Márciusig látható Bolognában a Palazzo Albergatiban a Gelman-gyűjtemény: a 20. század mexikói művészete című kiállítás, amelynek főszereplője Frida Kahlo és Diego Rivera.

A Gelman-gyűjtemény egyike a legjelentősebb múlt századi mexikói művészeti kollekciónak. Jacques Gelman és felesége, Natasa Zahalkaja 1941-ben kezdték el gyűjteni darabjait. Az orosz származású Gelman, aki az októberi forradalom idején menekült Franciaországba, majd Mexikóvárosban telepedett le, filmvígjátékok producereként alapozta meg vagyonát. Elsősorban a legnépszerűbb mexikói komikusnak, az európai nézőknek főleg a 80 nap alatt a Föld körül inasaként ismert Cantiflasnak köszönhette sikereit, akinek mellesleg szintén orosz származású felesége volt. Gelman 1943-ban rendelt meg Riveránál felesége portréjét. Ez volt az első darabja tekintélyes gyűjteményének, amely festményekből, fotókból, ékszerekből, ruhákból, rajzokból és litográfiákból áll. Kahlo és Rivera művei mellett a kiállításon láthatók más mexikói alkotók, köztük a Rivera riválisának tekintett David Alvaro Siqueiros képei is.

„Míg Diego a népnek festett, a tömegeknek, hogy nevelje és európai kultúrája volt, Frida intimista festő volt, és saját magának festett. Ellentétes koncepciójuk volt, ez magyarázza a kiállítás két fő szekcióra való osztását” – magyarázta a kiállítás biztosa, Gioa Mori.  Az elsőben Riverára koncentrál olyan képekkel, mint Az utolsó óra, amely a kubista korszakából származik, vagy a Christina Kahlo (Frida húga) portréja. A második szekció Frida életét és műveit mutatja be különböző témákon, a betegségeken, a Diegóval való kapcsolaton, a világhíren keresztül.

„Van egy terem, amely Kahlónak az orvosláshoz való viszonyát emeli ki. Orvos akart lenni, de balesete ezt lehetetlenné tette, mert fizikailag tönkretett, krónikus páciens lett. Festészetén keresztül elemezte a fájdalmat anatómiai illusztrációk segítségével, amelyeket a képeken erekké, köldökzsinórokká változtatott” – magyarázta a biztos.

Pontosan rekonstruálták Frida hálószobáját, ahol hónapokig élt és a mennyezetre erősített tükör segítségével kezdett el festeni.

„Frida globális ikonná vált a kultúra minden szektorában, de a divat volt az első, amely megteremtette az imázsát, amely népszerűvé tette. Az első Elsa Schiapparelli volt 1940 táján. A színes ruhák, amelyeket Kahlo viselt, funkcionálisok voltak, lehetővé tették, hogy eltakarja a fűzőt, amelyet viselnie kellett a baleset után és a lábainak csonkulását, de számára ez erősítette a mexikói identitását  is, mert olyanok voltak, mint amilyeneket az egyszerű mexikói asszonyok hordtak”. (Kahlo egész életében azt állította, hogy apai ősei magyar zsidók voltak, az viszont tény, hogy apja németországi lutheránus családból származott).

A neki szentelt szobában láthatók azok a ruhák, amelyeket híres divattervezők álmodtak meg az ő ihletésére. Jean-Paul Gaultier például egy 1997-es, Tribute to Frida Kahlo című videót küldött a tárlatnak.

Frida és Diego viharos szerelmi kapcsolatát jól illusztrálják az asszony szavai: „Két súlyos baleset ért az életemben, az egyik, amikor a villamos elházolt, a másik Diego Rivera” – mondta. A szerelmüket bemutató teremben az őket ábrázoló festmények láthatók és a látogatóknak levetítik azt a filmet, amelyet a szegedi születésű Nickolas Muray készített róluk 1939-ben szerelmi fészkükben, a Kék Házban.