Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Trump, Apokalipszis, 1984

watchmen_screenshot_doomsday_clock_by_monsieurbubbles-d73kc74-540x225.jpg

Két perccel éjfél előttet mutat most a Doomsday Clock, az Apokalipszis órája, amelynek mutatóját 30 másodperccel előbbre igazították a Bulletin of the Atomic Scientist tudósai.

A chicagói egyetem lapját 1945-ben alapították a Manhattan-program tudósai, akik létrehozták az első atombombát. Az 1947-ben készített Doomsday Clock szimbolikus óra, amelyen az éjfél a világ végét jelenti. Indításakor 7 perccel álltak a mutatói a „végítélet” előtt. (Akkoriban kezdődött a hidegháború). Az évek során az órát többször előre és hátra igazították, aszerint, hogy milyen volt a feszültség a világban, de 2017 az egyik legrosszabb évnek ígérkezik – mondja Lawrence Krauss elméleti fizikus-kozmolóus, aki az órát kezelő csoportot vezeti.

„A világ sorsa soha nem függött eddig úgy két embertől, mint ma Putyintól és Trumptól. Nagyon nyugtalanok vagyunk amiatt, hogy mennyi kormány – beleértve az új amerikai adminisztrációt – szkeptikus a tudományosan bizonyított következtetéseket illetően, amelyeket döntéseikben nem is vesznek figyelembe.”

Eddig 1953-ban voltak ennyire közel a mutatók az éjfélhez, amikor a Szovjetunió a hidrogénbombát tesztelte. 1969-ben, az atomsorompó-egyezmény megkötése után 16 percet állítottak vissza. A távolság 1980-ban újra 5 percre csökkent, amikor a szovjetek megszállták Afganisztánt, majd ismét 17 perccel távolodtak el az éjféltől 1991-ben, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió nagyszabású fegyverzetcsökkentésről állapodtak meg.  Hét perccel közelítették meg viszont az éjfélt 2001-ben az Ikertornyok elleni terrortámadást követően. 2007-ben már csak 5 perc hiányzott az első észak-koreai nukleáris kísérlet után. 2015-ben az állás mínusz 3 volt az Iszlám Állam és a globális felmelegedés miatt.

Ma, Donald Trump negatív környezeti politikája mellett az is aggodalmat kelt, hogy az ő kezében van az atomkulcs. Két amerikai demokrata politikus, Ed Markey szenátor és Ted Lieu képviselő törvényjavaslatot terjesztett be arról, hogy a Kongresszus hadüzenete nélkül ne legyen joga az elnöknek nukleáris háborút elindítani. A republikánusok azonban aligha járulnak hozzá elnökük jogainak megnyirbálásához.

Ugyancsak a Fehér Ház új urával hozzák kapcsolatba, hogy az Amazon-on Trump megválasztása óta már több mint 100 ezer példányt adtak el George Orwell 1984 című regényéből, és a kiadó még legalább ennyire megrendelésre számít.

Megtörténik, hogy egy fikciót utolér a valóság. Előfordul, hogy egy régi, világszerte ismert könyvvel is, hogy felszínre kerül a hasonlóság miatt, amely fennáll tárgya és egy jelen korszak között. Orwell alapművét annak idején kora totalitárius rendszerei ihlették, később gyakran emlegették az észak-koreai rezsimet az 1984-ben leírtak megvalósulásának. Most az amerikai internauták kapkodják a könyvet egymás kezéből, és a regény az e-kereskedelem toplistáján az első helyre ugrott.

A CNN emlékeztet arra, hogy ezt a megnövekedett keresletet már tapasztalták 2013-ban is, amikor Edward Snowden, az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség (NSA) informatikusa kiszivárogtatta a tömeges megfigyelésekről szóló programokat.

Hol van az összefüggés az 1984 és Trump között? A regényben az „igazság minisztériuma”, amely a Nagy Testvér által képviseli a hatalmat, ellenőrzi az állampolgárok minden cselekedetét. Itt nem létezik szólásszabadság, a „minisztérium” olyan gyakran írja át a történelmet, ahányszor a hatalma megtartása érdekében ezt szükségnek tartja. Mindez persze – szerencsére – még csak félelem, de az új amerikai elnöknek, eddigi megnyilatkozásai alapján, elég nehéz megadni az „ártatlanság vélelmét”.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 07:54:00

15 mp-re éjfél előtt kellett volna tenni a mutatót, ennyi maradt a liberálisoknak.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.02.04. 11:34:33

Jaja, ez valami libsimérő óra :) whehehe, pusztuljon minden libsi!

Alick 2017.02.04. 11:58:24

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Pedig Trump valódi liberális, nyíltan megmondja, amit gondol. :)
Orwell könyve pedig éppen a PC-állíberálisok miatt lehet érdekes, lásd újbeszél.

röf 2017.02.04. 11:59:53

"A távolság 1980-ban újra 5 percre csökkent, amikor a szovjetek megszállták Afganisztánt, ..."
Nem ártana már egyszer egy írást szentelni az efféle marhaságok helyett annak is, miért mentek be az oroszok Afganisztánba, és ha nem mennek be, akkor bementek volna az amerikaiak pillanatok alatt.
(A sah bukásával kiesett Irán, a radarjaikat pedig vihették a francba..)

Göbölyös N. László 2017.02.04. 17:57:40

@röf: Ebben a témában ajánlom a Charlie Wilson háborúja című filmet...Különben tényleg megér egy misét, hogy miért mentek be az oroszok: elég ránézni a térképre. A déli határukon ott volt az ellenséges Törökország, az akkor még nagyon Amerika-barát Irán (1978-ban lett Kabulban oroszbarát rezsim), Pakisztán. Kellett egy orosz előretolt helyőrség...Annál viszont az amerikaiaknak több eszük volt, hogy ne menjenek be egy nyilt konfrontácóba, ahogy Vietnamba se küldtek az oroszok katonákat, csak fegyvereket, meg néhány tucat tanácsadót, de azokat is főleg a szövetségesek közül (pl. Magyarországról)...

Alick 2017.02.04. 20:51:30

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Szerintem a valódi liberalizmus nem beszél mellé és képes akár konstruktívan együttgondolkodni azokkal is, akikkel nem ért egyet. Amit ma politikai liberalizmusnak neveznek, az már eleve az orwell-i újbeszél terméke, ami kiforgatja a szavak eredeti jelentését.

röf 2017.02.05. 12:28:13

@Göbölyös N. László:
Iránból 1979 elején menekült az USA barát sah, és jöttek az USA ellenes forradalmárok.
Az oroszok pedig 1979 végén mentek be Afganisztánba.

Göbölyös N. László 2017.02.05. 17:46:27

@röf: Így van. De az oroszbarát rezsim már 1978-tól működött Afganisztánban, 1978. áprilisában vette át az afgán forradalmi kormány a hatalmat Nur Mohammed Taraki vezetésével. Őt aztán 77 szeptemberében meggyilkolták, puccsot hajtott végre eg Hafizullah Amin nevű fickó, akit aztán az oroszok kinyírtak és Babrak Karmalt tették a helyére. Mellesleg 1978-ban Magyaországon járt az iráni sah, még díszdoktori oklevelet is kapott az ELTÉ-n...A lényeg: az oroszok már közvetve ott voltak Afganisztánban a sah országlása idején....

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása