2016 szeptemberében tartották meg Milánóban az első Sharing Economy fesztivált, amelyen több mint száz olasz és nemzetközi szakértő tartott előadást, többek között Arun Sundararajan professzor, akinek legújabb könyve éppen ezt a témát tárgyalja.

„Kétségtelen, hogy a szállítás lesz az szektor, amelyre a leginkább hat a sharing economy – magyarázta a La Stampának a tamil származású, Londonban született professzor, aki a New York-i egyetem Stern School of Business-én tanít. Ő inkább a „crowd-based capitalism”-ről (tömegalapú kapitalizmus) beszél – Sokszor elfeledkezünk arról, hogy a szolgáltatások, amelyeket a közösség nyújt, és nem a vállalatok, fizetősek, nem ingyenesek.” Ez tehát, szorosan véve nem a megosztás gazdasága, hanem a kapitalizmus új formája, amelyben az egyén kompetenciáit nem annak a vállalatnak a rendelkezésére bocsájtják, amelynek dolgozik, hanem a felhasznált on-line portálokéra.

„Az ok, ami miatt a következő években a szállításnak a legnagyobb kihívással kell szembenéznie, az, hogy a Snapchat-korszak fiataljai az autót már nem tekintik státuszszimbólumnak: az számít nekik, hogy megbízhatnak-e a digitális platformokban. És itt dől el a csata az Uber és a hagyományos szállító cégek között.”

-Igazából mi a sharing economy?

-A tömegalapú kapitalizmus a gazdaság új formája, amely két tényezőre. a bizalomra és a technológiára alapul. Ha nem lennének digitális platformok, amelyek autót ajánlanának, a közlekedés legmegfelelőbb opciója az autóvásárlás lenne. Az új technológiának köszönhetően ez már nem így van. Van egy teljesen más módaa dolgok birtoklásának, a megosztás vagy a kölcsönzés egy meghatározott időre a szükséglet szerint.

-Vagyis az új technológia nélkül nem fejlődött volna ki a megosztás gazdasága?

-Nem. A sharing economy a digitális bizalmon alapul, amelyet a használt platformok iránt érzünk. Az elmúlt 20 é alatt at Ebay-en történő egyedi vásárlástól elérkeztünk odáig, hogy idegeneket fogadunk be a lakásunkba és ismeretlenekkel ülünk be a kocsiba. Ezek kockázatos dolgok, amelyek bizalom nélkül nem maradnának fenn.

-Hogyan épül fel ilyenfajta nyitás mások felé?

-Ez részben kultúra kérdése, az európaiak kevésbé individualisták, mint az amerikaiak, történelmileg jobb hozzá vannak szokva a megosztáshoz. Másrészt az új individuális identitásoké, amelyek kialakultak a közösségi hálókon. Mielőtt otthonunkba engednének egy ismeretlent, vagy beszállnán vele egy kocsiba, informálódhatunk róla a Facebookon, vagy a Linkedinen.

-Nevezhetjük radikális változásnak a bizalom szó jelentését?

-Igen. De nem szabad elfelejteni, hogy a bizalom új formájának megteremtésével együtt új gazdasági formát is kialakítunk. Azantik korban csak a szomszéd országokkal lehetett kereskedni, majd az egész világgal. Valami ilyesmi történik az utóbbi években is.

-Kiknek származik a legtöbb előnye a sharing economy-ból?

-Az új modellű bizniszbe beruházó nagytőkén kívül leginkább az alsó középosztálynak. A sharing economy-val lehetőség van a gazdagság újraelosztására, az életminőség javítására. San Franciscóban például ismertem egy embert, aki alighogy megvásárolt egy Teslát, meghirdette a megosztását on-line oldalakon, hogy fedezni tudja az autóvásárlás költségeit, amit korábban nem engedhetett volna meg magának.

-Aki bírálja a sharing economy-t, azt mondja, hogy nincs korrekt normatív szabályozása, és a profitok pontos megadóztatása.

-Ez két különböző probléma. Az adózást illetően szükség van a digitális platformok számára külön kidolgozott adórendszerre, mivel valódi szolgáltatások.

-És ami a törvényeket illeti?

-Fontos megérteni, hogy olyan forradalom előtt állunk, amelyből az egyes államok csak hasznot húzhatnak. Nemcsak a turizmusról van szó, hanem új munkahelyek teremtéséről is. A kormányoknak nyitniuk kellene azon módok fel, amelyeket az évszázadok óta működő szolgáltatások innovatívan nyújtanak a közösségeknek. Véleményem szerint megfelelő kompenzációra van szükség a platformok és a törvényhozás igényei között. Csak így válhatnak a sharing economy kihívásai gyümölcsözővé, nem pedig megvívandó csatákká.