Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Szardínia lehet a mítikus Atlantisz?

atlantisz.jpg

A legvonzóbb és az egyik legtöbbet kutatott mítoszról, Atlantiszról már Platón (kr.428-348) azt írta, hogy „Líbiánál és Ázsiánál nagyobb sziget volt, Poszeidón, a tengerek istene szentnek tartotta. Lakói toronyépítők voltak.”

A sziget valószínűleg gazdag volt vízben, erdőben, az éghajlata enyhe volt, évente többszöri betakarítást tett lehetővé és főleg gazdag volt különböző fémekben, amelyekből koncentrikus falakat tudott építeni. Atlantisz a nagy görög filozófus szerint a Herkules-oszlopok mögött, azaz Gibraltár közelében helyezkedett el és ezer évvel korábban süllyesztette el az istenek haragja.

Később sokan sokfelé képzeltek el az eltűnt kontinenst: gyakran azonosították Krétával vagy Santorinivel, mások szerint az Atlanti-óceáni Azori-szigetek alatti tengeri fennsík volt,  de van olyan elmélet is, amely szerint egy olyan nagy föld volt, amely egybekötötte a mai brit szigeteket és Nyugat-Európát, beleértve Skandináviát is, és egy óriási szökőár következtében került a tenger alá. De helyezték már Atlantiszt az Antarktiszra, sőt a karibi térségbe is.

Sergio Frau újságíró feltételezését ma már az aerofotogrammetria adatai is alátámasztják. A Platón által is említett jellemzők mind Szardínián találhatók meg így együtt és sehol máshol. Évente háromszor arattak, a klíma enyhe volt, hatalmas erdei és bő vízei voltak, jelentős ólom, zink, ezüst lelőhelyekkel rendelkezett. Ezeket a fémeket már az őskortól kezdve feldolgozták. Itt éltek a tirrének, a tornyok, a nuraghék építői. A legutóbbi adatok éppen a nuraghikus civilizációval kapcsolatosak.

A fotókon látszik, hogy csaknem minden alacsonyan fekvő nuraghe a sárba mélyed, szinte felismerhetetlenek, ilyen például a nagy, barumini, amelyet 12 méteres sárból ástak ki 14 évi munkával, míg a magasabban fekvők épek és nincsenek sárba mélyedve. Miért? Lehet, hogy az ok Atlantisz pusztuláváal van összefüggésben: egy hatalmas cunami söpört végig Szardínián, és a toronyépítők sok építményüket elvesztették. A kikötőket elborította a sár. Ekkor érkeztek oda a főníciaiak, és az atlantisziak a fáraók rabszolgái lett, vagy munkások az egész Mediterraneumban. Ez a szökőár valószínűleg egy megacunami lehetett, több száz méteres hullámokkal.

Marad még két probléma. Az elsüllyesztés időpontja és a sziget földrajzi elhelyezkedése. Szokratész halálához (kr. 399) hozzá kell adni 9 ezer évet, plusz a 399-et és 2016-ot: ez összesen 11.500 évet tesz ki napjainkig. De akkor nem létezett semmilyen civilizáció a térségben! (Vagy legalábbis egyelőre nem tudunk róla…). De mi van akkor – veti fel Frau – ha nem 9 ezer év volt, hanem 9 ezer hónap? Ebben az esetben kr.e. 1200-ban vagyunk, amikor Szardínia átlép a bronzkorból a vaskorba. Ebből az időből vannak feltételezések nagyobb földrengésekről a régióban.

Ami a földrajzi elhelyezkedést illeti: Herkules oszlopain túl – szól a mítosz. Lehet, hogy ezek Platón idején nem Gibraltárnál voltak, hanem a Szicíliai-csatornánál. Ott, amint a nagy gondolkodó leírja, veszélyes, sárral terített volt a tenger. Gibraltárnál viszont a víz átlátszó és nincs semmi veszély. De ki helyezte át az oszlopokat? A felelős kürénéi Hérasztotenész lehet, Platón fiatalabb kortársa, valószínűleg azért, hogy visszahelyezze a delphi jósdát az akkor ismert világ középpontjába, azután, hogy Nagy Sándor kitágította a világ határait Kelet felé.

Természetesen sokan gondolják, hogy Atlantisz nem is létezett, csak egy platóni metafora. A mítosz kapcsán azonban tovább él a kíváncsiság iránta és a találgatásokból, érvelésekből, valószínűleg soha nem fogyunk ki.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2016.09.12. 13:33:58

Ez is egy érdekes elmélet.
Elfér...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.12. 13:42:10

Jól van. Elolvastam, okosabb nem lettem. :-(

Mr. Waszabi 2016.09.12. 14:47:21

Nevetségesek ezek a találgatások. "De mi van akkor, ha..." Ha elképzelései nem passzolnak a tényekre, vagy öröklött információkra, akkor inkább hajlamos azt feltételezni, hogy az öröklött tények, információk nem úgy voltak, s teszi mindezt a maga sokkal hiányosabb információhalmaza alapján.
Amennyire látom, a legtöbb tudós idiótaként kezeli az ókoriakat, vagy hogy hazudtak, pedig nem hogy semmivel nem voltak butábbak, de sok tekintetben még okosabbak is voltak a modern kori társaiknál. Gondolkodásukat sokkal kevesebb mókusvakító dogma gátolta, mint a mai emberét. Elég arra gondolni, hogy a Földet nem gondolták laposnak, meglehetősen jó csillagászok voltak. Nem csak egy nép, de egymástól földrajzilag és/vagy időben elszigetelt több kultúra is hasonló szinten.

Bobby Newmark 2016.09.12. 22:32:02

Nem "már Platón is", hanem _csak és kizárólag_ Platón írt a többiek mind rá hivatkoznak, és ő egy egészen kurvára egyértelmű _gondolatkísérletben_ említette Atlantiszt, egy elborult filozófiai gondolatmenet illusztrálására.

Soha nem volt valós hely, így 2500 év után ideje lenne abbahagyni a faszkodást, és elfelejteni a picsába a témát. Fárasztó nagyon.

Fehér alapon világosszürke kommentdoboz meg bassza meg az anyját a ravatalon. Szándékosan szopatsz, kedves bloggazda, vagy csak nem tudod hogyan kell átállítani?

Márk_Márk 2016.09.12. 23:24:48

Sőt, lehet, hogy a Csepel-sziget volt Atlantisz. A leírásból minden illik rá. Ami esetleg nem, az az írói fantázia szüleménye.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álom (11) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (29) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (42) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (15) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (90) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (41) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (22) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (7) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (35) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (12) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (21) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (3) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (169) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (30) gazdaság (18) genetika (12) geológia (31) George Orwell (4) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyös N. László (53) gondolkodom (26) Gondolkodom (5) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (3) gyerekek (3) gyermekek (15) gyilkosság (12) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (16) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (25) ipar (12) Irak (4) irodalom (118) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (28) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (11) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (162) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kulturtörténet (11) kutatás (15) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (79) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (181) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (5) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (26) Nagy-Britannia (131) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (3) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (23) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (7) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (216) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (25) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (97) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (16) Románia (3) sajtó (3) sakk (3) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (31) spirituális (12) sport (25) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (11) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (12) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (19) szocio (31) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szürreális (6) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (183) technika (62) technológia (22) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (377) tudomány (330) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (451) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (9) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (145) zene (28) zsidóság (20) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása