Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Tűz okozta a Titanic végzetét?

titanic_1.jpg

Harmincéves nyomozás után egy újságíró azt állítja, hogy nem a jégheggyel való ütközés okozta a Titanic katasztrófáját.

A 20. elejének legnagyobb óceánjárója 1912. április 15-re virradóra súllyedt el az Atlanti-óceán északi részén, miután egy jéghegy felszakította a hajó testét. Kétezerötszáz utasából 1491-en odavesztek a jeges tengerben. Arra lehetett gondolni, hogy a szerencsétlenség minden körülményeit tisztázták, különösen James Cameron 1997-ben készült filmje után, amikor a nagy mozisiker nyomán újabb kutatások indultak el. Most, több mint 100 év után új elem merült fel – írja a Le Figaro.

Senan Moloney brit újságíró egy dokumentumfilmben, amelyet a Channel 4 sugárzott december 31-én, azt állítja, hogy egy tűz, amely több nappal a jégheggyel való összeütközés előtt ütött ki a hajón, volt a tragédia okozója.

Olyan fényképek, amelyekkel nem foglalkoztak sem akkor, sem később a nyomozók és a történészek, tették lehetővé számára meglepő felfedezést. Ezeken a fényképeken láthatók a hajó elején és jobb oldalán kb. abban a magasságban, ahol az összeütközés történt mintegy 10 méternyi szélességben, fekete nyomok. Az újságíró által megkérdezett szakértők  szerint ezek egy tűz nyomai, amely egy tüzelőanyag-raktárban keletkezett a hajófenékben. Az sem kizárt, hogy ez a tűz még a hajó vízre bocsátása előtt lobbant fel a belfasti hajógyárban.

Senan Moloney szerint, aki 30 éve kutatja a Titanic-titkot, ez magyarázatot adhat arra, hogy a hajó miért süllyedt el olyan gyorsan a jégheggyel való ütközés után. Úgy tudja, hogy J. Bruce Ismay, a Titanicot megépítő hajótársaság, a White Star Line elnöke kifejezetten megtiltotta a személyzetnek, hogy az utasoknak említést tegyenek a tűzről.

Moloney dokumentumfilmjében hangsúlyozza: „Ez a szerencsétlenség nemcsak egy hajó és egy jéghegy összeütközésének története, hanem olyan különleges tényezők kombinációja, amelyek előidézték a katasztrófát: a tűz, a jég és a bűnös hanyagság. A legénység tudott a tűzről, de nem vett tudomást róla. A Titanicnak nem lett volna szabad elindulnia.”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

proletair · http://lemil.blog.hu 2017.01.10. 21:10:56

Két és fél óra alatt süllyedt el, tehát egyáltalán nem olyan gyorsan.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2017.01.10. 21:12:21

Ez annyira azért nem új fejlemény. Elég régóta mondogatják, hogy égett az egyik szénraktár, ami miatt elsősorban onnan lapátolták a szenet a kazánokba. Erre mutatnak a roncs deformációi, és egyesek szerint ezért száguldozott a hajó.
Ez mind lehet, de volt ezer más tényező is a dologban.

2017.01.10. 21:39:35

@proletair: egy elsullyeszthetetlennek hirdetett hajohoz kepest a ket es fel ora igen gyorsnak tunik.... de viccet felreteve, a gyors sullyedes mitoszaval a hajotarsasag vedekezett, hiszen ezalatt az ido alatt sokkal tobb embert kellett volna megmenteni.

Osszessegeben eleg unalmas, hogy meg mindig a Titanic temat nyuzzak. Volt mar, hogy eldeformalodtak a szegecsei. Hogy a kulonbozo anyagoknak mas volt a hotagulasa. Hogy az elsullyeszthetetlenseg mitosza miatt a vizzaro kamrak fala nem volt eleg magas. Hogy rosszul hegesztettek. Hogy a sullyedes kozben elszabadult butorok es kazanok gyorsitottak a folyamatot. Hogy felrobbant egy kazan. Blablabla. Igazabol az egeszbol csak az a lenyeg, hogy visszautott az elbizakodottsag es szamos korulmeny egyutthatasa okozta a tragediat (a tulzottan nagy hajotest, a kekszalag remenye miatti gyorsasag, a leteres az utvonalrol, az esetleg hibas csavarok, az esetleg ego szenraktar, a tul keves mentocsonak, a kozeli hajo alvo radiosa, a nem jelzett jeghegy, a keson kezdett mentes stb). Sok ember oda veszett. Tanulsag? Hat, most mar talan van eleg mentocsonak a hajokon, es allando a radio-szolgalat. De az emberi onteltsegen es elbizakodottsag nem valtozott pl Costa Concordia.

lippsi vagy? 2017.01.10. 22:51:33

Odacsapott a matróz az asztalra a szerszámával - már ha igaz a pesti vicc

osonok 2017.01.10. 22:59:18

Gyerekek, szedjetek mar ossze magatokat! Iszonyatosan esik a szinvonal. Nem igaz, hogy egy cikket nem lehet atolvasni, kijavitani, mielott leadja a szerzo.

Alick 2017.01.10. 23:25:57

Az égő kerozintól kilágyultak a Titanic acélgerendái. :)

dr. mesterséges színezék 2017.01.10. 23:47:46

Nem akarok állást foglalni, de a báránykinézetű, jó orosz hírszerzői kapcsolatokkal rendelkező ismerőstől hallottam, hogy Sorosnak csak oda szóló jegye volt, viszont az utolsó pillanatban leszállt a hajóról.

lutria 2017.01.11. 00:00:33

Azok a fotók nem nyilvánosak amiről ez az egész cikk szól ezért nincsenek berakva /belinkelve?

2017.01.11. 00:28:55

@proletair:

Mennyi lett volna a gyors?És miért annyi, amennyi?
Csípom azt, amikor valaki leír valamit és süt belőle, hogy ha rákerdeznek szegénynek fogalma sem lesz róla, mire alapozza az állítását.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.11. 00:52:26

Gyurcsány fúrt lyukat rá kézi fúróval, amit soros adott neki

cardiobascuralis 2 2017.01.11. 03:05:15

"Az újságíró által megkérdezett szakértők szerint ezek egy tűz nyomai, amely egy üzemanyag-raktárban keletkezett a hajófenékben."

Üzemanyagraktár? (Így kell írni, mivel csak 6 szótag.)
Mivel gőzhajó volt, az üzemanyag szén. Oltása vízzel meglehetősen egyszerű.
Szóval ez elég nagy marhaságnak tűnik.

Arról nem beszélve, hogy egy jéghegy iszonyatosan nagy mozgási energiával rendelkezik. Hogy ez mekkora?
Nos, a tornádó csak mozgó levegő, és simán a levegőbe emel sok száz tonnás hajókat.
A jég ehhez képest szilárd anyag.

@Kishableany:
Valóban blabla, mivel senki nem volt ott, aki látta volna. A túlélő utasok nem igazán tekinthetők ilyennek, nem ezzel voltak elfoglalva.

@Papírzsepi:
ugye, tudod, hogy akkor már feltalálták az úgynevezett szivattyút, amivel a közeli tengerből korlátlan mennyiségű vizet locsolhattak volna az égő szénre (hőelvonás + részleges oxigénelzárás)?
És a kőszén nem olyan, mint a fa, hogy vizesen nem gyullad meg, amikor fűteni kell vele, mivel nem issza be a vizet, csak a felülete lesz nedves.

@fidesz maszop dk egykutya:
Ja, és a zenekar Gyurcsány kottájából játszott. Az utolsó percig.

midnight coder 2017.01.11. 07:08:31

@cardiobascuralis 2: Na ja, egy égő széndarab eloltása vízzel tényleg egyszerű. Egy acél falú több száz tonna égő szenet tartalmazó raktár eloltása már nem biztos hogy ennyire triviális. Ha telenyomod vízzel az a legkevesebb hogy dől kifelé a gőz. Sok és nagyon forró gőz. És ugye időre el kellett indulni, az utasokban pedig nem feltétlenül kelt jó benyomást ha a hajó az oldalán is füstöl.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2017.01.11. 07:41:52

@cardiobascuralis 2: a széntüzelés sokáig a gőzhajók rákfenéje volt. Nem elég, hogy koszos és lassú betárazni, de utána ott a robbanékony szénpor, nem lehet szivattyúzni, és ráadásul ha izzani kezd, baromi nehéz eloltani. Nem véletlen, hogy eleve több, zárt rekeszben tartották, melyek szinte légmentesen zárhatóak voltak. Ráadásul akkoriban már komoly oltórendszereket is telepítettek a raktárakba. Szóval valószínűleg a Titanicon is volt oltó szivattyú, de ha komolyabb a tűz, az pont semmit sem ér. A víz egyszerűen el sem jut az izzó szénig, hamarabb elpárolog. Túl sok vizet meg ugye nem lehet bedönteni a hajóba, érthető okokból. A raktárat lezárni sem érdemes; szóval a legpraktikusabb olyan gyorsan kifogyasztani a szenet, ahogy lehet - ha kell, akár az izzó szenet is be lehet nyomi a kazánba.
Persze a gőzhajózás elég gyorsan áttért a nehéz fűtőolajra (ill. pakurára), mivel az mentes egy csomó problémától. Gyors és tiszta berakodni a hajóba, nem igazán gyullad meg magától, nincs szénpor és még szivattyúzható is. Igaz, hogy alapesetben olyan sűrű, mint a méz; keményen fel kell melegíteni, hogy valóban szivattyúzni, majd porlasztani lehessen (és ez akár a gőzgép hőjének negyedét is elvihette). De mégis ez volt a jövő akkoriban.
Amúgy a Titanicra visszatérve: az elképzelés szerint az egyik raktár már induláskor is izzott. Ezért ebből fogyasztották a szenet, amilyen gyorsan csak lehetett.
Viszont a nagy meleg kilágyította a hajón a fémlemezeket, főleg az amúgy is gyenge szegecselést. Ezért amikor a jéghegy gyűrni kezdte a lemezeket, a szegecsek pattantak szét. Kilágyulás nélkül elvben csak durván deformálódott volna, nem lyukadt volna ki. És főleg nem ilyen hosszan.
Így viszont a víz bejutott az izzó szénraktárba, ahol gőzrobbanást okozott. Ezért a hajótesten kifelé görbül a lyukak pereme.

Persze lehet ezzel vitatkozni; ez csak egy magyarázat az eset furcsaságaira. Nyilván gyártható még pár teória. De a raktártűz kérdése semmiképp sem új, már vagy 10 éve előkerült.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2017.01.11. 08:28:20

@Kishableany: meglepő meddig tartja magát a kékszalag mítosza, valójában a Titanicnak eleve esélye sem volt a Mauretaniával és a Luzitaniával szemben. (52 ezer tonna 46 ezer lóerő vs. 44 ezer tonna 76 ezer lóerő)

Öngyulladás a szénraktárban egyáltalán nem volt ritka a nagy gőzösökön, nem fotón kell "felfedezni" hanem a hajónapló is említi, nagy találmány ennek összekötése a katasztrófával, ami egyébként párévente visszatér mint "szenzációs új felfedezés", de kevés technikai alapja van.

SQL 2017.01.11. 08:54:33

Egész jó, már csak be kéne rakni a kimaradt szavakat, átolvasni és javítani az egészet, és akkor akár a második mondat után is folytatnám az olvasást. Ez fáj.

kewcheg 2017.01.11. 09:46:57

Az üzemanyag helyesen:tüzelőanyag. De sőth, a legmodernebb dízel vontató is tüzelőanyaggal megy az általános megfogalmazás szerint.
A másik: lehet a tűz, a gyenge szegecselés, meg még millió okra fogni a dolgokat, de a fődolog: az ütközés. Ha nem ütközik, másnap este New Yorkban van. Annak meg, hogy a hatalmas Atlanti óceánon egy hajó egy jégheggyel ütközzön, annyi az esélye, mint hogy két szotyolahéj találkozzon a Balatonon. Ám ez nem véletlen, ennek valamiért így kellett lennie...:(

Treff Bubi 2017.01.11. 10:04:06

@Alick: és megtalálták Jack útlevelét a roncsok között:)

Buncog 2017.01.11. 10:28:40

Az volt a terv, hogy rákötnek a jéghegyre, az izzó szénraktár oldalát hozzányomják és az lehűti a szenet. De sajnos akkoriban még nem tudták, hogy a dohányzás káros az egészségre.

Macropus Rufus 2017.01.11. 10:36:57

@cardiobascuralis 2:
"Mivel gőzhajó volt, az üzemanyag szén. Oltása vízzel meglehetősen egyszerű."
talán ha otthon a 80 mázsa ég, azt 1xü. De itt tonnákról beszélhetünk.
Azt már nem annyira könnyű.
Láttál már égő házat. Ott csak fa ég meg bútorok meg ilyesmi. Aztán még is valamikor órákon át oltják. A szén meg képes izzani. Amit gyakorlatilag nem is látsz, mert a szén rakás közepén van pl. az izzás. Max. érzed, hogy melegebb van a közelében. Mire észreveszed, hogy gond van addigra már több tonna szén izzik. Na azt oltsad el. Szóval ez csak látszólag könnyű feladat.
Vannak szénbányák ahol már legalább 40-50 éve izzik a szén és nem tudják eloltani. Vízzel sem.

2017.01.11. 10:53:30

@Fánkevő Fáncsi:

Ez egyszerűen relatív.
Egyszer láttam egy filmet, ami hajó balesetekkel foglalkozott.
Egy hétbe telt, míg a viharos tengeren elsüllyedt egy szállító hajó.
Semmit nem tudtak tenni, mert nem jöttek rá, mi a baj.
A vizsgálat megállapította, hogy egy szerviz ajtó, ami egyébként a vízszint felett van valamivel, nyitva maradt és minden egyes hullámzáskor becsapott a víz és néhány ezer liter befolyt.
Na egy hétig tartott, míg e miatt elsüllyedt.

Zus 2017.01.11. 11:36:32

@cardiobascuralis 2: "Mivel gőzhajó volt, az üzemanyag szén. Oltása vízzel meglehetősen egyszerű."

Na, a hozzáértő ! Próbálj már meg zárt térben izzó vagy égő szenet vízzel oltani ! Vízgáz keletkezik és még a képedbe is robban az egész. Azért szokták a szenet szétlapátolni, vagy széttolni bulldózerrel, ha csak melegszik (na meg ha van hova szétdobni). Nedves szén meg magától is begyullad. Meg függ a szén egyéb paramétereitől is: fekete- vagy barnaszén, gázdús vagy sem, porló vagy összesülő, brikett, kokszosított, stb. Igazi szakszerű hozzászólásod volt...!

GépBalta 2017.01.11. 12:03:43

@Zus: Meglékelhették volna az oldalát, beszórják a tengerbe, aztán befoltozzák. Elsőre extrém ötletnek tűnik, de például sérült csatahajókon néha hasonlóan extrém megoldásokat alkalmaztak a túlélés, vagy legalább a sűlyedés elodázása érdekében. Nyilván azok a hajók, és a legénységük is sokkal jobban fel voltak arra készítve, hogy üzemszerű használatban megsérül a hajó.

cardiobascuralis 2 2017.01.11. 12:52:51

@Zus:
@Macropus Rufus:
@Papírzsepi:
@midnight coder:
Azt a kurva, a 10 millió széntűzszakértő országa lettünk...

Rá se basszatok, hogy baromságokat beszéltek.

encir 2017.01.11. 13:12:51

Nem olvasták Jókaitól a Fekete gyémántokat, hogyan izzik a szén évszázadokon át.

dukeekud 2017.01.11. 13:34:28

En se latom okat annak, hogy ne lehessen egy izzo szenhalmot eloltani. Ez nem ugyanaz a helyzet, mint mikor a banyaban a fold alatt hozzaferhetetlenul, jo hoszigetelt korulmenyek kozott izzik a szen evtizedekig.
A hajoban ennel sokkal jobban hozzaferheto, vizzel siman lehet ontozni orakon at, kizart, hogy ne hutse le, ne oltsa el.
Persze azert latni kene a hajo konkret muszaki lehetosegeit, hogy biztossan lehesen mondani, hogy ez mukodne, mereteket, vizutanpotlast, vizelvezetest.

para_noir 2017.01.11. 13:43:47

Jó, de mindez ki a szart érdekel? Mi jelentősége van annak, hogy a Titanic hogyan süllyedt el? Ki nem fossa telibe? Az egész téma full érdektelen, az a hülye meg, aki 30 évet oknyomozott egy teljesen nullszintű témában, hát valami értelmesre is fordíthatta volna az idejét.

Fánkevő Fáncsi 2017.01.11. 13:53:58

@MikeBoy: Szerintem a Titanic relative sem süllyedt gyorsan. Legalábbis ahhoz képes milyen hatalmas sérülés érte.
Azt írják, hogy a 16 elkülönített hajó-kamrából hatba ömlött a víz teljes erővel, és ez a hajó orrát olyan mértékben megdöntötte, lehúzta, hogy a karmák elválasztó falai felett már át tudott ömleni a víz a következőkbe.
www.foticon.de/pixtacy/index.php?-pg=2522&lb=
Így csak idő kérdése volt hogy megteljen az összes kamra egymás után és egyre gyorsabban, amihez majdnem 3 óra kellett.

dr. mesterséges színezék 2017.01.11. 14:04:20

@Macropus Rufus: "Vannak szénbányák ahol már legalább 40-50 éve izzik a szén és nem tudják eloltani. Vízzel sem."

Nem is próbálják, és ennek prózai oka van: az izzó szén képes megadni azt az energiát a víz egy részének, ami azt oxigénre és hidrogénre szaggatja, az oxigén, hidrogén és szén triója meg hajlamos olyan gázokat összehozni, amelyekhez képest az egy helyben izzó szén hangulatos tábortűznek számít.

Szénporrobbanás ellen ugyanezért rizikós vízzel védekezni, illetve ha valaki egyszer már elkezdte, jól teszi, ha addig folytatja a vizes hűtést, amíg tart a rakásból.

2017.01.11. 14:05:25

@Fánkevő Fáncsi:

Ez matematika (persze minimális fizikával kiegészítve).
Az pedig általában arról szól, hogy számolunk.
Azok, akik már sok ilyen esettel találkoztak vagy sok ilyen helyzetet számoltak ki, nos azok akár viszonylag jó becslést is végezhetnek a számolás előtt.
Most már csak jelentkezzen az, aki a körünkben ilyen.

dr. mesterséges színezék 2017.01.11. 14:05:57

@cardiobascuralis 2: Húha, te megint arroganciával igyekszel kompenzálni az ignoranciádat.
Egyszer tán sikerül is.

dr. mesterséges színezék 2017.01.11. 14:09:28

@cardiobascuralis 2: Megjegyzem: ehhez nem kell széntűzszakértőnek lenni, ui. minden kazángépkezelői tanfolyamon elmondják a leendő szakinak, hogy akkor se röpítse a levegőbe a lakótömböt, ha egyébként hetedik-nyolcadikban már közelebb állt a lelkéhez a lapát, mint a könyv.

röf 2017.01.11. 14:10:28

Apróság, a két szélső hajócsavar háromágú volt, de a rajzzal ellentétben a középső kisebb, és négyágú. A két szélsőt dugattyús gőzgép hajtotta, a középsőt gőzturbina.

2017.01.11. 14:10:36

@cardiobascuralis 2:

Van olyan, hogy mindenki szembe megy veled az autópályán, ugye?
Ritka egy gondolkodás módod lehet hallod.
Beírsz valamit (szén, tűz, víz, aztán jó napot), ami hát enyhén szólva sem tűnik megalapozott kijelentésnek.
Aztán mikor mindenki neked esik, gondolkodás helyett annyira vagy képes, hogy jelezd, hát csak egyedül te vagy itt a helikopter.

2017.01.11. 14:12:43

@dr. mesterséges színezék:

Lehet, hogy politikusnak készül? ;)

dr. mesterséges színezék 2017.01.11. 14:17:40

@MikeBoy: Ha eddig nem, most már lecsap a lehetőségre. Trumpnak pont hiányzik még valaki, aki a természettudományok naivitással és babonával képzett interdiszciplinái mentén kaphatna minisztériumot.

Zus 2017.01.11. 15:09:44

@cardiobascuralis 2: "Azt a kurva, a 10 millió széntűzszakértő országa lettünk...

Rá se basszatok, hogy baromságokat beszéltek. "

Figyelj okosgyerek, te beszélsz kapitális baromságokat. Egyébként meg csak akkor szólíts meg ebben a témában bárkit, ha MINIMUM kohász vagy, esetleg szénszerelő a MÁV-nál, talán bányász, vagy mondjuk egy szénnel is dolgozó gázgyárban melózol ! De te egyik sem vagy, hanem inkább is az a fajta mindenttudó okostojás lehetsz, aki egy távfűtéses irodából okoskodik. Öreg, a szén, széntüzek, szénelőkészítés témakörben olvass csak bátran régi szakkönyveket és ne az internetes, hozzá-nem-értő, blogggernek csúfolt zugújságírók baromságaiból tájékozódj és azt add elő itt nekünk, mint a saját tudományod. Kicsit több tudással és kisebb arccal barátom ! Szerényebben !

Zus 2017.01.11. 15:15:58

@dr. mesterséges színezék: "Nem is próbálják, és ennek prózai oka van: az izzó szén képes megadni azt az energiát a víz egy részének, ami azt oxigénre és hidrogénre szaggatja"

ezt írtam fentebb: VÍZGÁZ keletkezik, ami ROBBANHAT is !

@dr. mesterséges színezék: "ehhez nem kell széntűzszakértőnek lenni, ui. minden kazángépkezelői tanfolyamon elmondják a leendő szakinak, hogy akkor se röpítse a levegőbe a lakótömböt, ha egyébként hetedik-nyolcadikban már közelebb állt a lelkéhez a lapát, mint a könyv"

hát már nem nagyon van kazánfűtői tanfolyam, de igaz: a széntüzelésű kazánfűtő tanfolyáson ez is elhangzott. Sőt az is, hogy mekkora halmokban kell a szenet tárolni, hogy ellenőrzöd a melegedést, hogy kell megvédeni a szénrakást, ha nyílt téren tárolod, stb.

2017.01.11. 18:17:14

Sok hülye egy rakáson, a nemzeti kétharmad. Első kézből van infóm arról, hogy a jéghegy rejtekéből az első kísérleti német tengeralattjáró torpedózta meg a Titanic-ot. A nagy robajra a részeg őrszem a toronyban (ugye hideg volt, a rum meg kellett) elordította magát, hogy jéghegy előttünk. Tuti, hogy Jack nem festette meg Kate-et, legfeljebb csak megdugta.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2017.01.11. 18:32:58

Zus nyugodj bele a gőzhajókon a szénraktárban öngyulladó szenet (ami egyáltalán nem volt ritka) vízzel locsolták és átlapátolták - ez volt a standard eljárás akkoriban. Öngyulladásról lévén szó, levegőtől elzárt izzást és nem kazántüzet kell elképzelni, ahol a szénmonoxid nagyobb veszély mint a hő.

A Titanic tűzesete nem volt sosem titok, az óriási állítólagos "felfedezés" az, hogy a tűz súlyosbította áaz ütközés körülményeit és következményeit annyira, hogy a hajó elsüllyedt. Nem mai felfedezés, egy Senan Molony nevű figura 30 éve hozza fel rendszeresen, és egyetlen másik szakértő sem ért vele egyet.

Anélkül, hogy ebben dönteni akarnánk, annyinak mindenki maga is utánanézhet, hogy a Titanic szénraktárai is a 16 vízhatlan rekesz egyikének fenekén foglaltak helyet, tehát még ha le is gyengülne a hő miatt annak az egy rekesznek a fala (de kívülről víz hűti...) akkor sem lehet ennek betudni 5 rekesz felszakadását.

Amin én röhögök, hogy az origo, a blog.hu, a 444, a blikk, a 24.hu, a ng.hu, a sulinet.hu, a múltkor.hu, a budapestzeitung.hu és még 20-30 blog / online újság január 2.-a óta lehozta ezt az óriási szenzációt, lényegében egyik a másiktól átvéve.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.01.11. 19:23:49

@Pascal: Nekem is az a bajom a szénraktáras elmélettel, hogy az acél kilágyulásához szükséges hőmérséklet bizony az acéllal érintkező vízre is hatott volna, ha ez néhány nappal előtti. Ha itt nincs az acél annyira felhevítve ekkor, akkor az egy viszonylag egyszerű helyzet.

Ha a vízretételt megelőző tűzesetről van szó, akkor viszont az eleve ott kezdődik a dolog: Akkor nem volt a mai szinten az anyagtudomány. Ahhoz, hogy az anyag túl gyenge legyen kb. mindenhol, ahhoz nem elég egy lokális hatás, és kérdéses, hogy a vízretételt megelőzően miért lett volna ott annyi szén, a kilágyulást hogy nem vették észre, stb.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2017.01.11. 21:35:22

A tüzet április 13.-án sikerült megszüntetni (a széntárolót kilapátolni) és valószínűleg a hónap első napjaiban keletkezett ahogy a legénység túlélői beszámoltak róla. A hajót majdnem egy évvel korábban májusban bocsátották vízre, még csak egy "szerkezetkész" hajótest, 10 hónapnyi hátralevő munkával.

A katasztófát követően felállított mindkét (brit és amerikai) vizsgálóbizottság tudott a tűzről és ugyanarra a végkövetkeztetésre jutott: az elsüllyedés oka jéghegynek ütközés; a társaság és a kapitány részéről az akkori - és mindaddig biztonságosnak gondolt - szabályok és eljárások betartásával.

Leszámítva Senan Molony nevű újságírót (nem kazánszakember nem mérnök nem hajóstiszt hanem történész kutató) aki egymagában más következtetésre jutott - elven nem lehetetlen de nem is valószínű. Részemről a fenti "szenzációs felfedezés", a pár napon belül megjelent, egy.az.egyben átvett írással (google: "titanic tűz" vagy "titanic fire") sokkal inkább az elektronikus média vicces működéséről szól.

cardiobascuralis 2 2017.01.11. 22:08:19

@dr. mesterséges színezék:
"az izzó szén képes megadni azt az energiát a víz egy részének, ami azt oxigénre és hidrogénre szaggatja"
Húha, elektrolízis izzó szénre locsolt vízzel?
Ha ezt a vegyészek tudnák...

"Húha, te megint arroganciával igyekszel kompenzálni az ignoranciádat."
Ja, te meg faszságok beirkálásával.

@MikeBoy:
Jaja, a Föld meg lapos, és a Nap kering körülötte.
Legalábbis a sok okos a hülye Kopernikusznak esett, amikor az ellenkezőjét állította.
Szóval lehettek ám sokan is hülyék, nem a mennyiség a lényeg, hanem hogy mekkora baromságokat beszéltek.

@encir:
Ja, ha meg sem próbálják eloltani, akkor a levegőtől elzárva bizony sokáig izzik.

@Zus:
Miért, te ezek valamelyike vagy?
Ha nem, akkor milyen alapon ugatsz bele, pláne baromságokat, mint vízgáz keletkezése a szénre locsolva. Akkor tudod, mi keletkezik? VízGŐZ, baszd meg. Csak egy betű eltérés, de elég nagy különbség.
Másrészt a vízgázt használták régen városi világításra, mennyi város is robbant fel?

2017.01.11. 23:24:46

@cardiobascuralis 2:

Nem foglaltam állast a kérdésben, ha nem tűnt volna fel.
Ugye nem attól beszél bárki baromságokat, mert te azt írod?
És azt tudod-e, hogy nagyjából egy lelkes amatőr színvonalán kommunikálsz, tele szakmai hibával és pontatlansággal, de az arcod legalább hatalmas.
Hagy mutassak neked valamit:

"az izzó szén képes megadni azt az energiát a víz egy részének, ami azt oxigénre és hidrogénre szaggatja"
Húha, elektrolízis izzó szénre locsolt vízzel?"

Na most az elektrolízisnek ebben a helyzetben semmi köze a vízhez és ehhez az egész témához, mivel egy általánosabb kifejezést takar. Ha meg akartad volna kritizálni, amit írt a helyes mondat:
"Húha, vízbontás izzó szénre locsolt vízzel?"
Valószínűleg azért vagy eltévedve, mert általában és legegyszerűbben elektrolízissel bontjuk a vizet és erről mé nyilván hallottál.
Na de ahhoz igen ostobának kell lenned, ha azt képzeled, hogy ha a 2H2O nem találkozik elektromos árammal, akkos soha sem lehet belőle 2H2+O2.
Ezért most sikerült egy oltári nagy baromságot kérdezned, konktrétan ezt:
"Húha, elektrolízis izzó szénre locsolt vízzel?"

De semmi gond, hisz.......... Kopernikusz.

dukeekud 2017.01.12. 01:02:09

@dr. mesterséges színezék:
Ismertem szerint a viz 2100 fokon bomlik szet. Az izzo szen ami kb 800-900 fok nem hinnem, hogy tudna vizet bontani.
Meg intenziv befutassal is legfeljebb a vas olvadasi homersekletet lehet elerni.

cardiobascuralis 2 2017.01.12. 04:39:39

@MikeBoy:
"Ugye nem attól beszél bárki baromságokat, mert te azt írod?"
Nem hát.
Attól beszél baromságot, mert nem tud mást.
Én csak jelzem.

gigabursch 2017.01.12. 08:15:56

@cardiobascuralis 2:
Már korábban feltűnt, hogy baromi okosnak tartod magad, de inkább tájékozódj, mielőtt hülyeségeket beszélsz!
S főleg ne tényeken alapuló valóságot kérdőjelezd meg.

Kicsit nézz körül a szakirodalomban s hamar rádöbbensz, hogy egy hajón mi a létező legveszélyesebb valami. De segítek. A tűz.
Főleg az olthatatlan tűz.

más:
Tüzelőanyag <> üzemanyag.
A gépészeti berendezések körében, ahol a cél az energiahordózó mozgási energiává alakítása, ott minden tüzelőanyag üzemanyag, de fordítva ez már nem igaz

Tehát így üzemanyag a dúsított urántól a napon át a szélig elég sok minden.

Más:
Örömmel tölt el, hogy a blogger hallgat Kossuth rádiót, ugyanis erről a témáról (és a gyenge pontjairól) épp múlt héten volt egy kiadós beszélgetés (talán csütörtökön és 16:00 körül)

2017.01.12. 08:49:55

@cardiobascuralis 2:

Nem jelezni kell, hanem megmagyarázni.
Mert, ha nem megy, akkor csak blöff. Tudod ez szimmetrikus dolog. te azt mondod a másiknak, baromság. ő meg neked. Magyarázat nélkül ez alsós szint.
Én pl. nem csak azt írtam, hogy az elektrolízises kérdésed baromság, hanem azt is leírtam, hogy miért.

Nem baj, hogy nem igazán értesz a kémiához. De az internet világában néhány tíz másodpercnél nem tart tovább megszerezni azt a tudást, hogy ilyen kérdésekbe bele se fuss, mert te is tudhatod, hogy értelmetlen.
És ez már probléma. Mert jelzi, hogy számodra itt nem a tudás a fontos. Annak megszerzése vagy továbbadása, hanem valami más, aminek ezekhez nem sok köze van....

2017.01.12. 08:53:33

@dukeekud:

"Ismertem szerint a viz 2100 fokon bomlik szet"

Ez három dolog itt.
Víz, bomlás, hőmérséklet.
Biztos, hogy nincs ebben a rendszerben több paraméter?
Mondjuk egy nyomás érték?

Zus 2017.01.12. 12:09:34

@cardiobascuralis 2: "Miért, te ezek valamelyike vagy?
Ha nem, akkor milyen alapon ugatsz bele, pláne baromságokat, mint vízgáz keletkezése a szénre locsolva. Akkor tudod, mi keletkezik? VízGŐZ, baszd meg. Csak egy betű eltérés, de elég nagy különbség.
Másrészt a vízgázt használták régen városi világításra, mennyi város is robbant fel?"

Na figyelj ide te idióta, mindenhezértő ! A nagy hozzáértésed szerint az izzó szén locsolása közben vízgőz keletkezik CSAK. Mondd csak, katalítikus bomlásról ugyen nem hallottál ?! Hogy is hallhattál volna, mivel felétek a tanyán nem nagyon volt kémia és ha volt is néha, akkor te abból valahogy mindig fel voltál mentve. Na figyi, mondom, mint apa az idióta gyerekének, szépen lassan, hogy valahogy meg is értsd: az izzó szén locsolásakor hidrogén, szénmonoxid ÉS vízgőz keletkezik, mivel a szén nagyhőmérsékleten izzik és elbontja a vizet ! Ez a VÍZGÁZ, te okostojás és nem a vízgőz, amit az ecserin vett elemis bizonyítványaid szerint kapni kell (persze vízgőz is keletkezik) !!! A vízgáz pedig kékes lánggal ég és felrobban, ha megfelelőek a körülmények ! De nyugodtan nézz utána az alapvető irodalomban, ahelyett, hogy köcsögölnél mindenkivel. Például itt tudod olvasni, ha persze szövegértésből legalább nem voltál felmentve: Szigetvári-Mikola: Gépipari Anyag- és gyártásismeret az ipari technikumok I. osztálya számára, Ipari Technikumi Tankönyv sorozat 1961, 48. oldal alja. Úgyhogy TE ne ugass bele a nagyok dolgába, hacsak nem vagy kazánfűtő, kohász, vegyész, szénszerelő, szénnel működő gázgyár dolgozója VAGY nem olvastad pl. az ajánlott könyvet. Kisebb arccal barátom, több szakmai tudással és kevesebb arroganciával. Akkor esetleg még rólad is kiderülhet, hogy nem a gravitáció hozott le a fáról. Tudod, tanulni sose késő, a nagy arcod helyett többet kéne olvasnod szakkönyveket, ha bármilyen szakmai témába bele akarsz szólni. Nem a mobilos chat-ekből kellene csak tájékozódnod. Nem szégyen önmérsékletet tanusítani, ha valait ROSSZUL tudsz !

Az izzó szén visszahűtésekor megfelelő szellőzés mellett (NEM huzat, mert az táplálja a szén izzását) szét kell lapátolni a szenet (ahogy fentebb én is illetve utánam egy másik hozzászóló is véste). A szenet pedig a korától és a paramétereitől (fiatal, gázdús, kéntartalom, szemcseméret, nedvesség) függően 1,5-2 m-es halmokban szabad tárolni és folymatosan ellenőrizni kell a szénhalom melegedését. A hazai szenek hajlamosak az öngyulladásra. Amennyiben a szenet hosszabb ideig tároljuk, az öngyulladás a megfelelő szénvastagság mellett úgy kerülhető el, ha szénporból és cementből készült habarccsal vékonyan lefedjük a szénrakást (lehet látni rendezőpályaudvarokon pl. Eas teherkocsikban szenet, aminek a teteje olyan, mintha le lenne fosva madárszarral, na az a védő habarcsréteg).

Ja és a VÍZGÁZ a vegyipar egyik fontos alapanyaga, az ammónia-, metilalkohol és szintetikus benzin előállításához használt szintézisgáz előállítására használják. Egyébként meg kemencék fűtésére, ipari hidrogén előállítására és hegesztéshez hasznáják. régen a városi gázhoz is keverték. ERŐSEN MÉRGEZŐ, mivel sok benne a SZÉNMOXID (ami szerinted nem keletkezik a vízzel locsoláskor) !

Zus 2017.01.12. 12:12:29

SZÉNMOXID = SZÉNMONOXID akart lenni

A csapos közbeszól 2017.01.12. 14:55:03

Pár kevéssé ismert film a témához ami a tanuk vallomása alapján készült
A Titanic mentése
www.youtube.com/watch?v=ahOdnZCm-ec&t=625s
vagy a
A Titanic tanúi
www.youtube.com/watch?v=lbEDy-lYAvs

Illetve érdekes adalék a nemrég az NGO-n bemutatott
Virtuális Titanic
www.youtube.com/watch?v=xxErbjr9lTo

Az egyik említi ezt a szénraktár tüzet, de szerintem ez csak egy apró adalék volt. Inkább a szerencsétlen véletlenek sorozata okozta a katasztrófát.

cardiobascuralis 2 2017.01.12. 18:02:39

@gigabursch:
"minden tüzelőanyag üzemanyag, de fordítva ez már nem igaz"
Ez konkrétan faszság, tüzelőanyag az, amiből az energia lesz, üzemanyagok meg a kenőanyagok, hűtőanyagok stb. is a tüzelőanyagon kívül.

"hacsak nem vagy kazánfűtő, kohász, vegyész, szénszerelő, szénnel működő gázgyár dolgozója"
Nem nyilatkoztál, seggfejke: te ezek melyike vagy?
Ja, egyik sem, csak ugatsz a vakvilágba, mint a bolond kutya.

@Zus:
"az izzó szén locsolásakor hidrogén, szénmonoxid ÉS vízgőz keletkezik, mivel a szén nagyhőmérsékleten izzik és elbontja a vizet"
Az izzó szén nagy hőmérséklete NEM elég nagy a víz elbontásához, ha csak rálocsolgatod. De hát túl hülye vagy te ehhez.
Ahogy látom, felétek a tanya melletti pöcegödörbe is csak a kémiatankönyv borítóját vitte el a szél, és most ezzel akarsz felvágni.
"SZÉNMOXID = SZÉNMONOXID akart lenni "
Pedig lehetett volna szén.-monoxid is. Ahogy látom, a nyelvtankönyvnek még a borítóját sem sodorta a szél a tanya melletti pöcegödörbe, ahol fiatal éveidet töltötted a többi szar között.

Zus 2017.01.12. 18:54:30

@cardiobascuralis 2: látod faszkalap, eljutottál oda, hogy érdemben vitatkozni nem tudsz, csak köcsögölsz. Nos kiskancsó, rendben van, legyen így. Rengeteg anyagismeretet és kazántechnológiát tanultam. Ja, hogy te nem tudod, hogy mi az ? Igen, végülis a tanyádon te még mindig a pöcegödörben lubickolsz. Ti melegítitek egymást a hozzád hasonló szarokkal, szarháziék.
Ha egyszer elkezdek feljeteni, akkor csak kémiából és anygismeretből többet fogok felejteni öt perc alatt, mint amennyi rád az egész életedben kémiából rádragad. De sajnos, ahogy látom inkább csak a kosz ragadt rád, semmint akármennyi tudás. De hát szép dolog a tudatlanság, igaz jóbarát ? Talán az elkerülte a figyelmed, hogy ajánlottam neked egy könyvet fentebb. Kisbarátom, abba olvassál bele nyugodtan, aztám majd csodát fogsz látni. Mondjuk, leginkább akkor, ha meg is érted azt, amit ott leírtak. Úgyhogy, te ugatsz bele a vakvilágba, rühös kutya. Jobb lenne tanulnod és nem a buzi mobiltelefonodat nyomkodnod, iditóta. Tanulással többre viheted, mint egy senkiházi suttyó blogtroll. Volt szerencsém, baromarcú !

Zus 2017.01.12. 19:01:20

@cardiobascuralis 2: úgyhogy írogass tovább szararcú nyugodtan. Nem vagyok rád kíváncsi a továbbiakban. Csodálkozom, hogy ez az ország nem megy sehhova, mikor tele va hozzád hasonló szarokádó barmokkal, akik semmit sem tudnak, de nagy a pofájuk. A nagy pofájukkal próbálják az otthoni fotel melegéből osztani az észt, ha meg az nem megy, akkor trollkodnak. Aztán meg ha valaki rájukpirít, akkor ahelyett, hogy a saját szarukba belenyomott orrukat továbbra is a szarukban tartanák, felelmelik a fejüket és villogtatják a szart a pofájukon. De tudod mit gyíkarac ? Jól csinálod. Ne hagyd, hogy a fejedre szarjanak ! Van neked szád is.

Úgyhogy, utoljára mondom, szerényebben, kiskancsó ! Béke veled, részemről ennyi.

A csapos közbeszól 2017.01.12. 21:14:46

@cardiobascuralis 2:
@Zus:

Nem akarok beleszólni a magasröptű vitába de @Zus: -nak igaza van.
Lásd az alábbi linken fellelhető anyagot:
www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/23het/kemia/kemia23.html

A hidrogén ipari előállítása:
"Ipari előállítása esetén nagyobb mennyiségű, kisebb tisztaságú, de gazdaságosan kinyerhető termék a cél. Leggazdaságosabb az ún. vízgázreakció, amikor izzó szénre 1000°C körüli hőmérsékleten vízgőzt fúvatnak. Ekkor a reakció eredményeképpen CO és H2 gáz keveréke, ún vízgáz keletkezik: C + H2O CO + H2. A gázelegy CO-tartalmát újabb hidrogén előállítására használhatják fel, amikor a vízgázt vízgőzzel elegyítve 450°C körüli hőmérsékleten vas-oxid katalizátoron vezetik keresztül. Ekkor a vízgáz CO-tartalma a vízgőzt redukálja, ezáltal újabb mennyiségű hidrogén szabadul fel:
CO + H2O CO2 + H2.
Előállítható hidrogén földgázból (szénhidrogénekből) is. A szénhidrogének magas hőmérsékleten (1000°C) katalizátor (Al2O3, Ni) jelenlétében vízgőzzel hidrogénképződés közben bomlanak: CH4 + H2O 3H2 + CO majd CO + H2O CO2 + H2.
Hidrogén keletkezik a NaCl-oldat ipari elektrolízisekor."

cardiobascuralis 3 2017.01.12. 22:53:10

@Zus:
Nem-nem, nyuszika, eltévesztetted a házszámot, ezt most nem a testvéreidnek írod, akik maradtak a pöcegödörben, amikor téged a trágyázáskor kiemeltek onnan.
Magyarul egyik sem vagy az általad felsoroltak közül, csak ugatsz.
Neked még a mobiltelefonod is buzi, nemcsak te? Húha! Az is leszop téged, vagy csak te dugod a seggedbe?
"Tanulással többre viheted"
Hát te is többre vihetted volna.

Ez a szádba szaratás felétek népszokás, és az egész családod űzi, vagy csak neked a kedvenced, hogy így ajánlgatod?
Mi ezt inkább kihagyjuk, de szívesen a szátokba szarunk, egy szavatokba kerül.

cardiobascuralis 3 2017.01.12. 22:54:15

@A csapos közbeszól:
Ugye tudod, mi a különbség a forró vízgőz ráfúvatása (illetve inkább a szénrétegen való átvezetése) meg a hideg víz rálocsolása között?

A csapos közbeszól 2017.01.13. 00:07:08

@cardiobascuralis 3:

Azt nem írtam, hogy gázgyárként működik, de ha ez a folyamat végbe megy egy kémcsőben akkor végbe megy egy nagy kupac izzó szénben is, ha vizet locsolnak rá.

Mert azt ugye elfogadod, hogy ha van egy kupac izzó szén és arra vizet locsolsz akkor bizony lesz vízgőz. És mivel a vízgőz ha jól emlékszem 16-szor nagyobb térfogatot foglal el mint ugyanannyi víz ezért minden irányba terjedni fog. Nem csak felfelé.

cardiobascuralis 3 2017.01.13. 04:22:32

@A csapos közbeszól:
"a vízgőz ha jól emlékszem 16-szor nagyobb térfogatot foglal el mint ugyanannyi víz"
Attól függ, mennyi helye van. Minden légnemű anyag összenyomható és ritkítható.

"ha van egy kupac izzó szén és arra vizet locsolsz akkor bizony lesz vízgőz"
Lesz, de mondjuk a locsolást nem csecsemőhugyozásnyi vízsugárral kellene elképzelni 2 másodpercig, és közben a szén is hűl, bizonyos hőmérsékleten meg nincs ez a reakció.
És a szén oxigéntől/levegőtől elfojtva nem izzik 1000 Celsius-fokon. Az alatti hőmérsékleten meg ez a reakció nincs. Nem véletlen, hogy a vízgáz előállításához általában faszenet vagy kokszot (azaz viszonylag tiszta szenet) használnak, nem sima kőszenet.

A csapos közbeszól 2017.01.13. 09:52:59

@cardiobascuralis 3:

akkor ajánlom figyelmedbe ezt a linket:
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwjBx7f01b7RAhUDQBoKHelSABIQFggkMAE&url=http%3A%2F%2Fwww.tszvsz.hu%2Fanyagok%2FSiofok%25202010%252010%252029%2520Szocsne.ppt&usg=AFQjCNERaH2YyvkVb0FwLUbP-87-Loag5w&sig2=xJ7kX1xzoyktx31riq42dQ

10 oldalról idézek

TSZVSZ Tűzvédelmi Szakmai Napok - Siófok, 2010. október 29.
TSZVSZ Tűzoltó készülék, Tűzvédelmi Felszerelések Tagozat - tagozati ülés
Előadó: Dr. Szőcsné Varga Ilona

OLTÓVÍZ
FŐ OLTÓHATÁS: HŰTÉS
AL HATÁS: KISZORÍTÁS, HIGÍTÁS

Szilárd anyagok oltására alkalmas
Környezetbarát
Nem mérgező
Füst hatást csökkenti
Feszültség alatti berendezések meghatározott körülmények
között olthatók
Tilos használni: nagy hőmérsékleten
alkáli fémeknél
izzó szénnél
izzó fémeknél

Remélem egy szakmai előadáson elhangzott anyagot eltudsz fogadni

2017.01.13. 10:43:12

@A csapos közbeszól:

"Remélem egy szakmai előadáson elhangzott anyagot el tudsz fogadni "

Az eddigiek alapján ez a feltételezés lehet naivitás lesz. :)

A csapos közbeszól 2017.01.13. 12:54:06

Azt hiszem megtaláltam a témában készült korrekt valószínűleg eredeti cikket:

www.ng.hu/Civilizacio/2017/01/04/TITANIC-Uj-bizonyitek

gigabursch 2017.01.13. 13:01:48

@Zus: @A csapos közbeszól: @MikeBoy:

Ezzel a cardiofaszkalappal aki baszkurálni akar kár erőlködni.

Nézzétek csak meg más blogokon a hsz-ait.
Mindenhol okosabb mindenkinél, de legalább tuskó és primitív.

gigabursch 2017.01.13. 13:03:45

@gigabursch:
Most nézem, hogy a cardi 2-ből azóta cardio 3 lett.
Csak nem "ban"-olták szerencsétlen alulnevelt zsenit...

dukeekud 2017.01.13. 13:26:06

@MikeBoy: Nem kell a duma, nyilvanvaloan normal legkori nyomasra vonatkozik a 2100 fok.
Abba tuti biztos lehetsz hogy a 800-1000 fokon izzo szen, nem fog vizet bontani. Mert akkor semmilyen atlagos tuzet sem lehetne oltani a vizzel, es az emberiseg soha megse probalta volna a tuzoltast vizzel.

2017.01.13. 13:51:30

@dukeekud:

Most csak annyit tettél, hogy leírtál öt sort és sikerült totál leégetned magadat a tudatlanságod + a nagy a szád keverékével.

"Abba tuti biztos lehetsz hogy a 800-1000 fokon izzo szen, nem fog vizet bontani. "

Idézek egy nyolccal feljebb levő hozzászólásból:
Lásd az alábbi linken fellelhető anyagot:
www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/23het/kemia/kemia23.html

"A hidrogén ipari előállítása:
"Ipari előállítása esetén nagyobb mennyiségű, kisebb tisztaságú, de gazdaságosan kinyerhető termék a cél. Leggazdaságosabb az ún. vízgázreakció, amikor izzó szénre 1000°C körüli hőmérsékleten vízgőzt fúvatnak. Ekkor a reakció eredményeképpen CO és H2 gáz keveréke, ún vízgáz keletkezik: C + H2O CO + H2. "

MILYEN ÉRDEKES, MÉG LE IS VAN ÍRVA, HOGY 1000 FOKOS SZÉNNEL BONTUNK VIZET.

És itt a megjegyzésem, ha arra a válaszra vetemedsz, hogy de hát vizet öntünk a szénre és nem vízgőzt fuvatunk, akkor arra az a totál egyszerű válasz, hogy a vízből azonnal vízgőz lesz, amint ráöntöd a szénre és onnan megint lesz vízbontás max gyengébb hatásfokkal.
**************
" Mert akkor semmilyen atlagos tuzet sem lehetne oltani a vizzel, es az emberiseg soha megse probalta volna a tuzoltast vizzel. "

Idézek egy másikból kicsit lejjebb:
TSZVSZ Tűzvédelmi Szakmai Napok - Siófok, 2010. október 29.
TSZVSZ Tűzoltó készülék, Tűzvédelmi Felszerelések Tagozat - tagozati ülés
Előadó: Dr. Szőcsné Varga Ilona

OLTÓVÍZ
FŐ OLTÓHATÁS: HŰTÉS
AL HATÁS: KISZORÍTÁS, HIGÍTÁS

Szilárd anyagok oltására alkalmas
Környezetbarát
Nem mérgező
Füst hatást csökkenti
Feszültség alatti berendezések meghatározott körülmények
között olthatók
Tilos használni: nagy hőmérsékleten
alkáli fémeknél
izzó szénnél
izzó fémeknél

MILYEN ÉRDEKES, HOGY AZ OLTÓVÍZ-RŐL VAN SZÓ, TEHÁT HASZNÁLJUK OLTÁSRA ÉS LE VAN ÍRVA, MIT NEM LEHET VÍZZEL OLTANI, ÉS AZ IZZÓ SZÉN SZEREPEL KÖZTÜK.

És akkor most szállj magadba végre, ha javasolhatom.... ;)

2017.01.13. 14:09:26

@dukeekud:

Még valamit.
Ezt erre a nagyon kiváló megjegyzésedre írom:
" nyilvanvaloan normal legkori nyomasra vonatkozik a 2100 fok."

Amikor 1000 fokos cuccra hideg vizet nyomatsz, akkor sajnos nem az a jó fizikai gondolkodás, hogy megméred abban a térben valahol a nyomást és jé, légköri lesz. Hanem pont ott, ahol a víz először gőzzé vált milliszekundum nagyságrend alatt és iszonyat hőmérsékletű a környezetéhez képest, na ott kellene nyomást mérned abban a pillanatban és ki tudja, lehet meg is fogsz lepődni?

Zus 2017.01.13. 14:10:23

@gigabursch: ja, nem érdekel. Pont beleszarok a pofájába. Ez az idióta barom akkora fütykös, hogy cölöpöt lehetne vele verni. Hiába idéznek neki könyvet, leírást, szabványt, utána sem néz. A hozzértők, ad absurdum, a szakemberek véleményét fikázza. De mire fel ? Lehet vagy két tánciskolája, meg három faiskolája, erre talicskázza be mindenhova a kéthektáros arcát ? Ez egy megkeseredett barom, aki valószínűleg valami BKV mozgólépcső őrként próbálja a fiatal kiscsajokat szopatni (és itt előre ELNÉZÉST KÉREK a normális BKV dolgozóktól !!!). Olyan alakokkal nem tárgyalok.

dukeekud 2017.01.13. 15:28:11

@MikeBoy: Most mit mondjak BAZMEG, magadat egedet azzal, hogy leirsz valamit, de EGY KURVA SZOT NEM ERTESZ BELOLE.

A vizgozzel fuvatott 1000 fokos szen az rohadtul nem ugyan az, mintha folyekony halmazallapotban talalkozik a szennel. Raadasul meg le is irod a keletkezett vegtermekeket, es meg akkor sem esik le, hogy nem keletkezik oxigen. A vizbontasnal, akar arammal, akar nagy homerseklettel tortenik az a veszelyes, hogy oxigen es hidrogen keletkezik. Az oxigen taplalja az egest, a hidrogennel egyutt meg durranogazt alkotnak, ami szamotevo robbanast okozhat.
Egyebbkent meg gyujtsal meg egy propanbutan ongyujtot, ami 1300 fokon eg, es probalj vele vizetbontani, bazzeg.

cardiobascuralis 2 2017.01.13. 16:07:13

@Zus:
Mi van, faszfejkém, csak nem ideges vagy?
Faszságokat írtál, beszoptad, nyugodjál te, biztos te is értékes vagy valamire, ha már nem, kutyatáp még lehet belőled.
Ahogy látom, neked még a BKV biztonsági őri poszt is túl magas, csak vágyakozol rá, hogy ott esetleg nem téged szopatnak, mint bárhol máshol, hanem esetleg te szopathatsz valakit. De sajnos, ennyi ésszel még arra sincs esélyed sem. Maradsz szarnak a tanyasi pöcegödörben.

cardiobascuralis 2 2017.01.13. 16:13:58

@MikeBoy:
Aha, akkor az erdei tábortüzet sem lehet eloltani vízzel, mert izzó szén, rámegy a víz, vígőz, vízgáz, robbanás.
Az nem lehet esetleg, hogy egyrészt a szén alapból nem izzik 1000 fokon, másrészt a vízgáz előállításánál szabályozottan, kis mennyiségben nyomnak át valamekkora nyomással forró gőzt nagy mennyiségű szénen, míg égésnél hideg vizet locsolnak, ami egyrészt hűti az izzó szenet, másrészt nem olyan hülye, hogy a nagyobb ellenállást kifejtő szénen keresztül menjen, hanem felfelé száll, mint a gőz általában (mivel nyomás ugye nem hat rá, ami az izzó szénen nyomná keresztül).

A sok hülye, amíg nem tudott erről a széngázfejlődés-mizériáról, évezredeken át vízzel oltotta a tüzet. Lett is rengeteg robbanás...
Ja, mellesleg - még ha fejlődne is vízgáz, ami valószínűleg nem vagy igen minimális mennyiségben fog - a robbanáshoz az éghető anyagon kívül kell annyi oxigén is, hogy az anyag gyorsan el tudjon égni. Az honnan kerül oda? Mert mintha nem keletkezne egyik képletben sem.

cardiobascuralis 2 2017.01.13. 16:14:49

@gigabursch:
Csak hogy örüljél, faszfejkém.
Remélem, most már megnyugodtál.

2017.01.13. 17:08:16

@cardiobascuralis 2:

Vedd már észre, hogy nem velem vitázol, hanem a szakirodalommal.

2017.01.13. 17:21:05

@dukeekud:

Na veled meg mit kezdjek?
Megkaptad szakirodasomból, egyénként te is @cardiobascuralis 2: hogy vízzel nem ajánlják az izzó szén oltását.
Leírtam neked, miért voltál szűk látókörű ezzel a légnyomással.
Leírtam, mivel ne próbáld kimagyarázni ezt a vízbontást. Erre mit csináltál? Pont azzal akarod kimagyarázni.
Mit írjak még le neked?

1. Izzó szén, vízgőz, vízbontás - ilyen lehet, ezt tudjuk
2. izzó szén, víz, vizgőz, ?????

Ott a sok kérdőjel helyére a vízbontás szót már nem írhatjuk be?
Érzékeny lelkünk megtiltja ezt? Mert, ha úgy gondolod, hogy nem írhatjuk be, akkor arra az a rossz hírem van, hogy de igen. Hát beírhatjuk oda is a vízbontás szót simán.

A csapos közbeszól 2017.01.13. 18:14:47

@dukeekud:

Először is @dukeekud: =(?) @cardiobascuralis 2:

Ha igen ha nem a következő két kérdésem volna.

1.) Szerinted melyik szén hajlamosabb az öngyulladásra (ugyan annak a szénnek melyik változata)
- a.) A száraz szén
- b.) A nedves szén

2.) A szán melyik rétegében indul be az öngyulladás
- a.) A szén tetején
- b.) A szén felső rétegeiben
- c.) A szén középső rétegeiben
- d.) A szén alsó rétegiben

BÓNUSZ KÉRDÉS:
A begyulladó szén honnan veszi az oxidációhoz szükséges oxigént a begyulladás után, amikor elkezd nagyobb felületen izzani?

cardiobascuralis 2 2017.01.13. 21:41:35

@A csapos közbeszól:
Na ez az: ha lenne oxigén, akkor a szén égne, nem izzana.
Nem tudom, hallottál-e már a faszénkészítés módjáról.
Szerinted ha lenne ott oxigén, mennyi idő alatt égne el a fa?

cardiobascuralis 2 2017.01.13. 21:42:13

@MikeBoy:
Mert te ezeket a szakirodalmakat mind olvastad, nemcsak a címüket, mi? :-)

2017.01.13. 22:10:24

@cardiobascuralis 2:

A nevetés minek szólt? Hogy szénné égeted magad így stílusosan?
Itt az idézet utoljára a gyengébbek kedvéért:
Olvas, csodálkozik, olvas és tanul:

"TSZVSZ Tűzvédelmi Szakmai Napok - Siófok, 2010. október 29.
TSZVSZ Tűzoltó készülék, Tűzvédelmi Felszerelések Tagozat - tagozati ülés
Előadó: Dr. Szőcsné Varga Ilona

OLTÓVÍZ
FŐ OLTÓHATÁS: HŰTÉS
AL HATÁS: KISZORÍTÁS, HIGÍTÁS

Szilárd anyagok oltására alkalmas
Környezetbarát
Nem mérgező
Füst hatást csökkenti
Feszültség alatti berendezések meghatározott körülmények
között olthatók
Tilos használni: nagy hőmérsékleten
alkáli fémeknél
izzó szénnél
izzó fémeknél"

A csapos közbeszól 2017.01.13. 22:49:26

@cardiobascuralis 2:

Valami olyasmi rémlik a kémiából (pedig rég volt), hogy minden égés oxidáció, de nem minden oxidáció égés. Na most ha az izzás nem égés akkor mi?

De mutatok neked mást, ez egy szak portál:

gyujtoforras.hu/keletkezesi-okok-ongyulladas/

"Kőszén öngyulladása

A kőszén halmokba rakva, megfelelő aprítottság és megfelelő nedvességtartalom mellett hajlamos az öngyulladásra. A tapasztalatok szerint a nedvesebb kőszén hajlamosabb önmagától meggyulladni.

A mechanizmus a következő:

A szénszemcsék felületén adszorbeálódik (megkötődik) az oxigén. Ez egy hőtermelő folyamat, de ha nagy a hőleadó felület, akkor a keletkezett hő gyorsan eltávozik a környezetbe.

A felületi C-H (szén-hidrogén) csoportokkal reakcióba lép az oxigén, amelyből CO2 (szén-dioxid) és H2O (víz) keletkezik.

A folyamat 60 oC-ig lassú, felette felgyorsul.

A halmokban jellemzően lokális (helyi) melegedési gócok alakulnak ki, ott, ahol a légáramok kiegyenlítik a hőmérsékleteket, azaz ahol lazább és nedvesebb a terület.

Az öngyulladás fészke általában a szénhalom aljától 0,5-1 m-re, a felületétől kb 0,5 m-re alakul ki."

cardiobascuralis 2 2017.01.14. 17:22:53

@MikeBoy:
Leragadtál a címeknél.
Magyarul te sem olvastad ezeket, csak találtál valamit a neten, ami szerinted téged igazol, és azóta azt hajtogatod, mint hülye gyerek az origamit.

@A csapos közbeszól:
Mert nem biztos, hogy oxidáció. Nem tudom.
A fából valahogy szén lesz, oxigéntől elzárt környezetben. És közben bizony izzik, de nem ég el. Ugyanez a fa, ha oxigén is van, perceken belül elég.

"A kőszén halmokba rakva, megfelelő aprítottság és megfelelő nedvességtartalom mellett hajlamos az öngyulladásra."

Hoppá:
megfelelő aprítottság és megfelelő nedvességtartalom mellett

"A felületi C-H (szén-hidrogén) csoportokkal reakcióba lép az oxigén"
Mondjuk az is érdekes kérdés, hogy miért lenne a kőszén felületén szénhidrogén (azaz kőolaj vagy földgáz).

"A folyamat 60 oC-ig lassú"
A Titanic jellemzően nem a trópusokon ment, hogy a széntárolóban 60 fok fölött lett volna a hőmérséklet. Legalábbis ritkák arrafelé a jéghegyek.

"Az öngyulladás fészke általában a szénhalom aljától 0,5-1 m-re, a felületétől kb 0,5 m-re alakul ki."
Magyarul 1-1,5 m-es szénhalmokról beszélhetünk?
Érdekes, hogy a régi házak szenespincéi vajon miért nem gyulladtak fel. Mert ott pont így tárolták a szenet. Tudom, én még pakoltam a pinceablakon át a frissen hozott szenet, meg bent a pincében is a szénhalmot. És bár nem egy gőzgépet fűtöttünk, de lehet, hogy egy nagyobb bérházban simán elment októbertől áprilisig annyi szén (akkoriban ugye még tél volt a tél, kemény mínuszokkal, és nemcsak 1 héten át), mint amennyi a Titanic egy széntárolójában volt (és ezeket a szenespincéket nagyon sokszor csak fa lécsor választotta el egymástól, nem fal).
Másrészt ha kigyulladt egy ház ősszel, tele szenespincével, a tűzoltók szerinted mivel oltottak, ha nem vízzel? Ráimádkoztak?

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása