most teljesedik. Hillary is támogatja ezt a javaslatot.

-A környezetvédelemmel kapcsolatban, ami olyan közeláll a szívéhez, kit tart meggyőzőnek?

-Hillary azt mondja, hogy támogatja New York államban a hidraulikus fúrás szabályozását, de valójában ezt a fajta fúrást szorgalmazza az egész világban, ami nagyon veszélyes a környezetre.

-Sanders kora ellenére fel tudta ébreszteni sok fiatal politikai tudatát. Miért?

-Nem úgy beszél, mint egy politikus, úgy mondja el a dolgokat, ahogy azok valójában vannak, visszahozta az idealizmusnak olyan elveszett fogalmait, mint az egyenlőség, a társadalmi szolidaritás, elutasítja a lobbizást, az erősek hatalmát. A fiatalok jól veszik az üzenetet.

-És Obama?

-Azt hiszem, hogy abban hibázott, hogy figyelmen kívül hagyta a spontán mozgalmak, nem vonta be a népet a kormányzás módjába. Sok fiatal kiábrándult belőle.

-És ha Clinton győz?

-A környezetvédők és a zöldek nem fogják támogatni, a fiatalok inkább nem mennek el szavazni.

-Hogy lehet, hogy nőként nem érzi ellenmondásnak, hogy nem támogat egy nőt?

-Én a megfelelő nőt szeretném. Hillary nem képvisel semmit, ami közel áll a szívemhez. Azt gondolom, hogy lesz egyszer egy nő elnökünk, de az nem lesz hihetetlenül gazdag és a férje nem lesz volt elnök ahhoz, hogy megválasszák. Sok országnak van nő vezetője. A miénk nem lenne az első a világban, de fontos, hogy a legjobb kerüljön erre a posztra.

-Ön kijelentette, hogy csaknem jobb lenne, ha Trump jönne be helyette. Ez provokáció volt, de mi lenne, ha tényleg bekövetkezne?

-Ez lehetetlen. Ted Cruznak legalább van néhány elképzelése. Trump egy álpolitikus, aki győzni akar és mindent sporttá, színjátékká silányít.

-Egy másik terület, ahol néhány hollywoodi sztár, mint például Angelina Jolie, elkötelezte magát, a menekültkérdés.

-Tíz napig voltam karácsonykor Görögországban. Ahhoz viszonyítva, hogy a többi helyen, ahol katasztrófa történt, Nepáltól Haitiig, ahol már az odaérkezéskor lehetett tudni, hogy mennyi a halott és mi a teendő, abból, amit Görögországban láttam, ami a legjobban aggaszt, azt a kétségbeesés beláthatatlan, folyamatos áramlása. Szükség van arra, hogy mindnyájan többet tegyünk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása