Írolvasgondol

„Ott voltam én, Alex és három drugom, Pete, Georgie és Dim,  ültünk a Karova tejbárban, és ment az agyalovanje, hogy mit kezdjünk az estével.”

Negyvenöt évvel ezelőtt, 1972. januárjában mutatták be Londonban a 20. század mozijának egyik legmegdöbbentőbb és legelátkozottabb filmjét. Ekkor jelent meg a Mechanikus narancs (A Clockwork Orange) nyitójelenetében Malcolm McDowell ikonná vált képe hidegkék szemével, egyik szemén hosszú fekete műszempillával, torz mosolyával előre vetíve azt a sok szörnyűséget, amit a film elmesélni készült. Közben a háttérben Walter Carlos hidegrázó elektronikus muzsikája szólt, amelyet Henry Purcell Mária királyné gyászzenéjéből készített.

Stanley Kubrick pontosan 10 évvel megjelenése után filmesítette meg Anthony Burgess abszurd nyelvezetű, fekete humorú szocio-thrillerjét, hozzáadva a maga barokkos, extremitásoktól sem visszariadó képi világát, amelyhez kapóra jött számára az is, hogy az író kulcszerepet szán a regényben a főhős és a klasszikus zene, mindenekelőtt Ludwig van…viszonyának.  E sorok írója a mai napig nem tudja elválasztani a filmtől a fent említett Purcell-zenét, de Rossini Tolvaj szarka-nyitányát sem, amely egy bandaháborúval fűszerezett kollektív erőszak jelenetét festi alá. A IX.-nek szerencsére vannak más asszociációi is…És akkor még ott vannak olyan „zenei csemegék”, mint a részeg hajléktalan éneke, a Molly Malone című ír népdal, vagy a Singing In The Rain, amelynek derűs dallamára rugdossa nyomorékra Alex egyik áldozatát. (Az ötlet egyébként magától McDowelltől származott és ez annyira sértette Gene Kelly-t, az Ének az esőben színész-rendezőjét, hogy amikor egyszer egy partyn összefutott Mac-kel, tüntetően, undorral kivonult..) Ami pedig a film fényképezését illeti, John Alcott, aki a 2001: Űrodüsszeiától a Ragyogásig Kubrick állandó operatőre volt, előszeretettel mutatott torz arcokat, és ebben McDowell mellett az írót játszó Patrick Magee járt az élen. Az ír színész mellesleg szintén híres „rossz ember” volt, számos horrorfilm mellett ő játszotta a Peter Brook rendezett Marat-Sade-ban magát a márkit.

Kubrick, akinek felmenői az Osztrák-Magyar Monarchiából, Romániából, illetve Oroszországból származó zsidók voltak, nagyszerűen használta ki a filmben a burgess-i „nyelvet”, a „nadsat”-ot, amelyet az író angol, orosz és jiddis szavakból kombinált össze. E nyelvezet célja mindkettőjüknél az volt, hogy elszakítsa az olvasót, illetve a nézőt a valós világtól. A korabeli szovjet és más kommunista rendszerek viszont szovjetellenességet véltek felfedezni benne, ezért egészen a 80-as évek végéig Burgess regénye és Kubrick filmje egyaránt nemkívánatos volt ezekben az országokban. Ugyanakkor a hallucinációk és a nagyon is reális, sőt, naturalista képsorok állandó váltakozása tökéletes rémálmot csináltak a filmből. Lehetetlen kategorizálni a filmet: horror, fickió, dráma, politikai szatíra? A film nem fér bele ezekbe a keretekbe, mert nyugtalanít, ugyanakkor – ha nonszensz módon – de megnevettet, főleg abban a jelenetekben, amelyek a 70-es évek angol társadalmának végletes formalizmusát teszi nevetségessé, amely nagyon ügyel a társadalmi megosztottságra.

 A másik kulcskérdése a filmnek a választás szabadsága. Kubrick éppen ennek a fogalomnak az egységesítésével nem ért egyet, kimutatva, hogy ez abszolút szubjektív fogalom, és mindenki a maga módján értelmezi azt.  Alex számára például a szabadság az erőszak szabadságát jelenti. A börtönlelkész számára a szabad választásnak olyannak kell lennie, amelyet sem trauma vagy más külső hatás nem befolyásol. A belügyminiszter számára az a fontos, hogy Alexból és másokból bármi áron kiírtsa a bűnözői hajlamot, hogy ezáltal csökkentse a börtönök túlzsúfoltságának  problémáját, mert ez jó pont a választópolgárok szemében. Az állam ezekkel az „igazolásokkal” engedélyezi a kísérleti alany „agymosását”, amellyel csupán az erőszakos lelken tesznek erőszakot, és gyúrják át védekezésre képtelen bábbá. Alexen pedig egykori áldozatai állnak bosszút ugyanolyan könyörtelenül, ahogyan korábban ő bánt velük. Az ügy persze Alex öngyilkossági kísérletével nagy port ver fel a sajtóban, és a belügyminiszter saját érdekében arra is hajlandó, hogy „visszaprogramozzák” Alexet, aki végül „gyógyultan” távozik a kísérleti klinikáról. (A regény epilógusát, amelyben a fiatalember valóban, önszántából jó útra tér és kiegyensúlyozott életet él, Kubrick nemes egyszerűséggel kihagyta – igaz, nem is olvasható minden kiadásban…) A film első részében meggyűlölt Alex, ahogy elveszti rémisztő voltát, kezd egyre szánalmasabbá válni, pedig valójában csak azt kapja, amit megérdemel. Mégis a végén, minden veleszületett gonoszsága ellenére, rokonszenvesebb környezeténél, mert ő legalább őszinte.

A film angol nyelvű hatását csak erősítette, hogy McDowell, aki korábban a Royal Shakespeare Company-ban szerepelt, a hibrid nyelvet pompásan alkalmazta saját klasszikus hangzású beszédére.

Aki el tudja szakítani a figyelmét a két és fél órás film során az erőszaktól, észreveszi a kegyetlen társadalombírálatot a film minden jelenetében az extremizált erotikához vezető világról.

A Mechanikus narancs bemutatásakor egymással ellentétes véleményeket váltott ki. A 2001: Űrodüsszeia után Kubrick be akarta bizonyítani, hogy kisebb költségvetéssel is tud jó filmet készíteni. Az egyetlen teljesen rekonstruált hely a Karova tejbár volt, a költségvetés kevéssel haladta meg a 2 millió dollárt, de csak az Egyesült Államokban egy év alatt 26 milliót inkasszált. Ugyanakkor Nagy-Britanniában 1974-ben leállították a film vetítését a Kubrickot érő állandó fenyegetések miatt. Azzal vádolták a rendezőt, hogy alkotása az erőszakot táplálja. Bizonyítékként azt az egy évvel korábbi esetet hozták fel, amikor Lancashire-ben megerőszakolt egy holland lányt négy fiatalember, akik Alexék fehér ruháját, fekete keménykalapját és bakancsát viselték. 2000-ig még a szigetországi videotékékban sem lehet megkapni a filmet.

Sokan vannak azonban, akik remekműnek tartják a filmet, és azt tekintik Kubrick érdemének, hogy megpróbálta védeni az ember szabad választását, még ha tévedett is. Luis Bunuel egyike volt azoknak, akik rajongtak érte. A spanyol szürrealista Mester szerint a Mechanikus narancs az egyetlen film, amely meg tudja magyarázni, hogy milyen valójában a modern világ. És alighanem Don Luis áll a legközelebb az igazsághoz, hiszen nem sok film van, amely ennyire töményen mesélni a félelem és a hatalom összefüggéseiről, a fogyasztói társadalom lelki-szellemi kiüresedéséről, valamint az emberi manipuláció lehetőségeinek végtelenségéről egy olyan fiatalember szemüvegén keresztül, aki „jó dolgában nem tud mit csinálni”.

A Mechanikus narancs, amelyet a tv-csatornák manapság is csak igen ritkán, és akkor inkább csak éjjel mernek vetíteni, egyfajta átok lett Malcolm McDowellnek is. A nagytehetségű angol színész, mire megkapta Alex szerepét, már túl volt olyan alakításokon, mint a Ha…lázadó diákja, a Figurák a sakktáblán szökött rabja, vagy a Tombol a hold tolókocsiba kényszerült futballistája. A Mechanikus narancs „ultraerőszakos” figurája után a Caligula címszerepe adta meg neki a kegyelemdöfést. Mindkettőben túlságosan „hiteles” volt. Pályája nagy részén ilyen szerepekbe kényszerítették, ámokfutóként, perverz gyilkosként láttuk őt viszont számos esetben, Hasfelmetszőtől az ukrán emberevő Evilenkóig, vagy pedig ő volt a „rossz ember”, mint például a Kék villám háborús veterán pilótája, akinek leszámolnivalója van egy bajtársával. Még szerencse, hogy Lindsay Andersonnal, a Ha..,.-rendezőjével elkészíthette a Travis-trilógia további két részét, a Szerencsefiát és a Britannia gyógyintézetet, és ugyancsak Anderson rendezte őt a Nézz vissza haraggal tv-változatában és megkapta Jimmy Porter szerepét. Néhány évvel ezelőtt a Háború és béke új tv-változatában az öreg Bolkonszkij herceget játszotta, aki megintcsak nem egy túl rokonszenves figura…És mint később kiderült, bár nagy szerencsének tartotta, hogy fiatalon együtt dolgozhatott Kubrick-kal, emberileg egyáltalán nem élvezte, hogy Alex bőrébe kell bújnia…

A forgatás, ahogyan az Kubrick-nál lenni szokott, szintén lázálom-szerű volt. Azt a jelenetsort, amikor Alex és drugjai betörnek az író házába, megerőszakolják az asszonyt és félholtra verik a férjét, csaknem 50-szer vették fel. Pedig a felvételek előtt McDowell szerint a nőt játszó Adrienne Corri még azzal incselkedett, hogy „most megtudod, kisfiú, milyen egy igazi vörös nő”. A főhős szerint ha Kubrick nem a rendezői pályát választotta volna, akkor minden bizonnyal kinevezik az Egyesült Államok egyesített hadereje vezérkari főnökének. Őt magát a Basil nevű kígyóval sokkolta, akit Alex a fiókjában tart, mint háziállatot. A rendező nem sokat törődött azzal, hogy a színész fél a hüllőktől…