Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A nagy szárazság pusztította el az asszírokat

ashurbanipal_ii_detail_of_a_lion-hunt_scene_from_nineveh_7th_century_bc_the_british_museum.jpg

A Science Advances-ben jelent meg egy tanulmány, amely megerősíti, hogy az asszír birodalom váratlan összeomlását egy rendkívüli szárazság okozta.

Kb. 2700 évvel ezelőtt az asszír birodalom fénykorát élte. Meghódította Szíriát, Palesztínát, Egyiptomot. Agrártársadalom volt, de Asszurbanipal király vezetésével a tudományokat és a művészeteket is fejlesztette. Ninivében, a fővárosban létrehozott egy nagy könyvtárat, amely őrizte a sumér hagyományok magját.

Bukásának oka ma is vita tárgya a történészek között. Amerikai egyetemek kutatói most a klímaváltozásban látják a birodalom végét.

A háborúk és a politikai helyzet a régióban nehezítette a régészeti kutatásokat, és korábban is kevés, és bizonytalan paleoklimatikai adat állt a tudomány rendelkezésére – magyarázzák a UCLA kutatói. Most azokat az adatokat tanulmányozták, amelyeket a Moszultól délkeletre 300 km-re lévő Kuna Ba barlangból származnak. A benne található sztalagmitok pontosan mutatják a klímaváltozásokat. Mészkő struktúrájukban fosszilizálják a vízben lévő oxigén és uránium izotópjait. Az oxigénizotópok változásai az eső intenzitásának variációival függ össze, míg az uránium meghatározott idő alatt csökken, ezért a kutatók nagy pontossággal meg tudták állapítani kb. 4 ezer év klímaváltozásait.

Összehasonlítva ezeket a számításokat a régészeti dokumentációval rájöttek, hogy az asszír birodalom fejlődésének csúcsa (kt.e 920-730) egybeesett 200 olyan évvel, amikor az átlagnál nagyobb esőzések voltak és a termésbőség következtében nagy demográfiai robbanás is volt. A sztalagmitok tanúsága szerint viszont Kr.e 660-600 között, amikor a birodalom összeomlott, hosszú ideig tartó szárazság uralkodott.

Voltak más bajok is. Asszurbanipal halála után belviszályok gyengítették az államot, de a fő ok a szárazság volt, ami halálos csapást mért a mezőgazdaságon alapuló rendszeren. A babilóniakat mindez azért érintette kevésbé, mert ők már bevezették az öntözéses rendszert.

A kutatók úgy gondolják, hogy ez az ókori történet tanulsággal szolgálhat a mának is, amikor egy sokkal súlyosabb helyzettel állunk szemben, amikor a természet megmutatja, mire képes. A Közel-Keleten azóta még négyszer volt nagy szárazság, és az előrejelzések szerint ez egyre gyakrabban és egyre nagyobb intenzitással fog bekövetkezni a jövőben. „Mi változott azóta? Az asszírokkal ellentétben mi tudja, hogy mi az oka, az üvegház-hatású gázok, ami ellen tudunk cselekedni.”

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K.Peter_85 2020.02.20. 09:01:23

Köszi a végkövetkeztetést. Ez nagyon jó hivatkozási alap a klímaváltozást tagadóknak, hiszen ha már eddig is volt sok hasonló meleg/száraz időszak, akkor miért ne lehetne ez is teljesen független az emberiségtől.

tatárfejű kutya 2020.02.20. 09:28:07

@K.Peter_85: "Köszi a végkövetkeztetést."
Ugyan miért kellett volna a cikkírónak elferdítenie az igazságat? Azért, hogy még jobban lehessen hiszterizálni és befolyásolni az embereket?
Micsoda felvilágosult haladó szellem vagy:))))

konrada 2020.02.20. 09:46:27

"Mi változott azóta? Az asszírokkal ellentétben mi tudja, hogy mi az oka, az üvegház-hatású gázok, ami ellen tudunk cselekedni.”"

...azaz az asszirok azért buktak el, mert kortársaikkal együtt túl sok üveggáz-hatású gázt engedtek tudatlanságuk miatt a levegőbe.

Köszönjük Emese!

Muhammad Balfas 2020.02.20. 10:16:20

@konrada: :) Nekem is ez jutott eszembe. A poszt éppen arról szól , hogy ipar, meg gépjárművek nélkül is volt klímaváltozás. Öngól..:)

Muhammad Balfas 2020.02.20. 10:19:38

@K.Peter_85:

magyarnarancs.hu/tudomany/nem-a-szenlobbi-ugynoke-78989

"A lényeg, hogy a ma használatos üvegház-modell alapvető fizikai meghatározottságokról nem ad számot. A légkör hosszúhullámú sugárzási szerkezetét - amely az üvegházhatást meghatározza - globális skálájú energetikai kényszerek vezérlik. Szakszerűen szólva, a légkör hosszúhullámú átlátszósága, opacitása, infravörös optikai mélysége - amelyek valamennyien a köznapian üvegházhatásnak, avagy "hőcsapda-hatásnak" nevezett jelenség szakmai mérőszámai - a földi rendszerben egy hosszú távú, stacionárius, elméletileg is levezethető konstans érték körül ingadozik, melyet nem lehet a légkör üvegházhatású gázainak hozzáadásával vagy kivonásával szabadon változtatni. Miskolczi levezette ezt a konstanst, és megmutatta, hogy a földi légkör tényleges üvegházhatása valóban egyenlő ezzel. A projektemben sikerült igazolni mind az elméleti levezetést, mind pedig - független adatbázisokon - a valós adatokkal való egyezést. A konklúzió hétköznapian szólva: a jelenlegi globális felmelegedés NEM ÜVEGHÁZ-MELEGEDÉS ."

---

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2020.02.20. 10:43:58

sokan voltak, sokat fingtak, felmelegedtek : DDDD
amúgy köszi a felvetést.

Der Piefke 2020.02.20. 11:25:45

„Mi változott azóta?" - hát, azért az a helyzet, hogy az asszírok kora óta mintha picikével fejlettebb technológiánk lenne a szárazságok kivédésére; meg, ahogy írod is, akkoriban is volt már ilyen a babiloniaknak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.02.20. 11:43:07

hát az asszírokért éppen nem kár, náluk jelent meg először az intézményesített elnyomás, és szadizmus.

paráznabillegető 2020.02.20. 11:43:54

na, hát akkor semmi vész-
anno az asszírok tűntek el, most a kurdok fognak ahelyt. a szomszédjaik meg mind örülnek majd.
mi itt a probléma?

MEDVE1978 2020.02.20. 12:32:55

Nem újdonság, hogy a klíma befolyásolja a történelmet, bukását okozhatja birodalmaknak. Például a kereszteshadjáratok és Európa térnyerése Kis-Ázsiában egybeesett a középkori 900-1300-ig tartó melegebb periódussal.
Nyilvánvaló, hogy mivel a legtöbb területen a mezőgazdasági termelés, így a termés nagysága egyértelműen befolyásolta a területet uraló hatalmak erejét, gazdagságát, a klimatikus viszonyok nagyban befolyásolták a történelmet.

Pierr Kardán 2020.02.20. 12:37:35

Semmi gond, 2600 évvel ezelőtt is volt klímakatasztrófa, de az akkori Elon Musk megoldotta a problémát csökkentette az üvegház hatású gázok kibocsátását. Megpatkolták a lovakat, amelyek így kevésbé erőlködtek és kevesebbet fingottak. Problem solved :-)

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.20. 12:51:14

@Muhammad Balfas: nagy balfasz vagy te.
"Itt tartom lényegesnek hozzátenni: az én értelmezésemben az üvegházfaktor stabilitásának felfedezése nem ássa alá a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására vonatkozó ésszerű erőfeszítéseket. Viszont lehetőséget ad arra, hogy őszintén beszéljünk, s ne hamis érvekre hagyatkozzunk. Visszafoghatja azt a - sokszor gazdaságtalan - kapkodást, amit az alternatív energiaforrásokra való átállás tekintetében tapasztalunk, de szerintem nem cáfolja a megfontolt átállást a szénalapú energetikáról valami újra."

Ugyanonnan...ja, hogy csak arra emlékszel, ami alátámasztja a prekoncepciódat?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.20. 12:53:54

@Muhammad Balfas: "Nekem is ez jutott eszembe. A poszt éppen arról szól , hogy ipar, meg gépjárművek nélkül is volt klímaváltozás. Öngól"

Jézus a kereszten, te tényleg ennyire sötét vagy???
Ki állította, hogy nem volt jégkorszak???

Muhammad Balfas 2020.02.20. 13:11:08

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az, hogy nem ássa alá a CO2 kibocsátásra vonatkozó erőfeszítéseket , nem azt jelenti , hogy a CO2 okozza a jelenlegi felmelegedési periódust, te fogyatékos..Miskolczi dolgozata éppen arról szól , hogy a földi átlaghőmérséklet növekedését nem az ún. üvegházhatású gázok okozzák..

Muhammad Balfas 2020.02.20. 13:12:47

@Igazamvanvagyigazamvan?: Örülök, hogy képes vagy ezt belátni..

BiG74 Bodri 2020.02.20. 14:58:04

@Muhammad Balfas:
Ha jól emlékszem Miskolczi arra tett kísérletet, hogy az üvegházhatást komplexen értelmezte, azaz a légköri hatásokat, reakciókat is beleszámította, gyakorlati alapokon nyugvó mérések segítségével, így jutott egy konstans értékre. Ugyanakkor ő maga is azt mondta, hogy az általa megadott modell még ellenőrzésre szorul.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.20. 15:55:06

@Muhammad Balfas: nem, ahogy senki sem ezt állította. Az volt a közmegegyezés, hogy felgyorsítja, ezáltal szélsőségesebbé teszi.

Balfasz vagy, jól látod.
A Miskolczi féle tanulmány sem azt állítja, hogy a CO2 kibocsájtás csökkenése ne lenne hatással a klímaváltozásra. Azt mondja, a jelenlegi modell nem elég pontos.
Tudod, kurvára nem mindegy, hogy a klímaváltozás 20, vagy 100 év alatt zajlik-e le, ahogy az se, hogy a hőmérséklet 5, vagy 3 fokot emelkedik-e.

BiG74 Bodri 2020.02.20. 18:43:48

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Mondjuk konkrétan az mondja, hogy a jelenlegi modellek úgy szarok ahogy vannak. Ráadásul jó agy az öreg így a klimavonat abszolút hülye masinisztái hozzá sem tudnak szagolni, a többi pedig, aki ad magára kénytelen dolgozni az ő munkája nyomán. Viszont idő, amíg ebből a lemaradásból feljönnek.

Muhammad Balfas 2020.02.20. 19:48:54

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nem , te gyökér..

klimaszkeptikusok.hu/wp-content/uploads/2018/06/Miskolczi-2018-Energetika-1.pdf

"Bemutatjuk továbbá, hogy a sok évtizedes globális rádiószondás mérések alapján az üvegházhatás a szén-dioxid-tartalomtól független, speciális, csak a földi klímára jellemző állandó. Az olyan eltúlzott és komolytalan kijelentések, hogy „légköri szén-dioxid nélkül nem lenne üvegházhatás” [2], pontosan az üvegházhatás elméleti megalapozottságának a hiányából fakadnak."

Muhammad Balfas 2020.02.20. 19:52:13

@BiG74 Bodri: Miskolczi dolgozatát az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézete vizsgálat alá vonta.

BiG74 Bodri 2020.02.21. 07:11:20

@Muhammad Balfas:
Kevés vagyok ahhoz, hogy megítéljek egy ilyen koponya által évtizedek alatt kiformált munkát. Viszont a tézis ellenőrzése annak kiinduló adataival és axiomáival történt fizikai-matematikai alapokon, a kifejezhető összefüggések nem lettek boncolgatva, mert nem is lehet.
Az én kis agyam viszont néhány dolgot nem ért tisztán az értekezésből, ezért várom, hogy valaki, azon az úton ahol Miskolczi úr haladt, menjen már végig újra, új helyeken, új adatsorokon, biztos méréseken és cáfoljon, megerősítsen, kiigazítson.

Muhammad Balfas 2020.02.21. 08:24:27

@BiG74 Bodri: " A vizsgálatot Zágoni Miklós fizikus végezte el körülbelül egy év alatt, aki az általa készített beszámoló jelentésben (PDF) azt írta, hogy “az anyag összeállítása Miskolczi Ferenctől függetlenül történt; igyekeztem a maximális távolságtartásra, tárgyilagosságra, feltáró kritikai megközelítésre törekedni”."

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.21. 10:00:47

@Muhammad Balfas: jó. Elolvastam. Az jött le, hogy az a két ember sem ért egyet, akik a Miskolczi -jelentést elfogadják. Tovább...
Ja, azért azt várjuk már meg, hogy ez az elképzelés vajon pontos-e?
Ahogy az eddigi modell tévedhetett, úgy ez is.

BiG74 Bodri 2020.02.21. 14:56:04

@Muhammad Balfas:
Igen, olvastam a Zágoni féle elemzést. Pontosan azért nem kaptam válaszokat az én kérdéseimre, mert Zágoni feladata nem a tézis helyességének megállapítása volt, hanem Miskolczi féle levezetés létező elvi alapjainak, és a matematikának az ellenőrzése.
De folyamatában remélhetőleg több jó agy csatlakozik a munkához, elfogultság nélkül.

Muhammad Balfas 2020.02.21. 22:31:16

@Igazamvanvagyigazamvan?: Zágoni vizsgálata helyesnek találta Miskolczi munkáját. Vagyis nem mutatott ki hibát.Az már egy mellékszál ehhez képest , hogy ebből ő azt a következtetést vonta le , hogy továbbra is csökkenteni kell a CO2 kibocsátást. Aminek akkor lenne értelme , hogyha Miskolczi munkájának elfogadása után, vagyis hogy a CO2 nem a ma elfogadott üvegházhatás elmélet alapján növeli a földi átlaghőmérsékletet- egy másik elméletet nyújtana a CO2 földi átlaghőmérséklet növelő jellegzetességére. De más elmélet nincs jelenleg csak az üvegház-felmelegedés elmélet. De ez a lényegen, vagyis a Miskolczi dolgozat pozitív elbírálásán nem változtat..

Muhammad Balfas 2020.02.21. 22:33:24

@BiG74 Bodri: Miért ne lenne helyes a tézis, ha a feltáró kritikai elemzés során a létező elvi alapok és a matematikai levezetések helyesnek bizonyulnak?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.21. 22:38:31

@Muhammad Balfas: nos, akkor nézzük: Miskolczi elképzeléséhez Zágoni hozzá teszi, hogy szerinte a CO2 csökkentés továbbra is követendô.
Miskolczi kiakad, és kifejti, hogy denemám, mert ő azt találta, hogy az egész egy önszabályzó folyamat, tehát pont a tézise lényegét kérdőjelezi meg. Azaz, pont a legfontosabb kérdésben vannak más véleményen.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.21. 22:40:02

@Muhammad Balfas: ha a matek és a levezetés helyes, az nem jelenti azt, hogy a végkövetkeztetés is az.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.21. 22:47:03

@Muhammad Balfas: "Továbbá, megítélésem sze-
rint a kiegyenlítő mechanizmus a szélső esetet feltételezve sem vezet akkora pára- és felhő-
zet-csökkenéshez, hogy abból elfutó globális felmelegedésre kellene következtetni. (Hogy a
20. század során ténylegesen megfigyelt átlagos felhőzet-csökkenés összefügg-e a kibocsátá-
sainkkal, és hogy milyen mértékben felelős a tapasztalt melegedésért, alaposan megvizsgá-
landó kérdés.) Azonban a rendszer válaszreakciói között a szél- és csapadékrend megváltozá-
sának lehetősége (bár sem globális, sem regionális léptéke egyelőre nem becsülhető) éppen
elég ok arra, hogy a kibocsátások ésszerű csökkentésével egyetértsek."

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.21. 22:55:19

@Muhammad Balfas: " tengerfelszín hőmérséklete és a hótakaró változásai nyomán az utóbbi 50 évben módosult a mérsékeltövi általános légkörzés. A változás fontos sajátossága, hogy mindkét féltekén erősödött a mérsékletövi nyugat-keleti cirkuláció. Bár nehéz megítélni miért, hiszen a jelenség motorja, a földrajzi szélességek (az Egyenlítő és a pólusok) közötti (meridionális) hőmérséklet-különbség gyengült.
Ezzel párhuzamosan, a forró szélsőségek, a hőhullámok és heves esőzések sok helyen egyre gyakoribbá váltak. Az előrejelzések szerint a trópuson kívüli ciklonpályák a sarkok felé tolódnak, egyidejűleg a szél-, a csapadék- és hőmérséklet-mintázatok ebből következő változásaival, folytatva az elmúlt fél évszázadban megfigyelt trendek változatos mintázatát"

Ez pedig nem matematikai egyenlet, hanem konkrét adatok és tapasztalt változások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása