Írolvasgondol

Rómában, a Parco della Musica auditóriumában mutatták be a Pink Floyd egyik alapművét, az Atom Heart Mothert a Pink Floyd legend tribute-zenekar előadásában, akiket kórus és nagyzenekar kísért.

Az 1970-ben megjelent lemezt nemcsak a kortárs törekvések és a rock egyedülálló ötvözete tette híressé, hanem borítója is, az előtérben látható Lullubelle tehénnel.

A borítót Aubrey Powell és Storm Thorgerson alkotta Hipgnosis stúdió készítette. Ez a páros és sokat tett azért, hogy a rock lemezborítók külön képzőművészeti műfajjá váljanak. Mivel sokáig dolgoztak együtt a Pink Floyddal, különleges alkotásaikból állították össze a Pink Floyd Exhibition: Their Mortal Remains című vándorkiállítást, amely jelenleg szeptember 15-ig Madridban látható.

A római esten megjelent maga Powell is (Thorgerson 2013-ban meghalt), akivel a La Repubblica készített interjút.

-Régóta folyik a vita arról, hogy a lemezborítók műalkotások-e, mint ahogy vitatott volt a rock és a magas művészet kapcsolata is. Nekem meggyőződésem, hogy a munka, amelyet a Hipgnosisszal végeztünk a Pink Floyd számára, része a modern művészetnek annak ellenére, hogy kereskedelmi célra csináltunk – mondta „Po” – Minden munkám mögött van egy szürrealista elképzelés, kreativitás, aminek nincs köze az üzlethez. Negyven év kellett hozzá, hogy a rock-generáció művészetét és zenéjét komolyan vegyék. Az első pillanat David Bowie kiállítása volt három évvel ezelőtt és ez precedenst teremtett. Van egy generáció, amely felnőtt, élete őszén van, és ez a nemzedék szeretné látni, hogy művészetét komolyan veszik. Ez nem az ifjúság iránti nosztalgia, hanem egy művészeti produkció elismerésének vágya.

-Hogyan kezdtek együtt dolgozni a Pink Floyd-dal?

-Mindnyájan Cambridge-ből jöttünk és Londonban találkoztunk a 60-as évek közepén. Én a London School of Film Technics-en végeztem, Storm a Royal College of Art Schoolon, Syd Barrett pedig a Hornsey Art Schoolra járt. Közös lakásunk volt South Kensingtonban Dave Masonnal, a Traffic gitárosával, és benne voltunk a pillanat pszichedelikus forradalmában.

-Voltak-e Önök között feszültségek, nézeteltérések?

-Nem, egyikükkel sem. Szabad kezet kaptunk tőlük. Néha meghallgattatták velük a zenét, néha odaadták a szövegeket. Legtöbbször semmit, csak az alapkoncepciót ismertük. Roger Watersnek volt valami elképzelése, hogy milyennek kellene lennie az albumnak, ezt absztrakt módon elmagyarázta és munkához láttunk. Néha nekik is voltak ötleteik. Például az Animalsnél Roger javasolta a Battersea erőmű felett repülő disznó képét. A Wish You Were Here-nél azt mondták, hogy a fő gondolat a távollét, a hiány. Tetszett nekünk a magányosan élő emberek ábrázolása, a messziről küldött képeslapok megjelenítése. Az őszintétlenség gondolatához elképzeltünk két üzletembert, akik kezet fognak, mert megkötöttek egy szerződésrt, de az egyikük meggyillad. Erről szól a Have A Cigar című darab.  A vízbe ugró ember fotójában nincsen semmi trükk, két percig visszafojtotta a lélegzetét a víz alatt. Ráadásul az egész lemez egy fekete műanyag tasakban került forgalomba, csak két összefonódó gépkéz látszott rajta. Ennek kibontása után szembesült a néző a lángoló emberrel, a vízbe ugróval, valamint a sivatagi utazóval…

-Hogyan működött a páros munka Thorgersonnal?

-A testvérem volt. Rendkívüli ember volt, akivel sokat vitatkoztunk, szerettük és gyűlöltük egymást, de fantasztikus dolgokat csináltunk együtt. Olyan ellentétek voltunk, mint Jagger és Richards, vagy Page és Plant. A viták után mindig jobb eredményt tudtunk elérni, túl tudtunk lépni a sémákon.

-Az Önök borítói a lemezektől függetlenül is önálló életet élnek.

-A képeknek sokszor semmi közük nem volt a zenéhez. Önmagukban voltak szépek és ezt értékelte az együttes. Így volt a Yes-szel, Peter Gabriellal, a Led Zeppelinnel és az összes többivel. Nekem a kedvencem a Zep Presence-ének fekete tárgya, amely titokzatosságáal magára vonta a figyelmet egy olyan korban, amikor nem volt MTV, YouTube, közösségi háló. Ez volt az együttesek egyetlen prezentációs eszköze.

-Önök előtt gyakorlatilag nem létezett lemezborító-művészet.

-Amikor mi kezdtünk, a borítókon az együttesek fotói szerepeltek. A Blue Note csinált érdekes dolgokat, néhány jazz-zenész olyan nagy művészekkel dolgozott, mint Andy warhol. Aztán Peter Blake 1967-ben forradalmasította a lemezborítókat a Beatles Borsőrmesterével. Ettől kezdve kapott nagyobb szerepet a borító és előnyeit megértve mi is így dolgoztunk.

-Mit tanácsol egy fiatalnak, aki grafikus akarna lenni?

-Fényképezd le azokat a dolgokat, amelyek tetszenek neked, ne törődj azzal, hogy más mit csinál.  Nem őrültnek vagy ezoterikusnak kell lenned, hanem egyéninek, saját szemlélettel. Öt szabály van: jelen kell lenni a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen,  kell egy kis tehetség, egy kis szerencse, ki kell használnod minden lehetőséget, hogy kihozd az agyadból művészetedet.