Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A fák titkos életéről

1003699-picturetank-mop0577562jpg.jpg

Peter Wohlleben erdész Hümmelben, Németország északi részében és csodálatos dolgokat életéről írt A fák titkos élete című, eddig 32 nyelvre, köztük magyarra is lefordított könyvében.

A Le Nouvel Observateur-rel folytatott beszélgetés Párizsban, a Quartier Latinben zajlott. A szó szerint „szálfatermetű”, közel két méter magas Wohlleben fákról mindent tudó szeme rögtön felfedezte, hogy egy közelben álló hatalmas fenyő szenved. „A fenyőknek szükségük van arra, hogy a fajtabeliekkel éljenek együtt. Így biztosított az élősködők nélküli hosszú életük. Ez a fa olyan, mint a kalitkába zárt kanári. Úgy kell tekinteni a fákra, mint az állatokra, tudjuk, hogy tudnak szenvedni, kommunikálni egymással, hogy egyes fajtáknak szükségük van arra, hogy csoportban éljenek, más fajták pedig magányosok” – magyarázta.

Könyvből megtudható például, hogy a fenyő, a bükk és a tölgy egymással szolidáris közösségben szeretnek élni. Ha például egy tölgyet megtámad egy hernyó, elektromos jelzéset ad le, amelyek gázokat szabadítanak fel a levegőben, a veszélyről figyelmeztetett szomszédai ekkor keserű és mérgező taninokat engednek leveleikre a rovar ellen.  A bükk a gyökerein keresztül osztja meg a táplálékot a többi fával gondosan egyenlőségi alapon. Születhet egy bükk jó vagy rossz talajon, hozzáférhet vagy nem tápláló vízhez, ugyanolyan fotoszintézist élvezhet, mint a bükkerdő többi tagja.

„A pusztuló bükkfát, előfordul, hogy a többiek mesterségesen életben tartják sokáig. Individualista fa viszont a nyír, a fűz, a nyárfa. A magok messze az anyafától maguk kelnek ki és nőnek fel, maguk védekeznek a veszélyek ellen, de nem ismerik azt a bölcsességet, amely szerint „lassan járj, tovább érsz.”

A fiatal fa keresi a fényt, hogy évente 50 cm-t nőjön. A kis bükkfát viszont védi a napfénytől a körülötte állók lombsátra, szűri a fényt és a napsugárzásnak csak 3%-át engedi át. A kis fa így lassan, de egészségesen növekszik. A bükkfa 200 évesen éri el a felnőtt kort. Ellenben egy magányos fa, amelyet az ember ültet, rövid ideig él és könnyen válik az élősködők prédájává. A városi fáknak ez a sorsuk, mert magányosok, kevés a földjük, gyökereik nem tudnak terjeszkedni, a levegő túl meleg, koronájukat levagdossák, ami az erdész szerint „valóságos mészárlás”. A kutyák vizelete is rendkívül ártalmas számukra. „A városi fák úgy élnek, mint az állatkerti állatok.”

A növények memóriával is rendelkeznek. Ezt Wohlleben a következő példával illusztrálja: a kutatók szabályos időközönként vízcseppeket locsoltak a mimóza virágára, amitől az közismerten összehúzódik. A virág egy idő után megértette, hogy ez nem jelent veszélyt számára, és nyitva maradt. Amikor több hét után újra meglocsolták, nem húzódott össze, mert emlékezett.

Az erdész tapasztalatai azt mutatják, hogy a fáknak más-más a temperamentumuk. Ismer három, egymáshoz közel álló öreg tölgyfát. Egyforma talaj és klímafeltételek között élnek, mégis ősszel a jobboldali egy-két héttel előbb lehullatja a leveleket, mint a másik kettő. Miért? Mert ilyen a természete: óvatos.

Ha a fák ilyen érzékeny élőlények, hogyan használjuk fel őket? – kérdezte a lap.

„Azt gondolom, hogy nincs választásunk – felelte Wohlleben – hogy élhessünk, használnunk kell a természet által nyújtott dolgokat. De harcolni kell azért, hogy a legtisztességesebb feltételekkel tegyük.” Ő az erdőkért harcol, ahol a fák boldogan élnek, a természetes és nem az emberek által ültetett erdőkért.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.04.11. 11:47:05

Európában jó úton haladunk. Fogyunk.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.04.11. 20:24:28

Nem rossz persze rövid időn belül megfog jeleni valami ultra vegán csoport akik a fák szabadon engedését is követeli fogják.

Egyébként a fák erős metszését én is feleslegesnek tartom. Bár néha muszáj.

Ian Turel 2017.04.11. 20:45:53

Az aquincum-i Auchan parkjában láttam minap egy fát, ami valami marha elkezdett elevenen megnyúzni. Nagyon sajnáltam szegényt.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (20) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (4) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (40) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (88) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (150) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) film (33) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (27) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) irodalom (87) Irodalom (12) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (33) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (21) kollázsregény (6) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (154) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) kultúrtörténet (51) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (7) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (12) mágneses tér (3) Magyarország (56) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (59) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (164) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (118) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (199) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (36) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (61) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (28) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (13) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (3) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (345) tudomány (323) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (427) utazás (10) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) zene (23) Zene (140) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása