Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Jön a repülő taxik kora!

urbanmobility_pic6_small_2016-06-28-16-34-44-kyqc-u1090235031558o2f-1024x576_lastampa_it.jpg

Repüljünk! – mondják a vagány taxisok. Hamarosan ez nem csak afféle poén lesz, hanem valóság is. Ha az Airbus is úgy akarja.

A kis helikopterekhez hasonló járműveket kezdetben pilóta vezeti, majd autonóm és automatikus technológiával látják el őket. Az Airbus a repülő taxik ötletével kezdi a közlekedésben kialakult zsúfoltság megoldását.

A prototípus tesztelését várhatóan már jövőre elkezdik.

2030-ig a világ városi lakosságának aránya 6% lesz, ami jelenlegihez viszonyítva 10%-os emelkedést jelent. Kárát a vidékről bejárók látják elsősorban. 2014-ben például Sao Paulo minden rekordot vert egy 344 km-es dugóval.

Az Airbus az égből jön – hangzik a cég jelszava. Mivel megvannak a feltételek és a technológiák a megvalósításához. A projektet  10 éven belül megvalósíthatónak tartják. Mint a drónok esetében, amelyek a City Airbust ihlették, látni lehet majd a légitaxik egész flottáját.

A kihívás olyan rendszer megteremtése, amely biztonságot ad és elkerül a normatív akadályokat. A City Airbust lehet majd hívni mobiltelefonon is. „Egy nem távoli jövőben okostelefonon fogunk előjegyeztetni pilóta nélküli taxit, amely házhoz megy” – mondta Thomas Enders, az Airbus csoport vezérigazgatója.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (11) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (42) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (10) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (90) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (41) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (22) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (7) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (35) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (22) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (3) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (171) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (30) gazdaság (18) genetika (12) geológia (32) George Orwell (4) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (55) gondolkodom (28) Gondolkodom (5) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (3) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (25) ipar (12) Irak (4) irodalom (127) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (11) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (10) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kulturtörténet (11) kutatás (15) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (81) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (183) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (5) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (26) Nagy-Britannia (134) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (3) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (23) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (218) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (26) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (16) Románia (3) sajtó (3) sakk (3) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (32) spirituális (12) sport (25) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (11) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (13) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (19) szocio (33) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szürreális (6) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (183) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (383) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (452) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (9) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (29) Zene (145) zsidóság (20) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása