Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Politikaellenes, de reménykedő „milleniálok”

mil.jpg

A politika megbukott, a média egy hangyányit jobb megítélés alá esik. A legfontosabb a boldogság. Ezek a legfontosabb jellemzői a 20. század végén és az ezredfordulón született fiataloknak – derült ki a Generation What? programból, amelyet az Európai Rádió- és TV-szövetség (EBU) kezdeményezett a La Repubblica római napilap on-line kiadásával közösen.

A program tavaly áprilisban indult, októberben zárult le, de a felmérés egyik kérdőive még kitölthető 2014 áprilisáig. Harmincöt európai ország, köztük Magyarország 16 és 34 év közötti fiataljaitól kértek véleményt az életüket közelről érintő területekről, a munkalehetőségekről, a bevándorlásról, a nemzeti identitásról és a jövő reményeiről. A feltett összesen 149 kérdésre több mint egymillióan válaszoltak.

A felmérés időpontjának kiválasztása nem véletlen: 60 éve, 1957 mácius 25-én írták alá az Európai Unióhoz vezető egyik legfontosabb egyezményt, a Római Szerződést, amely létrehozta az Európai Gazdasági Közösséget Olaszország, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, valamint a Benelux-államok részvételével és 30 éve született meg az Erasmus-program, amely európai egyetemi és főiskolai diákok mobilitását volt hivatott erősíteni. Ez utóbbiban a három évtized alatt 3,5 millió diák vett részt a különböző csereprogramokban. (Magyarország 1998-ban csatlakozott az Erasmushoz, eddig 60 ezer felsőoktatási hallgató tanult külföldön ennek keretében és - 2017. januári adatok szerint  - évente mintegy 5000 külföldi diák érkezik  hozzánk).

A felmérés részletes eredménye és értékelése a http://www.generation-what.eu oldalon olvasható. Ezekből válogatottunk a fontosabb kérdések közül.

 A görög és a francia fiatalok 90%-a gondolja, hogy szinte minden politikus korrupt. A legjobb véleménnyel a hollandok és az írek vannak választott képviselőikről, csak 22 % ítéli el őket, szemben az olaszokkal, akiknek 95%-a nem bízik a bársonyszékben ülőkben. Jól jellemzi ezt a légkört, hogy átlagosan 83% bizalmatlan az Európai Unióhoz tartozó kormányok iránt. Ezen belül ismét az olaszok véleménye a legnegatívabb a maguk 94%-ával. Utánuk következnek a görögök és a franciák, 92-92%-kal. A holland és a német kormány értékelése jobb fiatal honfitársaik részéről, bár egyik sem dicsekedhet túlságosan a 62, illetve 68%-os elutasítással.

Érdekesen oszlanak meg a válaszok arra a kérdésre, hogy az előző generáció felelős-e azokért a problémákért, amelyek a mai fiatalokat sújtják: Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, Csehországban és Ausztriában a „nemek” vannak többségben, míg Franciaországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában az „igenek”. (Olaszországban egyenesen 71%) Mindennek ellenére a válaszadó fiataloknak 69%-a akar részt venni a politikai életben legalább azzal, hogy elmegy szavazni.

A média imázsa sem sokkal jobb, mint a politikusoké. Még a német fiatalok azok, akik közül a legtöbben bíznak benne (39%). Nagy-Britanniában, Olaszországban és Görögországban viszont kevesebben, mint 10%.

Az európai „milleniálok” általában nyitottak a bevándorlással szemben, és nem fogadják el a szélsőséges nézeteket: 73%-uk gondolja úgy, hogy a bevándorlók gazdagítják az egyes társadalmakat. A spanyolok 85, a németek és a dánok 83 %-a ért egyet ezzel. A nők befogadóbbak a férfiaknál, 75-69 az arány javukra. A megkérdezetteknek csak egyharmada (32%) nyitott bármilyen okból való bevándorlás előtt, több mint 60 % látja szívesen a háború elől menekülőket, kevesebben örülnek a „gazdasági menekülteknek”, de csak 6% utasít el mindenfajta bevándorlót. Őket főleg Írországban, Nagy-Britanniában és a Cseh Köztársaságban találjuk.

Szinte egész Európában egyetértenek azzal, hogy túl sok a szegény a kontinensen, de azzal is, hogy túl sok a gazdag, és egyre nő a szakadék gazdagok és szegények között. Azt a véleményt is elsöprő többség osztja, hogy a mai társadalomban túl nagy hangsúlyt kap a pénz.

Mi teszi boldoggá az európai fiatalokat? Mindenekelőtt a zene és az olvasás. Az előbbi 98%-nál nélkülözhetetlen mindennapi kenyér, az utóbbi 73%-nak kedvenc időtöltése. Némileg meglepő a mai digitális világban, hogy 69% kijelentette: jól meg tud lenni mobiltelefon nélkül, 52% pedig úgy nyilatkozott, hogy az internet nem létfontosságú a boldogságához. A televíziót egyenesen 79% képes nélkülözni.  15% érzi úgy, hogy nincsen szüksége vallásra ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen, viszont 56% tartja fontosnak a sportot, 92% a barátságot és 86% a szerelmet.

Bár a „milleniálok” is kötődnek a gyökereikhez, 60% jelentette ki, hogy nem fogna fegyvert hazájáért, bár ezt az arányt rontja az írek, a hollandok, a britek és a csehek patrióta harckészsége. A jövő ugyan zavarosnak tűnik számukra, ennek ellenére bíznak benne. A fiatalok 72%-a érzi úgy, hogy a kezében tartja a sorsát, de jóval kisebb az aránya azoknak, akik saját hazájukban remélnek munkát: a spanyoloknál 38, az olaszoknál 43, a görögöknél 48 %. A jövőbe vetett optimizmus átlaga 63%, de míg Hollandiában és Csehország 70 % feletti, addíg Görögországban, Olaszországban nem éri el az 50%-ot. Bár 76% az Európai Unióban látja a maga jövőjét, mindössze 43% az, aki jelenlegi formájában és működésében bízik e közösségben.

Ami a szexualitást illeti, 78% tartja fontosnak a hűséget, 48% soha nem élt nemi életet egyszerre több személlyel, 82% nem helyesli a párcserét, 44% pedig nem szexelt ismeretlennel. A szürke 50 árnyalata nem igazán fogta meg a generációt: 73% állítja, hogy soha nem próbálta ki a szado-mazochizmust.

„Egymillió fiatal kapott lehetőséget arra, hogy kifejtse véleményét számára fontos kérdésekben és meghallgatást találjon – mondta a La Repubblicának Ingrid Deltenre, az Ebu főigazgatója – Mivel hamarosan a millenium új nemzedéke lesz kontinensünk vezetője, a felmérés nagy jelentőséggel bír. A közmédiának fontos feladata, hogy ne csak meghallgassa az ő véleményüket, hanem olyan platformokat is létrehozzon, amely hidakat teremt nemzedékek között, állampolgárok és azon intézmények között, amelyek életüket befolyásolják. A Generation What? kezdete lesz egy egyre szélesedő párbeszédnek a különböző országok fiataljai, kormányai és az Európai Unió között.”

 A felmérés honlapjára felkerültek a magyar fiatalok válaszai is. Ebből kiderül, hogy 44% az Európai Uniót tartja az egyetlen lehetséges jövőnek, míg 40% szerint Magyarországnak ki kellene lépnie az EU-ból.  Mindazonáltal 94% európainak tekinti magát. A nacionalizmust 62% pozitívnak, 29 % negatívnak tartja. A bevándorlással kapcsolatban 9% a háborús menekültek előtt nyitná ki a határokat, 36%  csak a „legkulturáltabbaknak”, függetlenül attól, hogy honnan jönnek, 18% senkinek. A válaszadók 29%-a szerint olyan társadalomban élünk, amelyet a nemzeti identitás határoz meg, 17% a demokrácia alapvető értékeit tartja a legfontosabbnak, 16% viszont „az emberi fajhoz tartozónak” érzi magát. Arra a kérdésre, hogy ha a következő hónapokban születne egy mozgalom, amely elzavarná az ország jelenlegi vezetését, 61% válaszolt igennel, miként 77% vélte úgy, hogy túlságosan sok az ingyenélő. 36% érzi úgy, hogy saját sorsának kovácsa, és 55% teszi felelőssé az előző nemzedéket saját gondjaiért.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bibi_passz 2017.05.05. 11:45:36

Nem igazán értem, mit értesz azon: "a politika megbukott"? Nem úgy gondolod, hogy "a ma látható politikai osztály" bukott meg? A politika úgy egben természetesen nem bukhat meg, mert "A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, tevékeny (aktív) vagy tétlen (passzív) politikát folytat." (Wikipédia, politika címszó)
Szóval, mi vagy ki bukott meg?

Göbölyös N. László 2017.05.05. 12:57:22

@bibi_passz: A politika, mint érdeklődés tárgya, bukott meg, de azt hiszem, a cikk kifejti, hogy ez konkrétan minden áll.

Ad Dio 2017.05.06. 08:58:36

Átnéztem a kérdőívet. Hát, mit mondjak... kb a nemzeti konzultáció színvonala :-/.

Ad Dio 2017.05.06. 09:13:53

There's too much individualism - agree 60%

There's too much drugs - agree 67%

Compulsory national service should be introduced with non military option - agree 64%

Ezek azért biztató dolgok.

pokesz70 2017.05.06. 12:50:36

A magyar riportot hol találom?

Göbölyös N. László 2017.05.06. 13:05:49

@pokesz70: A felmérés oldalán külön meg lehet nézni minden országot, rákattintva az Európa-térképen.

2017.05.06. 13:32:35

Hááát nem tudom. Azt értem, hogy sok a nihilista, ez a generáció általában anélkül lázad, hogy venné a fáradságot és utánanézne mi történik. Nem az olvasás hanem a kocsmázás jellemzőbb rá azért lássuk be.
De még így is vannak elég fura válaszok. Ez a "mindenki más dögöljön meg" egoizmus nem tudom honnan jön. A szülők hibája?

ogli dzsí 2017.05.06. 14:00:07

@Göbölyös N. László: 18 éveseket soha a büdös életben nem érdekelt a politika

de ez biztos komoly újdonság

ogli dzsí 2017.05.06. 14:02:10

'Arra a kérdésre, hogy ha a következő hónapokban születne egy mozgalom, amely elzavarná az ország jelenlegi vezetését, 61% válaszolt igennel'

- ez mit jelent?

Göbölyös N. László 2017.05.06. 17:59:35

@ogli dzsí: Nem tudom, Te hány éves vagy, de azt biztosan tudom, hogy voltak korszakok, amikor igen is érdekelte a 18 éveseket a politika. Például 1968 körül szerte a világon. Vagy 1989-90 táján Kelet-Európában. A második felvetésre pedig szerintem egyértelmű a válasz: elegük van a jelenlegi politikai osztályból, és úgy érzik, hogy mindenki más jobb lenne....

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (11) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (21) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (8) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (41) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (14) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (5) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (6) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (88) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (35) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (150) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (10) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (7) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (20) földönkívüliek (5) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (162) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (29) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) George Orwell (3) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (31) Gondolkodom (3) gondolkodom (12) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (14) hacker (3) hagyomány (8) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (30) Hollywood (8) holokauszt (16) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) hurrikánok (3) hús (3) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (24) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (25) ipar (11) Irak (4) Irodalom (13) irodalom (89) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (4) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (6) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (9) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (34) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (24) kollázsregény (7) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (156) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (9) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (14) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (10) kultúrtörténet (53) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (8) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (59) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (7) matematika (6) média (60) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (30) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (166) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (19) munkahely (7) művészet (21) múzeum (3) nácizmus (22) Nagy-Britannia (120) Nap (6) Napóleon (5) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (38) népesség (3) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (22) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (6) óceánok (6) ókor (31) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (201) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (22) orvostudomány (34) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (37) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (73) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (62) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (10) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (30) spirituális (11) sport (23) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (15) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürreális (4) szürrealizmus (3) találmány (5) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (178) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (51) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (348) tudomány (325) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (430) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (5) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) zene (24) Zene (141) zsidóság (19) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása