Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Hibernáljuk az űrhajósokat!

hybernating-pods-sketches.jpg

Ez lenne a legpraktikusabb megoldás a hosszú távú űrutazásoknál – vélik a tudósok.

Mint a 2001:Űrodüsszeiában, a valóságban is a hibernáció vagy a mélyalvás lenne a legjobb megoldás a hosszú missziók, például a Mars-utazás esetében. Ez ma egyike az űrtudomány legnagyobb kihívásainak, valamint azoknak a következményeknek a kivédése, amely az utak során az űrhajósok egészségére károsak és hasonlóak az öregedéshez.

„A tudományos tanácskozásokon a szakorvosok gyakran beszélnek a hibernációról. Ez létezik a természetben, az állatoknál, amelyek télen letargiába esnek és lelassul az anyagcseréjük.  Az ember számára keresni kell egy mélyálomszerűséget, mert aki alszik, nem eszik, nem termel hulladékot, és nem keletnek olyan konfliktusok, amelyeket az összezártság okoz” – magyarázta Debora Angeloni molekuláris biológus a La Repubblicának.  Az ő ötlete volt a pisai Sant’Anna főiskolán az a kísérlet, amelyben a nemzetközi űrállomás lakóinak 5 millió sejtjét vizsgálták. „Láttuk, hogy az űrben a véredényeket borító sejtek formát változtatnak, következésképpen kevésbé hatékonyak” – mondta.

Néhány hónappal ezelőtt az atlantai Space Works megbízást kapott a NASA-tól, hogy tanulmányozza a hibernálást. Azt az állapotot, amelybe például a medvék kerülnek, elő lehet idézni az embernél is kb. két hétre, amely idő alatt a testhőmérsékletet leviszik 35 C fokról 5 fokra. Ennek következménye az anyagcsere 70%-os csökkenése. Ezután szükség van 2 napi ébrenlétre, majd lehet újabb két hét hibernálás és így tovább az utazás végéig. Tanulmányozzák, hogy lehet-e a két hetet négyre emelni.

A hibernáló kapszulában töltött időnek van más pozitív oldala is. Az űrhajósok ott nincsenek kitéve a különböző sugárzásoknak – magyarázta John Bradford, a Space Works elnöke. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agarik 2019.07.10. 20:11:53

Ezt a hülyeséget a '80-as évekből kaparhatták elő, mert azóta rég kiderült, hogy a hibernálás megvalósíthatatlan 1-2 sejtrétegnél vastagabban.

agarik 2019.07.10. 20:12:42

Mutatja mennyire színvonaltalan a blog.

szepipiktor 2019.07.10. 21:36:33

Én inkább a telepotálást támogatnám.
Kb. annak van ennyi értelme és az is klikkmágnes bulvár.
Javaslom a szrezőnek megnézni az 1992-es Halhatatlan szerelem remeket Mel Gibsonnal. Ott is ott van: az öregedés nem visszafodítható!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.07.10. 21:37:47

@agarik: Azt pedig még sokkal régebben bebizonyították, hogy a Föld kering a Nap körül.

A projekt egyébként 6 éve indult. Lehet, hogy úgy gondolták, hogy ők jobban értenek hozzá.

T. Dani 2019.07.10. 21:53:57

@agarik: Szerintem, a medvék is vastagabbak, 1-2 sejtrétegnél...
Komolyan, láttam, állatkertben!

erkölcsi hulla 2019.07.10. 21:59:03

@szepipiktor: Ugyan már, a teleportálás az scifi.

Sokkal célszerűbb lenne a tudatukat géptesbe átültetni, androidokat csinálni, így tudnák szabályozni az idő múlásának gyorsaságát magukban. :D
Kb ugyanannyira megvalósítható mint a hibernálás.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.07.10. 22:24:17

Mészáros Lőrinc ellophatná az időt és akkor nem öregednének.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2019.07.11. 13:44:29

@erkölcsi hulla: Ismerek olyan embert, akinek a tudatát egy zsebszámológépbe is teljes terjedelmében át lehetne ültetni. Egyébként az így létrejövő szerkezet a psziborg.

2019.07.11. 16:29:37

@agarik:
Nem olyan hibernálásról van szó, mint a sci-fikben, amikor lefagyasztják, majd kiolvasztják sok év múlva, láthatóan a cikket el sem olvastad. Amiről a cikk szól, az létező dolog, és a NASA nem csillagközi utazásokhoz használná, hanem mondjuk egy Marsig tartó út nagyrészét aludhatná át az űrhajós, eközben sokkal kevesebb kaját fogyasztva, és még az agyát sem unná szét közben. Nem pe

2019.07.11. 16:30:06

@szepipiktor:
Te is olvasd el a cikket.

Reactor 2022.04.25. 03:49:38

@agarik: Érdekes, a békák, sünök, medveállatkák stb. nem tudnak róla, és vígan hibernálódnak minden télen.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása