2017. aug 13.

Az örök Kis Nagy Ember

írta: Göbölyös N. László
Az örök Kis Nagy Ember

dustin-hoffman.jpg

„Teste kicsi volt, de lelke hatalmas” – meséli Vén Bőrvadász cheyenne törzsfőnök a legendát fogadott fiának, Jack Crabbnek. Dustin Hoffman Arthur Penn Kis Nagy Ember című filmjének címszerepével vált igazán generációja meghatározó színészévé. E név amúgy is illik rá, hiszen aligha nevezhető óriásnak 167 cm-s termetével, lelke, tehetsége által 50 éve töretlenül szárnyal a mozi egén.

Hoffman, aki augusztus 8-án töltötte be 80. életévét, az idén dupla évfordulót ünnepel, mert éppen öt évtizede robbant be az amerikai filmművészetbe A diploma előtt című alkotással, amelyben egy harminc évesen egy húszéves fiút kellett megszemélyesíteni. Mindjárt első filmjében számot adott tehát azóta sokszor megcsodált beleélő képességeiről. A valóságban mindössze 6 évvel volt fiatalabb az őt elcsábító Mrs. Robinsont játszó Ann Bancroftnál, akinek az ifjú Benjamin a lányát szereti. A film rendezője, Mike Nichols, színházban látta játszani Hoffmant, aki akkoriban egy nyomorúságos lakást osztott még két másik, már nem tizenéves színésszel, akik ugyanúgy nem voltak biztosak magukban, mint ő. A két lakótársat Gene Hackmannek és Robert Duvallnak hívták.

the-graduate.jpg

„A producerek Robert Redfordot akarták Benjamin szerepére, de Nichols túlságosan szexinek találta, és egy próbafelvétel meggyőzte arról, hogy aligha hinnék el róla, hogy szűz fiú, akinek remeg a keze, amikor kikapcsol egy melltartót”. Ez a mozi erotikus volt, még mielőtt a mozi felfedezte volna a szerző szex-mozit, de szükség volt még ehhez nevetséges hódítási jelenetekre. Nichols tökéletesnek tartott erre az esetleg figurára. Olyan ideges voltam a próbafelvételen, hogy biztos voltam abban: sosem fogok Hollywoodban dolgozni.”

A Diploma előtt nemcsak a remek szereplők, Simon and Garfunkel feledhetetlen zenéje miatt vált kultuszfilmmé, hanem azért is, mert a kor establishment-ellenes hangulatára rímelve leleplezte az amerikai felső középosztály képmutató erkölcseit, a generációs szakadékot és nem utolsósorban a szabadságvágyat, amely éppen a mindenki által kárhoztatott szerelemben nyilvánul meg a végén. 

„Van egy nagy előnyöm. Soha nem tulajdonítottam jelentőséget a külsőmnek, mivel soha nem voltam egy Adonisz – mondja Hoffman a La Repubblicának adott interjúban – Egy teherrel kevesebb. A szép emberek egyre csak törik magukat, hogy szépek maradjanak, aztán elég gyakran boldogtalanság a vége”.

A diploma előtt abban is úttörő volt, hogy vele polgárjogot nyertek Hollywoodban a nem vonzó külsejükkel, hanem „csupán” egyéniségükkel ható színészek. Hoffman mellett olyan csillagok tűntek fel ezekben az években, mint a szépnek szintén nem mondható Jack Nicholson, Donald Sutherland, Elliott Gould, vagy a már említett Gene Hackman.

Ugyancsak fontos a Kramer kontra Kramerért, valamint az Esőemberért Oscar-díjjal kitüntetett színésznek a családi stabilitás. Kétszer nősült, jelenlegi párjával, Lisa Gottsegennel 1980-ban házasodtak össze. Tőle négy, első feleségétől két gyermeke van.

rainman_174pyxurz.jpg

„Családapa vagyok, hű és monogán. Egész életemben a gyermekeimmel foglalkoztam, csak néhány éve emancipálódtam tőlük, de az apai kötelességek, az iskolába való kísérés, a játékok hiányoznak nekem. Az érzelmi hűségben van az én titkom. Visszagondolok az elmúlt 50, vagy 60 évre, amikor a karrierem kezdődött, amikor még csak színész akartam lenni az Actor’s Studio növendékeként, vagy az off-Broadway pinceszínházaiban. Állandóan a kudarctól féltem. Ezért máig megpróbálok javítani a játékomon. Tökéletesség nem létezik, de annak elérésére törekedni kell. Ez olyan folyamat, aminek soha nincs vége. Minden filmem egy vizsga, amin át kell mennem.”

Hoffmant azért is imádják milliók, mert nincsenek sztárallűrjei, valósággal zavarja, ha azt mondják rá, hogy „élő legenda”, vagy ha valaki azzal próbál hízelegni neki, hogy az ő filmjein nőtt fel. Furcsa módon azt sajnálja, hogy kevés „fiataloknak” szóló filmben játszott.

„1974-ben voltam először Cannes-ban a Lemmy-vel. Majd másodszor a Kung Fu Pandával, amelyhez csak a hangomat adtam. Sokan azt mondták, hogy ez a legjobb munkám. És vajon ki emlékszik az Éjféli cowboy-ra, vagy a Kis Nagy Emberre?” – mondja némi keserű iróniával.

Azon művészek közé tartozik, akik azt vallják: nem a sikerből, hanem a kudarcból,a csalódásokból lehet igazán tanulni. „A siker nem tölt be semmilyen belső űrt. Nem változtat meg, nem gyógyít meg, nem tesz jobbá. Ezt gondolom Donald Trumpról is – mondja Hoffman, aki rendkívül meggyőzően alakította a Watergate-botrány egyik újságíró hősét, Carl Bernsteint Az elnök embereiben, és aki  20 évvel később az Amikor a farok csóválja című politikai szatírában egy, a médiamanipuláció lehetőségeit gátlástalanul kihasználó filmproducert játszott – A Watergate-ügy Trump Fehér Házához képest piti történet. Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb összeomlik, szétzúzza a tudatlanság és a közönségesség elbírhatatlan nyomása.”

mad-city-original.jpg

Dustin Hoffmant semmilyen siker nem tett önteltté, a színészet iránti alázata változatlan maradt a kezdetek óta. Valószínűleg ezért is olyan sokszínű a pályája az Éjféli cowboy halálos beteg csavargójától a Maraton életre-halálra nácivadászáig, az Aranyoskám nőimitátorként befutó állástalan színészétől az Őrült város tv-riporteréig, akiben az „utolsó nagy dobás” lehetősége és emberség viaskodik, a Mondvacsinált hőstől Hook kapitányig. De emlékezetes kettőst alakítottak az Esio Trotban Dame Judy Dench-csel az idős szerelmespárként is. Szerepei többségében nagyon lehetett őt szeretni, talán egyedül a Billy Bathgate maffiafőnöke volt a kivétel.

„Ha egyszer sztár leszel, már lehet is téged balzsamozni – mondta, de azt is hozzátette: „Talán egy dolgot köszönhetek a sikernek: nem félek a haláltól.”

Szólj hozzá

születésnap mozi USA Dustin Hoffman