Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Napjaink Robinsonja

glasheen.jpg

David Glasheen 73 évvel ezelőtt született Sydney-ben. Életének utóbbi 20 évét azonban egyedül töltötte, mint Robinson Crusoe, Restoration szigetén, egy kis földi paradicsomban, Ausztrália észak-keleti partjánál, amely nevét William Bligh kapitánytól kapta, aki legénysége hozzá hű tagjaival itt talált menedéket a Bounty lázadása után 1789-ben. Glasheen itt él egyedül „Péntekével”, Polly nevű dingójával.

A 80-as években még gazdag üzletember volt, elnök egy aranybányának Pápua-Új-Guineában, de 1987-ben, a „fekete hétfőn” elvesztette szinte minden vagyonát, 10 millió dollárt.

„Két út állt előttem: vagy újra nekigyürkőzöm és újrakezdem a megszokott életemet, vagy újat kezdek. Én ez utóbbit választottam” – mesélte.  De most bajban van. Lehet, hogy el kell hagynia a szigetet.

„1993-ban megtudtam, hogy a szigetet bérbe lehet venni. Három társammal jelentkeztünk, és felajánlottuk, hogy kiépítünk a szigeten egy turista részt. Az őslakók ez ellen tiltakoztak és bepereltek. Csak négy év múlva sikerült megszereznem az 50 évre szóló bérleti szerződést.”

De akkor már nem volt kedve a turista központ létrehozásához. Ezért viszont az üzlettársak perelték be.

Több éves pereskedés után a bíróság nekik adott igazat, de ő nem adja fel, nem megy el a szigetéről. Mellette állnak most már az őslakók, mivel nem akarja odacsalogatni a turistákat.

Mindezt napelemes telefonján mesélte el Glasheen a La Repubblicának. Ez a szerkezet ugyan gyakran lemerül, és akkor a Facebookon kommunikál. Ezt naponta kétszer tudja használni az otthonától 30 km-re működő wifi-n keresztül.

Az internet által sok emberrel van kapcsolatban. Évente egyszer elmegy Cairns-be beszerezni, amire szüksége van. Egy kis generátort működtet, korlátozott mennyiségű ivóvize is van, vásárolt egy sörkészítéshez szükséges berendezést. Halászik és művel egy kis konyhakertet. Minden évben meglátogatja egy pár jó barátja, és ő is elutazik időnként Kanadába, Angliába, Mexikóba, ahol a testvére él.

„Nem élek napi rutinnal. Az egyetlen dolog, amit megteszek minden reggel: megnézem, hogy a bárkám rendben van-e. Aztán azt és akkor csinálok, amikor kedvem tartja. Nem megyek el innen soha” – mondja mély meggyőződéssel az egykori üzletember.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hegyirablo 2017.09.11. 13:01:29

Hát ha még le is tudnád írni helyesen, hogy Sydney.

gigabursch 2017.09.11. 13:05:41

A gyerek az egyetlen, amit nem lehet elinflálni.
Minden mást igen.

Talán még az emberi kapcsolatokat sem.

Szingularitás. 2017.09.11. 14:34:05

Irígylésre méltó gondtalanság. De az érdekelne hogy mit eszik nap mint nap? Vadászik, horgászik? Kicsi ilyesmihez az a sziget.

bobbafet 2017.09.11. 15:02:34

Nem tudom. Facebookozik, mobiltelefonozik, idonkent repul, de azert a "civilizacion kivul" a "vadonban" el. Nem azt mondom, hogy nem szeretnek maskent elni, mint amit ram kenyszerit a vilagom, de igazan a civilizacion kivul szerintem mindenki csak az elso ehezesig vagy fogfajasig akar elni.

Bozótnéger · http://vadonszava.blog.hu 2017.09.11. 15:17:07

Jó téma!
Volt egy másik tag is, aki pár évtizede így nyomta, ő írt egy könyvet is erről.
vadonszava.blog.hu/2010/06/01/egyedul_egy_szigeten_1

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (10) 19.század (4) 1968 (16) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (19) agykutatás (3) Albert Einstein (3) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (51) álom (6) alvás (9) Amazonas (3) Amerika (4) Anglia (29) Antarktisz (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (10) Ausztria (7) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (4) Barcelona (3) Beatles (15) béke (3) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (5) betegség (5) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (6) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (39) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (3) Claude Monet (3) család (13) Csendes-óceán (6) csillagászat (35) csokoládé (4) Dánia (7) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (4) depresszió (9) digitális (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (28) Djabe (9) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (5) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (87) Egészség (16) egyház (10) Egyiptom (21) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (32) Élet (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (149) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (13) ember (7) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (3) ENSZ (4) építészet (16) erdő (4) erkölcs (6) erőszak (4) erotika (6) érzelem (4) érzelmek (3) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (21) évforduló (50) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) fasizmus (4) Federico Fellini (3) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (9) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (4) férfi (4) festészet (11) fiatalok (6) Film (8) film (33) filoszemitizmus (8) filozófia (5) Finnország (11) fizika (9) Föld (19) földönkívüliek (5) földrajz (6) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (3) forradalom (3) fotó (12) Fotográfia (3) Franciaország (161) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (28) gazdaság (17) genetika (12) geológia (29) globális felmelegedés (9) globalizáció (3) Göbölyös N. László (19) gondolkodom (6) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyerekek (3) gyermekek (14) gyilkosság (12) gyógyítás (7) háború (13) hacker (3) hagyomány (7) hajózás (6) halál (14) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) híresség (10) hit (4) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (29) Hollywood (8) holokauszt (16) Homo Sapiens (3) horror (13) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (23) impresszionizmus (3) India (12) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (7) internet (24) ipar (11) Irak (4) Irodalom (12) irodalom (79) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (3) Izland (5) Izrael (26) Japán (26) járvány (4) jazz (6) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (7) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (6) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (13) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (30) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (5) Kína (18) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (18) kollázsregény (4) költészet (11) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (13) környezet (4) környezetvédelem (152) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (5) közösségi média (8) krimi (6) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (11) kultúrtörténet (50) kulturtörténet (9) kutatás (15) kutya (10) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (6) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) (3) London (7) macska (3) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (11) mágneses tér (3) Magyarország (48) Marcello Mastroianni (3) marihuána (4) Mars (6) matematika (6) média (58) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (6) mesterséges intelligencia (27) meteorológia (7) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (3) migráció (3) migránsok (3) Milánó (3) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (160) műanyag (6) műemlék (4) Muhammad Ali (4) múlt (4) munka (16) munkahely (6) művészet (20) múzeum (3) nácizmus (21) Nagy-Britannia (116) Nap (6) Napóleon (5) NASA (14) neandervölgyi (6) Neil Young (5) nemek (3) Németország (37) népesség (3) nevelés (23) New York (9) (8) Nobel-díj (5) nők (21) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (5) nyelv (6) óceánok (6) ókor (29) ökorendszer (3) okostelefon (4) oktatás (12) Olaszország (194) olvasás (5) on-line (3) Oroszország (21) orvostudomány (34) őskor (13) őslénytan (15) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (4) párkapcsolat (16) Parkinson-kór (3) Peru (6) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (3) polgárjogi mozgalom (3) politika (34) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (4) pszichológia (72) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (92) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (9) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (60) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (8) Római Birodalom (14) Románia (3) sci-fi (7) Shakespeare (6) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (27) spirituális (10) sport (22) Stanley Kubrick (5) Steve Jobs (3) stressz (5) Svájc (10) Svédország (23) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (4) személyiség (3) szennyezés (4) szerelem (11) szex (15) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (17) szocio (7) szorongás (3) Szovjetunió (6) sztárok (3) születésnap (4) szürrealizmus (3) találmány (4) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (172) Társadalom (31) technika (62) technológia (20) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (4) természet (50) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (5) történelem (336) tudomány (319) turizmus (9) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (9) UNESCO (3) univerzum (8) urbanizáció (19) űrkutatás (33) USA (422) utazás (10) üzlet (5) válás (3) vallás (25) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (7) vélemény (4) Velence (6) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (10) világörökség (4) világpoézis (8) víz (8) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (3) Woody Allen (3) world music (3) Zene (137) zene (20) zsidóság (18) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása