Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Nem vagyok a négered

how-documentary-turned-james-baldwin-into-saint-2017-639af655-e89a-4236-8b89-20af2f134f3b.jpg

Raoul Peck haiti rendező Berlinben mutatta be az I’m Not Your Negro (Nem vagyok a négered) című dokumentumfilmjét, amely versenyben van az Oscar-díjért is.

A film James Baldwin afro-amerikai író, egykori polgárjogi harcos 30 oldalas kéziratán alapul, amelyből könyvet akart írni három meggyilkolt barátja, Medgar Evers, Malcolm X és Martin Luther King életéről. A könyv azonban az író 1987-ben bekövetkezett halála miatt sosem készült el.

Peck megkapta ezt a vázlatos kéziratot és filmet csinált belőle. Baldwin szavait Samuel L. Jackson olvassa fel benne szerepelnek benne az íróval készült interjúk részletei is. Az egymás után pergő képek a feketék harcát, a rasszisták gyűlölködő arcát, a faji szegregációt mutatják be, de megjelenik a filmben az egyenjogúságért harcoló Hollywood, Harry Belafonte, Sydey Poitier és Marlon Brando is.

„Az amerikai négerek története magának Amerikának a története és nem szép történet” – figyelmeztetett Baldwin, aki bevallotta, hogy John Wayne mitikus moziján nőttek fel, hogy később megértsék „mi voltunk az indiánok, akiket ő kiirtott.”

Az interjút a rendezővel a La Repubblica készítette.

-Mit jelent Oscar-jelöltnek lenni egy ilyen filmmel?

-Nekem nem versenyt. Ismerem és tisztelem a másik négy rendezőt. A szép ezekben a jelölésekben, hogy találkozhatunk és megkérdezhetjük a másiktól, „Hogyan csináltad?”. Egyesít bennünket, hogy első vonalban vagyunk társadalmaink legdöntőbb konfliktusainak, a valóság ábrázolásának megfogalmazásában.

-A film erős reakciókat váltott ki az Egyesült Államokban.

-Baldwin gondolatai nem tűrik a hazugságot. Az amerikaiakat sokkolták, megértették, hogy nem vették észre, ami a szemük előtt volt. A közönség a film megtekintése után folytathatja a vitákat.

-Baldwin azt mondta, hogy a rasszizmus problémája nem oldódik meg addig, amíg nem néznek szembe vele.

-Mindent úgy rendeztek el, hogy az amerikai polgár ne szembesüljön a kérdéssel. Elhitették vele, hogy részéese az amerikai álom mitológiájának, de ez nem igaz. Aki a megfelelő oldalon áll, az megengedheti magának, hogy ezt ne vegye tudomásul. Baldwin elmondta, mi történik a fal másik oldalán. A rasszizmus gyakran párosul az erőszakkal, de a mindennapokban terjed és érint minden kisebbséget. A nyugati társadalmakban a fehér a hatalom metaforája, a manhattani bankárok elnevezése.

-Hogyan változott a polgárjogok védelmezése a 60-as évekről máig?

-Elég megnézni, mi történt a polgárjogokért folytatott harcban. A vezetők nagy részét megölték, letartóztatták, emigrálásra kényszerítették. Malcolm X és Martin Luther King gondolkodó fejek, vezetők voltak. Egy mozgalom felépítésében két generációra van szükség. Ha megnézzük a Black Live Matter és az Occupy Wall Streetet, láthatjuk, milyen nehéz közös stratégiát találni. Hiányoznak hozzá a struktúrák. Régebben volt szövetség a szakszervezetek, a vallási szervezetek között. Mára minden szétrobbant és ez a szétdaraboltság egy leépítési politika gyümölcse. Baldwin világosan látta a mai helyzetet. Trump beérkezése nem meglepő.

-A filmben John F. Kennedy lehetségesnek tart egy afro-amerikai elnököt.

-Baldwin azt válaszolja, hogy nem az a fontos, hogy ki lesz a fekete elnök, hanem hogy milyen országnak lesz az elnöke. A probléma az, hogy az amerikai megválasztották Obamát, de magára hagyták azok, , akiknek folytatniuk kellett volna a harcot, de ehelyett leültek a diványra tévét nézni, míg a republikánusok kimentek az utcára. A demokrácia ma fogyasztási cikk, egy eszköz, amit a politikusoknak adunk, hogy aztán a hátán eljátszadozzunk.

-

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása