Hetven? Mióta? Már legalább ötven éve, amikor megjelentél Fagin-kabátodban, aztán meg mocskos, vén kéjenc, istentől elrugaszkodott Aqualungként, mígnem kikötöttél a 21. század második évtizedében Homo Erraticusként. Sosem volt korod, legfeljebb múló éveid, amelyek magukkal vitték szénaboglya hajadat, és sajnos a hangodat is.
Jethro Tull? Jethro Tull és együttese? Tudom, ezzel lehetett a legjobban kihozni téged a sodrodból, holott évtizedeken át rajtad állt vagy bukott az együttes. Azon, hogy mit írsz, mit komponálsz, hogyan énekelsz és fuvolázol, hogyan bűvészkedsz és tornászol a színpadon, miként szökdécselsz féllábon anélkül, hogy seggre esnél. No persze, ha nem lettek volna melletted mindig nagyszerű muzsikusok, mindenekelőtt a hűséges Martin, akitől állítólag elég csúnyán váltál meg több évtized után, és aki nélkül a „Jethro-hang” nem létezik, aligha születtek volna meg azok a zseniális lemezek, a prog-rock (egy másik kifejezés, amit szívből utálsz) mérföldkövei és nem tódultak volna a koncertjeitekre. Hogy úgy döntöttél, hogy pályád befejező szakaszában saját neveden fogsz játszani? Hiába – akkor is Hozzád nőtt a Jethro Tull-életmű, és szólómunkáid is abból a zenei közegből nőnek ki: a brit szigetek népdalkincséből, a reneszánsz és a barokk hagyományaiból, amelyet átszövöget a hard-rock, a blues és sok minden más, aminek nem tudok és nem is akarok nevet adni.
1971 karácsonyán kaptam meg az Aqualung albumot, még egy piros tetejű mono-lemezjátszón kezdtem el hallgatni, és emlékszem, a Benefit után meglehetősen sokkolt a ma már örök érvényű brutális riff az elején. 1972-ben, 16. születésnapom ajándéka volt a Thick As A Brick, finn kiadásban, de az eredeti „álújság-borítóval”. Aztán 1977 decemberében Párizsban vettem meg a Songs From The Woodot. Azóta több cuccom is volt, mindegyiken ronggyá hallgattam ezeket a bakeliteket, és eszembe sem jutna, hogy lecseréljem őket más hanghordozóra. Az Aqualung iránt nemcsak a zene, a világi és egyházi hatalom elleni lázadás, a szociális érzékenység felébresztése miatt tartozom Neked örök hálával, hanem azért is, mert a lemez szövegei, nyelvi bravúrjaid óriásit lendítettek angol tudásomon, és döntő lökést adtak ahhoz, hogy máig élő szenvedélyemnek, a rock-költészet magyarításának éljek. A Thick As A Brick csodája is tart a mai napig. Még mindig előfordul, talán ezer meghallgatás után, hogy felfedezek egy hangot, egy futamot, ami addig még nem jött elő…A Songs From The Wood hihetetlen játékosságáért imádtam az első pillanattól kezdve, a Hunting Girl pedig kabalazeném lett egész egyetemista koromban a vizsgák előtt. Azt ugye mondanom sem kell, hogy „teljes sorom” van a This Wastól a Christmas Albumig, plusz számos koncert, doboz, és – ugye megbocsátasz – néhány kalóz is, például az 1993-as Wembley-buli, amelynek egyik előzetesén, a budapesti PeCsa koncerten is ott voltam. Ahogyan majdnem minden magyarországi Tull-koncerten, az 1986-os MTK-pályástól – amely után megszületett a gyönyörű Budapest – a 2008-as körcsarnokiig.
Azt mondják, cinikus, megkeseredett lettél. Nem tudom, szemtől szembe 23 évvel ezelőtt ültünk utoljára a Hotel Hélia halljában. Persze, a világ semmivel sem lett jobb, mint amikor az Üdvhadsereg könyörületességén, meg a harciaskodókon ironizáltál, de legújabb munkáidból is kiderül, hogy ma is figyelsz. Mindig elutasítottál minden cimkét, tagadtad, hogy környezetvédő, vagy békeaktivista lennél, mégis okosabb dolgokat mondtál dalaidban, mint sok mozgalmár.
Miközben ezeket a sorokat írom, épp a Songs and Horses-t hallgatom a Jethro Tull The String Quartets című új lemezedről. Pompásan szólnak a vonósokon ezek a megfejthetetlenül szép, modern klasszikus dallamok. Bocs, megint rosszat mondtam. Annak idején igen határozottan figyelmeztettél: „Nem vagyok klasszikus, még élek”. A Locomotive Breath bevezetése pedig legalább olyan dögösre sikerült, mint az örök ráadás – és persze ott a Veled együtt lélegző fuvola, amit csak azért tanultál meg a gitár helyett, mert könnyebb volt vele csövezni, mint egy gitárral.
Lehet, hogy a vén Charlie ellopta a kormányt és megállíthatatlanul száguldunk a végzet felé, de még belekapaszkodhatunk a Zenébe, amely a múltban gyökerezik, de törzse és ágai holnap is itt lesznek.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
