Amikor Gautama Buddha i.e. 483-ban meghalt, Asóka, India királya úgy rendelkezett, hogy a hamvasztás utáni földi maradványait szét kell osztani az indiai és kínai szubkontinens 84 ezer szentélye között. A régióban megmaradt a hagyomány néhány ereklyéről. A leghíresebb ilyen a Sri Lanka-i Sri Dalada Maligava, ahol évente rendeztek ünnepséget a vallásalapító szent foga tiszteletére. Időnként azonban újabb relíkviák kerülnek elő.
Néhány évvel ezelőtt kínai régészek vélték megtalálna az egyike, Buddha koponyájának egy databját egy szantálfa ládában, amelyet arany, ezüst, lapis lazuli és más drágakő berakások borítanak. A ládát ezenkívül főnixmadarak, lótuszvirágok vésetei díszítik. A láda belsejében találtak egy darab csontot, valamint egy feliratot, amelyet több ezer évvel ezelőtt egy Deming nevű ember vésett bele. Ő magát „a tökéletes megvilágosodás mesterének, Csengtien kolostor főpapjának, a bíbor köntös viselőjének” nevezte és elmagyarázta, hogyan maradt meg az ereklye Buddha halála után.
Amikor a ládát 2008-ban megtalálták, a buddhista világközösség tele volt várakozással. Japánban és Macauban állították ki először 2012-ben hívők tízezrei előtt. Most végső nyughelyére, a nankingi Ki-hszia szentélybe került.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.