A Heroes című album 1977. október 14-én jelent meg, David Bowie berlini éveinek igazi mesterműve, amelynek címadó dala a rock-történet egyik nagy pillanata.
Bowie szerint azokban az években kezdődött el a 21. század. Akkor, amikor virágkorát élte a diszkó és a punk, az angol énekes-színész-performance-művész, mint pályafutása során annyiszor felülemelkedett az időn.
Ziggy Stardust egykori megteremtője és alakítója a Los Angeles-i sötét évek után átköltözött nem kevésbé nyugtalan barátjával, Iggy Poppal Nyugat-Berlinbe, amely akkor a drog és a dekadencia európai fővárosának számított. Beköltöztek a Hauptstrasse 15 egyik szerény lakásába, talán azért, hogy megszabaduljon kokainfüggőségétől, vagy csak az új ihletet keresve. (Ugyanebben az évben jelent meg, Bowie hathatós közreműködésével, Iggy egyik legjobb lemeze, a The Idiot).
A lemezt, amely a legendás „berlini trilógia” második és legjobb darabja, a Hansa stúdióban vették fel Brian Eno közreműködésével. A terem, ahol a felvételek készültek, nem volt más, mint a Gestapo egykori bálterme. Tony Visconti producer itt vélte megvalósítani azt a jegesen tökéletes hangzást, amellyel az akkoriban csúcson lévő német elektronikus zenekar, a Kraftwerk lenyűgözte hallgatóit. A természetes akusztikájú teremben Visconti az egyik sarokban elhelyezett panoráma-mikrofonnal ragadta meg azt az összetéveszthetetlen, rejtélyes hangzást, ami a Heroes hátterét adja.
A lemez fekete-fehér képet fest a városról, a török negyedtől azokig a szórakozóhelyekig, amelyeket Bowie és Iggy látogatott. A lemezen egymást váltják az avantgárd pop-dalok (Beauty and Beast, Joe The Lion, Sons of The Silent Age) instrumentális ambient darabokkal (Moss Garden, Neuköln, The Secret Life of Arabia), amelyeken ott van Eno keze nyoma. Szinte minden darabot elsőre vettek fel, szintén Brian ihletésére, akinek úgynevezett „ferde stratégiáját” olyan utasításokra építette fel, amelyek feloldják az alkotói görcsöket, és váratlan irányba terelhetnek egy születendő dalt a felvétel közben.
<iframe width="503" height="377" src="https://www.youtube.com/embed/lXgkuM2NhYI" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>
A címadó dalnak különleges hatást ad Robert Frippnek, a King Crimson alapítójának gitárja, szólóját gyakorlatilag feed-back-ekről építette fel. Arra a kérdésre, hogy a Heroes miért Bowie egyik legnépszerűbb dala, Fripp így válaszolt: „Azért, mert David arról beszél, ami bennünk a legfontosabb”.
A borító maga is ikonikussá vált: Sukita Masayosi fekete-fehér fotóján, amelyet Eric Heckel német festő képe ihletett, Bowie a korábban megszokott maszkok nélkül jelenik meg, elrévedt tekintettel. Egyszerre idegen és nagyon is emberi.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
