Írolvasgondol

Anne de Tocqueville francia írónő Elveszett városok atlasza címmel körbeviszi az olvasót a világ azon városaiban, amelyekből emberi tevékenység vagy természeti katasztrófa miatt tüntek el a lakosok. A körképnek külön aktualitást ad, hogy 30 éve történt a legsúlyosabb békebeli nukleáris szerencsétlenség az ukrajnai (akkor még Szovjetunióbeli) Csernobilben.

Az út első állomása éppen Pripjaty, amely 3 kilométerre fekszik Csernobiltól északra. A város nagy részben azoknak adott otthont, akik az erőműben dolgoztak, fejlődését is az atomenergia termelésére alapozta. A 80-as évek elején az 50 ezer lakosú város a szovjet városok modellje volt korszerű épületeivel, szórakozóhelyeivel. 1986. április 26-án mindezt elvitte egy radioaktív felhő, de a lakosok csak 36 órával később tudták meg, amikor a hatóságok értesítették őket, de akkor is azzal az ígérettel kellett elhagyniuk otthonaikat, hogy hamarosan visszatérhetnek, nem szükséges a holmijaikat magukkal vinni. Harminc évvel később a város teljesen kihalt. Gépek, autók rozsdásodnak az utcákon, gyerekjátékok hevernek itt-ott. Az iskolákban még látszik a letörölt tábla. A vidámpark dodzsemeit benőtte a gaz. Pripjaty volt a nukleáris katasztrófa első áldozata, 25 évvel Fukusima előtt. Ma morbid idegenforgalmi nevezetesség. Felkészült vezetők mutogatják a katasztrófa nyomait a világ minden tájáról érkező kíváncsi és megdöbbent embereknek.

Namie, Japán. Öt évvel Fukusima után hét helység maradt részben vagy teljesen lakhatatlan. Három városnak a közeljövőben nem is lehetnek lakosai, mivel az erőmű radioaktív hulladékait ott rakják le. Namie ezeknek az elhagyott városoknak az emblematikus példánya. Jelenleg a régi lakók a nap pár órájában visszatérhetnek egyes holmijaikért, de a tartós visszatérés nem engedélyezett. A város megkövült abban az állapotban, amelyben volt az evakuálás előtt. Ottmaradtak az akkori újságok, a hétköznapi életben szükséges tárgyak.

Varosa, Ciprus. Ciprus „ékköve” volt a sziget nyugati részében, Famagusta fürdőhelye, tele szép épületekkel, szállodákkal,  Ám 1974-ben a török hadsereg inváziója elől a lakosság elmenekült. „Egy negyed óra alatt mindenki elment. Aki éppen főzött, otthagyta a lábast a tűzhelyen” – mesélte Tocqueville-nek egy újságíró barátja, aki akkor a helyszínen volt. Az emberek helyett különös fauna népesíti be a környéket. A házakat nagy részben kifosztották, és a város „felfedezői” előszeretettel fényképezik a mozik vastag porréteggel borított székeit, az utcán rozsdásodó járműveket. A török katonák még mindig ott vannak a környék egy részében, de 2014 óta vannak kísérletek a város újjáélesztésére.

Kanturbek, Üzbegisztán. Története olyan, mint egy sci-fi. A Vozrozsgyenja-sziget 1500 fős városának lakói innen is elmentek, de nem a nukleáris fertőzéstől való félelmükben. A 30-as években itt állatokkal végzett biológiai kísérletek folytak. A hely elszigeteltsége és különleges éghajlati viszonyai miatt volt alkalmas erre. Az 1937-es első evakuálás után e tevékenység folytatódott. Egy laboratóriumot telepítettek ide és egy repülőteret. A kutatások sok évig folytatódtak, míg a várost 1992-ben sürgősen elhagyták, anélkül, hogy ennek oka kiderült volna. 2002-ben egy expedíció megpróbálta megsemmisíteni a kísérletek maradványait és megakadályozni, hogy a biológiai, vegyi anyagot valakik felhasználhassák. Közben a vízszint csökkenése következtében a szigetből félsziget lett és szabadabb lett az út a „felfedezők” előtt.

Centralia, Egyesült Államok. Ez a pennsylvaniai bányaváros 50 év óta ég a föld alatt. A szén, amely éltetője volt, a halála lett. Centralia tele van földalatti járatokkal, és ez okozta katasztrófáját 1962 májusában. A város alkalmazottai egy helyi ünnepet előkészítve, meggyújtották a szemetet. Senki sem fogta fel, hogy a tűz átterjedt a ványára. napok múltával a repedéseken kiáramló füstből értették meg a lakosok, hogy nagy baj van. Sokan elhagyták a várost. De az evakuálást csak 1981-ben rendelték el, amikor egy gyermeket csaknem elnyelt a beomló föld. Néhány házat és a templomot lebontották. Néhány lakos nem akarta elhagyni otthonát, most is ott él, de a bánya elolthatatlan tüze továbbra is ég.

Epecuen, Argentína. Kedves fürdőhely volt, melegvízű tavának sósságát csak a Holt-tengeré múlta felül. De a csatornahálózatot, amelyet 1975-ben létesítettek a környék lagunáinak táplálására, az 1976-os államcsíny után elhanyagolták. A gát az 1985-ben a nagy esőzések miatt átszakadt. A lakosok a kitelepítés előtt a házak emeleteire hordták bútoraikat, egyéb értékeiket, de a város két hét alatt két, majd néhány hónap alatt tíz méteres víz alá került.

A történet itt be is fejeződhetett volna, de 2000-ben csökkent a víz szintje és apránként felszínre kerültek a sótól kifehéredett hátak, kocsik, a különös látványt nyújtó város képe.

Plymouth, Montserrat szigete.  Az Antillákon, Montserrat szigetén a fővárosban 1500 ember élt La Soufriére vulkántól 3 km-re. 1995-ben a vulkán kitörésekor vastag hamuréteg hullott a városra, ami lakosait menekülésre késztette. A hamu alatt azonban a város épületeivel együtt teljesen épen maradt.

A könyv természetesen megemlíti Pompeit is, a Vezúv 79-es kitörése által betemetett várost, minden halott város emblémáját. A szerző szerint ezek a városok azért vonzzák az embereket, mert civilizációk élő múzeumai. A turizmuson kívül azonban máshoz is ihletet adnak e helyek. Pripjaty például a Stalker nevű videójátéknak adott keretet, Andrej Tarkovszkij filmje nyomán. A történet szerint fosztogatók marakodnak egymással a „Zónában”, ahol furcsa változások észlelhetők a növényekben és az állatokban. Centralia pedig modellül szolgált a Silent Hill játéknak, amelyen átok ül és különös teremtmények kísértenek.