Kuroszava Akira felejthetetlen filmjében a Derszu Uzalában a címszereplő gold vadász „embernek” nevez minden élőlényt, így a fákat is. És hajlunk is arra, hogy ezt elhiggyük, ha alaposan szemügyre veszünk évszázados fákat, gyakran fedezünk fel ágaiknak emberi mozdulatait, vagy a törzsükben emberi arcok rajzolatát. Akik szeretik megölelni a fákat, érzik, hogy belőlük áradó energia mennyire feltölti vérüket, tüdejüket, agyukat. Egy német erdész, akinek könyve mára best-sellerré vált, bebizonyítja, hogy a fák sokkal jobban hasonlítanak ránk, mint gondolnánk. Ami egyesek számára csak egy erdő, az valójóban egy jól szervezett közösség.
Peter Wohlleben volt erdész, aki ma egy németországi öko-erdőgazdaság vezetője, A fák titkos élete című könyvének bevezetőjében magyarázza el, mit jelent a fenti megállapítás. Olyan világba vezet el, amelyet elképzelni sem tudunk, megérteti velünk, hogy a fák társasági lények, esznek, szaporodnak, alszanak, beszélgetnek. Fájdalmat éreznek, vannak emlékeik, érzéseik, törődnek az utódokkal. Párban hűségesebbek az embereknél, gondoskodnak arról, hogy nagy ágaik ne vessenek árnyékot társukra, és gyökereik úgy összefonódnak, hogy ha meghal az egyik, meghal a másik is. (Nem véletlen, hogy az ókori mitológiából ismert örökre eggyé vált pár, Philemón és Baucis azt kívánja, hogy haláluk után fákká változzanak…).
Wohlleben könyvében, amelyet eddig 20 nyelvre fordítottak le, sok szokatlan kérdésre adott válasszal hozza még közelebb hozzánk e csodálatos teremtményeket.
A fák egy illatos anyagon keresztül beszélnek egymással, amely egy valóságos, titkos nyelvként jelenkezik. Miért zöldek az erdők? A napfény fehér és fehér marad akkor is, amikor visszatükröződik, de minden olyan anyag, amely elnyel egy bizonyos mennyiségű fényt, vagy átalakítja más sugárzásra. Az élőlények vagy tárgyak színét tehát a visszatükröződő fény határozza meg, ami a fák esetében zöld. De miért nem fekete? És hogyan nyelik el a fák ezt a sok fényt? A fény a levelekben átalakul a klorofill segítsgével, de ha a fák asszimilálnák az egészet optimális módon, ez nem segítene, az erdő feketének kellene látszódnia nappal is. A klorofillnek azonban van egy gyenge oldala, nem képes kihasználni ezt a fénysávot, felhasználás nélkül tükrözi vissza azt. Emiatt láthatjuka fotoszintézis maradványait, ami miatt csaknem minden növény szép zöldnek látszik, amelyek végül is a fény maradványai, amelyeket a fák nem tudnak felhasználni.
A fáknak vannak barátaik és ezt láthatja az ember abból, hogy ügyelnek: ne növesszenek vastag ágakat a másik felé, miközben felül lombjaik összehajolnak. De vannak a fáknak ellenségeik is. Nehéz életük van például Közép-Európában, ahol otthonos a bükk és gyökerei behatolnak minden olyan résbe, amelyet a tölgy nem tölt ki. A fiatal bükk behatol az öreg törzsbe, megszerzi a vizet és a tápanyagot, amelyet a maga számára tartalékol. A tölgy felismeri, hogy már nem tud formálni hosszú, csúcsos hajtásokat, nem tud a bükkön felülkerekedni. A szükséghelyzet minden szabályt felrúg: új ágakat és leveleket hajt törzse legalsó részén. Ezek a levelek különlegesen nagyok és puhák, kevesebb fénnyel is megelégszenek, mint azok, amelyek a koronáján helyezkednek el. A tölgy még évtizedekig elélhet, de előbb-utóbb meg kell adnia magát. Az erő szimbóluma ilyen gyenge lenne? Ahol nincs ilyen vetélytársa, ott élettartama felülmúlva a bükkét, ott elél 500 évig is.
A fák segítik egymást. A legerősebb fák is megbetegednek, ilyenkor a gyengébb szomszédaik segítségére számíthatnak. De vannak olyan magányos és aszociális fák is, amelyek nem akarnak szomszédokat. A már említett bükk például rendkívüli módon „közösségi lény”, de csak a saját fajtájával, az „idegeneket” elűzi azzal, hogy erőszakosan körülveszi őket.
A fák döntéseket hoznak. A rosszabb körülmények között élők többször virágzanak, hogy miatt elpusztulnak, továbbadják genetikai örökségüket.
A gombák olyanok a fák számára, mint nekünk az internet. Azokban a növényekben, amelyek kollaborálnak a gombákkal, kétszer annyi nitrogánt és foszfort találunk, mint a többiben. A gomba nemcsak behatol a gyökerekbe és betakarja azokat, hanem el is terjeszti hálózatát, nemcsak egy, hanem több fa gyökérzetét is eléri. Erre a jelenségre már angol tudományos kifejezés is született: „wood-wide-web”.
A fáknak ráncaik is vannak. A fiatal fáknak a kérge sima, mint a gyerek popsija. Az évek múlásával alulról ráncok keletkeznek rajta, amelyek egyre mélyebbek lesznek.
Wohlleben szerint az erdőnek még van egy „íratlan illemkódexe” is, amely megszabja a fáknak, hogyan kell mutatkozniuk és viselkedniük, hogy teljes jogú tagként befogadják őket. És ne feledkezzünk el arról sem – írja az egykori erdész – hogy egy tenyérnyi erdőterületen több élőlény van, mint amennyi ember él az egész Földön.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
