Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Föld olyan volt, mint egy hatalmas hógolyó 717 millió évvel ezelőtt

holabda.jpg

Ma a Föld jege gyorsan olvad, de kb. 717 millió évvel ezelőtt jég borította.

Eddig ez csak elmélet volt, de a Princeton egyetem kutatói bizonyítani tudják azt is, hogy az egész folyamat néhány ezer év alatt geológiai fogalmak szerint egy pillanat alatt ment végbe.

A kutatók elemezték azokat az etiópiai kőzetrétegeket, amelyek csak egy intenzív jegesedési korszakban alakulhattak ki. Alattuk mészkőréteget találtak, amely még abból a korból származik, amikor víz borította az ősi szuperkontinenst. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül a jegesedés előtt a hőmérséklet enyhe volt.

A klímaváltozás gyorsan következett be, aminek valószínűleg egy különleges mechanizmus volt az okozója. a jég visszatükrözte a Nap fényét, ami a hőmérséklet csökkenésével járt. Ez pedig tovább fokozta a jegesedést. A nagyobb jégfelületek több fényt tükröztek vissza, ami fokozta a jegesedést.

Ez a folyamat folytatódott, amíg a Föld nem vált jégtömbbé – mondják a kutatók.

Elméletük alátámasztja azokat a modelleket, amelyek szerint, ha a jég eléri a 30. szélességi fokot, a bolygó eljegesedése felgyorsul.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2018.06.27. 12:51:03

Egy tömör de alapos összefoglaló a globális problémákról, a felmelegedésről:

egyvilag.hu/temakep/078.shtml

ételizésítő 2018.06.27. 14:04:18

Most már csak azt kell elképzelni, milyen lehetett egy hatalmas hógolyó 717 millió évvel ezelőtt, és mennyiben volt más, mint egy mai hógolyó.

Mert a Föld olyan volt. Hogy mikor, azt nem tudjuk.
Talán meg kellene tanulnod magyarul fogalmazni, nem az angol szórendet megtartva leferdíteni a lopott cikkeket.

ételizésítő 2018.06.27. 14:05:28

Az egyébként megvan, hogy most épp nem a jegesedés fenyegeti a bolygót?

Sir Galahad 2018.06.27. 14:43:27

Borzalmasan megfogalmazott szöveg, ami megkérdőjelezi a hitelességét.

Meridian74 2018.06.27. 16:43:44

Aki kíváncsi milyen egy ilyen bolygó, az nézzen filmeket. Kezdje a Snowpiercer-rel. :P

Mad Mind 2018.06.27. 18:06:38

Rövid, ámde velőtlen.

Sequoyah 2018.06.27. 18:53:29

@ételizésítő: Lattad a "Holnaputan" cimu filmet? Persze annak semmi koze a tudomanyhoz, de az alapfelallas valos. A fold egy rendkivul komplex rendszer, es vannak olyan forgatokonyvek, amiben a felmelegedes eljegesedesbe csap at. A Gold-aramlat leallasa a felmelegedes miatt eredmenyezhet eljegesedest.

Tobbek kozott ezert is neveztek at a "globalis felmelegedest" "klimavaltozas"-ra.

Sequoyah 2018.06.27. 18:54:58

@ételizésítő: Az pedig a masik, hogy ez csak egy pelda arra, hogy milyen gyorsan milyen extrem valtozasok lehetnek a klimaban a pozitiv visszacsatolasok miatt. A masik iranyban is epp ilyen konnyenmegtortenhet. A felmelegedes miatt felszabadulnak a fagyott metankeszletek, es meg jobban felmelegszunk miatta, aztan olyanok leszunk mint a Venusz...

retkeslaci 2018.06.27. 19:26:17

Tehát a Földön eljegesedési és felmelegedési periódusok váltogatják egymást már régóta. Fosszilis tüzelőanyagok és a szarvasmarhák bélgázai előtti időktől kezdődően. Most meg ezzel fosatnak mindenkit, hogy vegyen elektromos autót. Vicc az egész!

Sequoyah 2018.06.27. 19:29:11

@retkeslaci:
Es az ilyen periodusokban altalaban tomeges kihalasok tortentek. Nem tudom te hogy vagy vele, de en joggal fosok egy tomeges kihalastol...

Ezenkivul most bizonyitottan mi okozzuk a valtozast, szoval egyertelmuen tenni is mi tudunk ellene.

Punxsutawney Mormota 2018.06.27. 20:07:52

Nincs türelmem átrágni magam rajta. Összefoglalná valaki?

]{udarauszkasz 2018.06.27. 20:26:43

A Golf-aramlat leallasa valos veszely, tobbek kozott ez okozhatja a mostani hideg nyarat. A legujabb verzio szerint az idei nyar mindegy 2 honappal elore csuszott, aprilisra, es majusra. Most kb olyan ido van, mint augusztus vegen. Egyedul jovo hetre josolnak atmenetileg meleget, aztan julius elejen folytatodik a nyarhoz kepest hideg ido.

szepipiktor 2018.06.27. 22:36:46

Valóban jogos kérdés, hogz milyen lehetett egy hatalmas hógolyó, demiért 717 milló (!!!!!!!!) évvel ezelőtt?
Százmilliós távlatok fikciója, de PONTOSAN (!!!) 717 millió évet állítnak, nem 716 és nem 718 évet, nem közel 800 milliót, nem több mint 700 milliót, hanem 717 milliót.
Egy napra nem leghet a világon számtalan dolgot 15-20%-os pontossággal meghatározni (időjárás, autón pontos fogyasztása a hétvégi kiránduláskor, a áramfogyasztásunkat sem kW pontossággal előre), de kamuhírben elfogadjuk a 717 millió évet???
Ez azért már a bulvárban is ciki és nevetséges.
A brit tudósok is komolyabban ennél az írásnál.
És hát a cím... A magyarhoz miért hasonlítana? Ugyan már Magyarország, magyar blog, magyar blogger és képtelenség egy helyes magyar összetett mondat megfogalmazása.

ételizésítő 2018.06.28. 04:19:43

@Sequoyah:
Forgatókönyvek vannak, csak a természet nem forgatókönyvek alapján dolgozik, mint a filmesek. A Gold-áramlatról még nem hallottam, csak a Silverről.

"Tobbek kozott ezert is neveztek at a "globalis felmelegedest" "klimavaltozas"-ra."
Ja, ahogy a csökkent munkaképességűt megváltozott munkaképességűre, a négert afroamerikaira, a cigányt meg romára. Véletlenül sem más hülye oka van.

"A felmelegedes miatt felszabadulnak a fagyott metankeszletek"
Ja, mert a Földön rengeteg a -270 Celsius-fokos hely, ahol tömegével van fagyott metán. Beszélsz hülyeségeket.

"en joggal fosok egy tomeges kihalastol"
A te életedben nem következik be, később meg mit érdekel már téged, te is tömegesen ki leszel halva.

@]{udarauszkasz:
"ez okozhatja a mostani hideg nyarat"
Hideg a faszt. Majd akkor szónokolj hideg nyárról, amikor még augusztusban is 40 fokok lesznek. A mostani nyár pont normális közép-európai nyár. Eddig. A 40 fok már nem az.

retkeslaci 2018.06.28. 06:13:44

@Sequoyah: mi az, hogy bizonyítottan "mi" okozzuk a változást? Egyrészt nem bizonyítottan. Egy izlandi vagy hawaii vulkán kitörése annyi gázt és hamut juttat a légkörbe, mint egy nagyobb ország éves kibocsátása. Amúgy meg ki az a MI? Kína és USA. Meg talán India. Ők ontják az üvegházhatású gázokat és szennyezéseket a világba. Megoldás: vissza kellene fogniuk a költekezést, pazarlást, globalizációt, termelést. Tehát a jólétüket. Mondd meg egy amerikai kertvárosi háziasszonynak, hogy ne használjon szárítógépet mosás után, hanem tergessen kint egy kötélen, ne tusoljon 20 percen át forró vízzel, ne tartson fenn második autót a férje kocsija mellett, ne tartsanak két kutyát, amikre többet költenek, mint egy magyarországi gyerekre. Ja, hogy áldozatot hozni nem menő. A magyar ember fogyasztása és szeméttermelése töredéke akár a nagyon öko-bio németekének, dánokénak, svédeké.

Tömeges kihalásról írsz. Nos a világtörténelemben volt már több ilyen lehűlés-legmelegedés és ugyan a flóra és fauna megszenvedte, de az emberek tömeges halálát csak ritkán okozta akkoriban is az éhínség és hőingadozás, esőzések. A fő oka, hogy a felmelegedés és lehűlés veszélyes, hogy eindít népvándorlásokat, forradalmakat, háborúkat.
Ez fogja okozni emberek milliárdjainak halálát. A legvédtelenebb és egyben legcsábítóbb kontinens pedig Európa. Afrika mélységeiből egymilliárd ember áll ugrásra készen, hogy lerohanja Európát. Hajtja őket az iszlamizmus, a német szociális rendszer bőkezűsége és a klímaváltozás. Meg a globalizációs tervek, amik szerint egy kevert rasszú fajjal kell lecserélni a fehér európaiakat, hogy biztosítsák a globalista erők hatalmát. Kalergi-terv.

Az emberek alkalmazkodtak eddig is mindenféle környezeti változáshoz. A magyar emberre a legnagyobb veszélyt nem a klímaváltozás jelenti, hanem az annak nyomán elinduló mohamedánista és afrikai tömegek. Lőszert és fegyvert kell halmozni a magyaroknak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.06.28. 06:16:04

@Szalay Miklós: Már megint magadat reklámozod. Nem veszed észre mennyire undorító?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.06.28. 06:19:29

@ételizésítő: Butus vagy.

"A metán-hidrát szilárd anyag, de instabil elegy, amely alacsony hőmérsékleten képződik a tengerek mélyén, a tengervíz keltette nagy nyomás alatt. Kb. 1000-1500 méteres vízmélységben, 5 °C körüli hőmérsékleten a metán hidrát formájában kötődik meg."

midnightcoder2 2018.06.28. 07:13:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Én csak azt csodálom, hogy nincs még kirúgva mindenhonnan. Ilyen szorgos spammelés mellett még mindig ugyanazt a nicket használni... nos, valamit azért tényleg tudhat a csávó, bár az gyanítom az pont nincs leírva a könyvében...

midnightcoder2 2018.06.28. 07:38:52

@retkeslaci: Hát nem. Az emberiség évente kb. a 135-szörösét juttatja CO2-nek a levegőbe a vulkánokhoz képest. És egyre többet, ez a múlt század elején még úgy 20x-os volt. Plusz szennyezzük a tengereket, kivágjuk az őserdőket. Ez bizony, most mi vagyunk.

]{udarauszkasz 2018.06.28. 08:09:33

@midnightcoder2: A problema szerintem nem is annyira a CO2, volt mar ennel joval magasabb is, inkabb az egyeb szerves vegyi anyagok, amelyekre az evolucio soran nem keszult fel az elovilag. Mindenfele hormonhatasu keszitmenyek, nem lebomlo muanyagok, ilyesmik. A tobb ezer fajta uj vegyianyag fog kinyirni sokmindent.

retkeslaci 2018.06.28. 16:23:58

@midnightcoder2: @]{udarauszkasz: ismétlem, nem Magyarországon termelik aztaz irdatlan mennyiségű szemetet, ami elszennyezi a tengereket. Magyarország energiafelhasználása minimális akár más hasonló népességű nyugati országokhoz képest is.
A nagyon öko-bio dánok, németek, svédek nagyságrendekkel több hulladékot termelnek fejenként, mint kelet-európai háztartások.
A magyar paraszt azt is kétszer meggondolja, hogy autóba üljön. Egy amerikai családban meg mindenkinek van autója és leszarják, hogy hányszor kell tankolni egy hónapban.
Sőt, jobbat mondok, Kínában és Indiában is jobban a seggükhöz van nőve az autó az embereknek, mint akár Magyarországon.

A magyarok túlfogyasztásának és energiapazarlásának szépen gátat szabnak a béka segge alatt lévő jövedelmek és a magas adók.

ételizésítő 2018.06.28. 16:34:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Te írsz hülyeségeket, ugyanis ez nem fagyott metán, amiről a mamutfenyő írt.

]{udarauszkasz 2018.06.28. 18:22:05

@ételizésítő: Metanhidrat. Elegge fagyott, legalabbis szilard halmazallapotu azon a nyomason, es homersekleten, ahol most ott elvan maganak. Ha viszont melegitik, felfortyan, es felszabadul belole a metan.
Az idei nyarrol pedig annyit, hogy ami aprilisban, es majusban volt, az nyar volt, habar nalunk akkor is eleget esett, de legalabb meleg volt. Ma a kamion fulkejeben futottem, mert St.Poelten kornyeken, ahol aludtam (NEM a hegyekben van, mielott kerdezed.) 13 fok volt. Sot, az egesz kornyeken ilyen ido van mar lassan egy hete, ma ra sikerult csodalkozni, milyen szinu is az eg. Delburgenlandban (szinten nem hegyvidek) Kaerntenben, Steiermarkban (na, ott mar vannak hegyek...) hetek ota komoly karokat okozott az eso, nyarnak vagy egy honapja nyoma sincsen. A hegyekben ma 17-1800m folott havazott. Juniusban. A juniusi ho azert a hegyekben sem megszokott ezen a szelessegen.
Ezen www.solarham.net/ a linken nyomon kovetheto a naptevekenyseg, vagy inkabb a napNEMtevekenyseg. Osszefuggesbe hozzak a naptevekenyseg hianyat a jegkorszakokkal is, a kis-jegkorszakot a kozepkorban is ez okozta. Majd meglatod, milyen ido lesz meg juliusban, es augusztusban, de ne nekem legyen igazam. Mult heten meg azt mondtak, hogy a het masodik feleben javul az idojaras. Ehhez kepest meg a het elejen jobb volt az ido mint most. Majd meglatjuk, hogy rohad el az osszes esoaztatta gyumolcs. De inkabb neked legyen igazad, mert en utalom a hideget, es jo lenne kajakozni, sikloernyozni hetvegenkent a nyaron.

ételizésítő 2018.06.28. 18:39:42

@]{udarauszkasz:
Bocs, baszd meg, de a víz sem folyékony hidrogén, hanem víz.
Szóval te se írj hülyeségeket.
Attól, hogy valami szilárd halmazállapotú, még nem fagyott.

Július-augusztusban meg az utóbbi években 40 fok körüli hőmérséklet van. Ami tényleg nem erre a területre való, itt a 30 fok körüli nyár lenne a normális, ami a 70-es meg 80-as években volt utoljára.

]{udarauszkasz 2018.06.28. 18:45:18

"Július-augusztusban meg az utóbbi években 40 fok körüli hőmérséklet van." Volt. Ami nem jelenti azt,hogy iden is ilyen meleg lesz. Tavaly ilyenkor tenyleg meg lehetett dogleni. Most meg meg lehet nezni, milyen franko ido van. Futeni kell. Tavaly egesz nyaron meleg volt, kiveve azt az egy hetet, mikor nyaraltunk. Talan nyaralnom kene egesz nyaron, ezzel meg a globalis felmelegedest is vissza tudnam forditani:D

]{udarauszkasz 2018.06.28. 18:58:04

Mult heten azt mondtak, szerdatol javul az ido. NAgyot javult. Erre ezen a heten azt mondtak, hetvegen jon a melegedes. Erre most: www.idokep.hu/hirek/szellel-atmeneti-lehulessel-hidegfront-jon-hetvegere...
Erre lehet szamitani egesz nyaron. Mindig csak "jovo heten" lesz meleg. Nyar majd jovore lesz. Ilyen alacsony homersekletekrol nem szokott csak ugy visszamelegedni az ido.

ételizésítő 2018.06.29. 01:10:27

@]{udarauszkasz:
Hát ha neked 22 fokban fűteni kell, akkor veled van súlyos baj (most néztem meg a kinti hőmérőt, éjjel 1 órakor 20,3 fok van).
Egyébként a június vége sokszor hűvös, de nemcsak most, régen is az volt, nem véletlen pl. medárdos 40 napos jóslat, és még csak nem is XX. századi, nemhogy XXI. századi lenne.
Annak idején volt, hogy vidéken voltam nyári gyakorlaton (1 hónap), és persze nem vittem semmi meleg cuccot, még az akkor illetékes országos főbuzit sem, aztán volt 2-3 nap egymás után, amikor majd szétfagytam, pedig bírom a hideget. Júniusban. Pedig ez a 80-as években volt.

Mondjuk én kifejezetten szeretem ezt az időt, ha rajtam állna, egész nyáron nem lenne 25 foknál több. Éjszaka meg max. 18.

]{udarauszkasz 2018.06.29. 08:09:49

@ételizésítő: itt Ausztriaban tegnap 12-13 fokok voltak ejjel,most itt is 18 volt,de ez csak atmeneti, a hetvegen majdnem annyi lesz nappal,mint most volt ejjel.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása